Tárogató, 1950 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1950-11-01 / 5. szám
TÁROGATÓ 7 kát s azokat nézegetjük. Csudálatosán sok rossz kép van köztük; képek, amelyeknek nincs kompozíciójuk, amelyek rosszul vannak világítva s amelyek idegeneknek nem sokat vagy semmit se mondanak. De mi mindezt nem bánjuk, mert nekünk annál többet mondanak. Emlékeztetnek arra, hogy nem is olyan régen a Szent Lőrinc folyó partjain ültünk s figyeltük a kis kolibrit, amint a kabinunk eresze alatt a pókok hálóit rabolta meg; hogy láttuk a Joe Pye weed egész erdeit s mezőket, amelyekben a kanadai liliom valósággal százával piroslott; hogy láttunk templomokat, amelyeknek a benseje térdre kényszeritett bennünket; láttuk a kis kínai lányt, aki túláradó boldogsággal segített a vele együtt csónakázó idősebb fiuknak apróhalat fogni csalétkül; és láttunk még sok egyebet, amelyről megfeledkeztünk volna, ha a fényképeink nem segítenének a felidézésükben. Azt mondjuk, hogy boldog napok voltak a vakációzás gondtalan napjai s az arcunk most is felderül, mikor a képeink segitségével rájuk gondolunk. S egy pillanatra már tervezzük is a jövő év kirándulásait és képeit, mert a múlt mindig átsegít a jelenen azáltal, hogy a jövőt inspirálja és készíti elő. Vagy nem ez magyarázza meg azt, hogy miért vált a magyar múlt is olyan fontossá a számunkra az idegen elemektől való megszállásunk jelen napjaiban? (Cz. A.) A nomád ember szabad. A civilizált embert — legalább ideiglenesen — a kommunizmus igába tudja hajtanimert a civilizált ember fáradt, a hitében igen sokszor megingott, a kenyere szempontából rá van szorulva az állami gépezetre, amelynek az igazitói kommunista gangszterek, akik a gangszterségükből nem tudnak már a tisztesség útjára lépni, mert vigyáz rájuk a politikai rendőrség terrorja. De a nomád életet élő ember nem az állami gépezet eltartottja, ő róla a Természet gondoskodik a gyümölcseivel és vadjaival. Pont azért nomád, mert nem akar a hivatalos füttyszóra táncolni. Az oroszországi kalmükök ilyen nomádok. Hitlerék bevonulását bolond fővel szabadulásnak hitték s igy nekik segítettek. Stalinék persze megboszulták magukat rajtuk, azokon, akiken boszut tudtak állni. Szerencséjükre többen kimenekültek és egy németországi DP-s tábort laktak, mig Paraguay meg nem nyitotta előttük kapuit. A szabadságszerető kalmükök 700-a most Paraguayba vándorol és letelepszik. A nomádságukat feladják, hogy a kommunizmus karmaiból szabaduljanak. A kalmükök nyilván megtanulták, hogy a választás nem kommunizmus vagy nomádság között van, hanem kommunizmus vagy akármi más közt, mert ez a más, akármi legyen is az, még mindig sokkal jobb, mint a kommunizmus. Álljunk meg itt egy pillanatra, mert a probléma nagyon jelentős. Miért van az, hogy a bolsevizmus átkosabb minden egyéb rendszernél, amely pedig az elnyomó, kizsákmányoló jellegénél fogva ugyancsak számot tarthatna az “átkos” jelzőre? Talán nem tévedünk, ha ok gyanánt a bolsevisták erkölcstelenségét jelöljük meg. És pedig azért, mert az erkölcs, a Tízparancsolat érvényessége, feltétlenül egységes berendezkedést jelent, amely egységen, egyöntetűségen belül lehet élni. Ha hiány, vagy mulasztás vagy bűnözés van, az érvényes erkölcsön belül lehet felebbezni és protestálni. De ha az erkölcsöt nem ismerjük el, — aminthogy a bolsevisták nem ismerik el —, akkor az egység és egyöntetűség helyére ellenmondásos sokféleség kerül. Mert a bolsevisták nem azt mondják, hogy hazudni kell, hanem azt, hogy m a valamire nézve hazudni kell, holnap azonban esetleg igazat mondani. Ez a sokféleség az, ami az életet lehetetlenné teszi. Az erkölcs uralmának egységessége a civilizált ember szabadságát jelenti és biztosítja, a bolsevisták államilag szentesített erkölcstelenségének sokfélesége a szabadságot megfojtja. Ebből a fojtogató rendszerből menekültek ki a kalmükök. Paraguayban fármereskedni fognak. Minden család kap 50 hold földet, egy tehént, lovat, 12 csirkét, magvakat és mezőgazdasági eszközöket. A kilátásuk tehát nem kedvezőtlen s a történelemnek jelentős lapja az, amely a Dzsingisz kán alatt világhóditásra induló kalmükök fármerekké való átváltozásáról ir. 750 év mult el a harcias kirándulásuk óta s 750 év alatt nem változtak. De a
