Tárogató, 1950 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1950-07-01 / 1-2. szám
TÁROGATÓ 7 Hát indul a könyv egyelőre normálisan: i, u, stb. De még a nagy betűket se ismeri teljesen, mikor már a Nagy Szovjetunióból kap levelet, illusztráció: cirill betű, szovjet bélyeg. Csak úgy mellesleg megjegyezve: Magyarország, sőt e szó “magyar” sem fordult elő eddig egyszer sem. A 6 éves elsős előbb ismeri meg Szovjetunió nevét és bélyegét, mint Magyarországét. Csak ez után az olvasmány után emliti meg először, igy: “Van magyar, román, bolgár, cseh és albán bélyeg is”. Más, persze, nincs. Azokban a kultura-kulturátlan nyugati államokban. Nemsokára ezután Ságvári Endréről, egy “kommunista mártirról” beszél, ő az első magyar (?) nagyság, akit megemlit. A 95. oldalon végre előjön Magyarország is, 3 mondatban s a kép: gyerekek tartják a vörös és “nemzetiszinü” zászlót — tiszta pirossal nyomva az egész, a zöld is. Van hát egy egyenletesen piros zászló s egy piros-fehér vonalkázott piros zászló, közepén az ötágú csillaggal. Nem sül ki a szeme, hogy alányomtassa Csokonai Vitéz Mihály versét: Szép szabadság! ó sehol sincs E világon oly becses kincs, Mely tenálad nagyobb volna, Vagy tégedet kipótolna. Ami különben meglehetősen antimaterialista gondolat, de ennek észrevevésére már elegendő eszük nincs. A könyv a lOO.oldalon már a 3 éves tervet dicséri s az 5 éves tervet propagálja — a még teljesen olvasni se tudó gyermeknek — az a szerencse, hogy olyan stílusban, amelyet úgyse ért meg. A gyerek egy Úttörő csapatnak (kommunista gyerek-egyesület) adja a talált pénzt. Perselybe gyűjtött pénzét az Úttörők lapjának előfizetésére szánja. Olvasmány a repülőgépről. A Nagy Szovjetunióba szeretne repülni, meg Bulgáriába, Romániába, Csehszlovákiába. Itt már Albánia nem szerepel, mert különben leláthatna Jugoszláviára. Rádió. Persze Moszkvát hallgatják. S ezek után a cikkek után ismerkedett csak meg minden betűvel. — Ni véletlenül cikket írtam olvasmány helyett, ösztönös cselekedeteinkben találjuk el legjobban az igazságot. Május 1. — Az első nagy fejképek: Sztálin és Rákosi, a plakátokról és újságokból émelygésig ismert körítéssel. Rákosi feje tiszta pirossal nyomva, mint egy nagy húsvéti tojás. Megint cikk az ötéves tervről. - Kié ez a mozdony?” - “A miénk. Minden a dolgozó emberé”. — A gyerekek büszkén nézik. Az övék is. (Hiszen a nézéssel ki is merül minden birtoklásuk. Soha az átkos kapitalista rendszerben ily drága nem volt az utazás.) A magyar néphadsereg. Kis m, kis n. a Hatalmas Szovjetunió Hadserege Nagy H, nagy Sz, nagy H. Beszél még a baráti országok hadseregeiről. A többi ország mind “gonosz ellenség”, aki “el akarja venni a gyerekektől az iskolát, a játszóteret, könyveinket, játékainkat”. De majd a Nagy Szovjet Hadsereg nem engedi. (Azt hiszem, sajnálják, hogy nincs a nagy betűknél is nagyobb betű, a Nagy Szovjet Hadsereg és Sztálin lenyomtatására. Ki fogják találni. Ez lesz a “magyar” kormány egyik legközelebbi “nagy” tette.) Végre egy népköltés, nem éppen tendencia nélkül kikeresve: Kár, kár, Varga Pál, Varrjál nekem kis csizmát, Majd megadom az árát. Tudom, hol lakik apád Budába’, Bécsbe’, Lyukas kemencébe’. (Mi is népköltéssel folytatjuk: Egyedem, begyedem, tengertánc, Hajdú sógor, mit kívánsz? Nem kívánok egyebet, Csak egy darab kenyeret.) Cikk a kolhoz áldásairól. Két sor egy Babits versből, a költő neve nélkül. Az orosz költőknek ott a neve. A számtanpéldák gyűjteménye a Szovjetunióban használatos számtankönyvek alapján készült — áll a végén. A többi is ott és úgy készült. Csak azt nem vallja be. II. osztály. Ságvári Endre. És harmadszor is Ságvári Endre, a “magyar szabadság vértanúja.’ S még mindig egyetlen említés se a magyar szabadság igazi hőseiről, noha azok a német ellen harcoltak. Hát csak nem is lehet bevallani, hogy grófok és nemesek életüket
