Tárogató, 1950 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1950-10-01 / 4. szám
TÄROGATÖ 3 hogy “mennyivel ér mindez többet a halott miniszterelnöknek, mint a koporsó és kíváncsiskodók és papi dicshimnusz nélküli elföldelés ért a szegény peripatetikusnak?” Végül is, ha már semmi sem tud érdemleges egyenlőséget támasztani köztünk, az Isten szine előtt csak egyenlők vagyunk s a szegény apostol és a tekintélyes miniszterelnök a haláluk révén csak beleestek ebbe a kikerülhetetlen egyenlőségbe? Francis Merevale. (Ford. Cz. A.) Charles Péguy: Av első halálos naphoz Ó köszöntelek téged, első halálos nap, megcsókolod fiaid verejtékes homlokát, szád szájukra, szemükre, szakállukra csókot ád, ha várja őket hajléka a mély sírboltnak. Befekteted őket tölgybe és jávorfába és kőbe, földbe, márvány hűvösébe fekteted s ha a sir küszöbénél gyarló lényük megremeg, biztatod őket szeretettel, utoljára. Nyuj tassz nékik szemfödőül szegényes leplet s mint gyermekeket, elaltatod őket térdeden s ha a sir felé lépegetnek némán, meztelen, oly jó nekik az őrizeted és védelmed. S nyuj tassz nékik szemfödőül aranyos leplet s mint csecsemőket, pólyálod be őket hallgatag, te csillapítod le a féktelen, vad fiukat, akik a halálba merészen, daccal mennek. Bilincseket teszel a lábra és a kézre s e bilincseket többé nem lehet leoldani s gyermekeidnek bilincsben sínylődnek lábai, ha menetelnek az örök, gyors feledésbe. S fiaidat nehéz, fénylő pompába burkolod, az egyedülibe, mely megmarad örökre, a fiatal csapat igy halad hömpölyögve, akár a bárányok, ha bennük bátorság lobog. S a sir ismeretlen titkát nyújtod oda nekik, az egyedülit, mely többé fátyolt nem visel és amely minden kérdésre felelettel felel s átkarolod szeretettel bukott gyermekeid. Valamilyen isten, még nem az igaz Isten, valamilyen oltár, még nem az égő áldozat, vezeti a küzdelmekben elesett holtakat s a hely nem igaz Hely még, bus az és kietlen. Te viszed el őket a mély katakombákba, jó vagy és irgalmas, te váltod meg a gyászos léttől őket s elvezeted szelíden árva gyermekeidet a boldogság kapujához. Te adsz a gyásznak gyászt, súlyos, sötét ruhába öltözteted, kik társuk után mennek busán a sir küszöbéig elmondhatatlan bubán, léptük nesze olyan csüggedt és olyan árva. Gyönyörű síremlékeket állitol kegyesen s a világvárosok szegény, fáradt gyermekeit ringatják féltő szeretettel szentelt térdeid, akiket vár és befogad az örök Kegyelem. Fordította: Ölbey Irén. ILYEN AZ ÉLET. Jártál-e már Ausztriában, mikor még apokaliptikus méretekben dühöngött a világvihar? Bebarangoltad-e a fél Csehszlovákiát, ittál-e édes sört az éger-i pályaudvoron, Aussigba utazván, s visszatérvén hiába kerested az állomást? Kikergettek-e vasvillával a bajor parasztok, ha vándorutadon éjjeli szállásért könyörögtél? Irtottál-e erdőt SS tisztek vezényszavára, vágtál-e fát a hegyoldalon tisztjeid társaságában, mikor a “baráti” német hadsereg már csak jámbor háziállatként kezelt? Éltél-e a németországi túlzsúfolt lágerek forró atmoszférájában, életunt családok, örökké siró gyermekek között reménytelenül? Tudod-e mi a hadifogság? Ballagtál-e órák
