Tárogató, 1950 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1950-10-01 / 4. szám
4 TÁROGATÓ hosszat az országutakon, hogy összegyüjthesd az amerikaiak által eldobált cigarettavégeket? Ültél-e a müncheni fegyházban feketézésért, csatangoltál-e az A1 pókban, kiraboltad-e a madárfészkeket, szedtél e szamócát a megközelithetetlennek vélt hegyórmokon, undok viperák között? Rágcsáltál-e sóskalevelet, mikor az Inn partjára űzött az éhség? Hallottad-e a “blöde Ausländer” és a “merde Etrangére” immár szállóigévé vált kijelentéseit és hallottad-e világnyelven átkozni azt, aki a világra hozott? Dolgoztál-e a francia szénbányában, vagy éhbérért a vasgyár legrosszabb helyén? ... Láttad-e istenhivőkké válni a notórius atheistákat és hallottad-e istenttagadni az eleddig hithü templombajárókat? ... S emelted-e szemeidet könyörögve az Ég felé: — Uram, miért mindez?. .. S kaptál-e választ ekképpen: — Ilyen az élet!... Csak igy. Egyszerűen és diplomatikusan: Ilyen az élet!... “This is the life!... — mondja az angol és te legújabb hazádban megállapíthatod, hogy amilyen keserves volt megszokni annakidején az embertelen nélkülözéseket, éppoly nehéz megemészteni a hirtelen reádszakadt javakat is. Dehát... Ilyen az élet! Mihelyt a büszke gallusok megkapták Amerikától a mankót, már lángolt is bennük a soviniszta vér. Ha munkát kaptál a gyárban, a főnöktől a hozzád hasonló “melós”—ig mindenki kérdéseivel ostromolt :ki volt az apád, anyád? Mikor és miért hagytad el hazádat? Mit keresel itt, hiszen nálatok otthon köztársaság van? Aztán bekényszeritenek a szakszervezetbe, s Thorez katonáival együtt kell csaholnod, ha élni akarsz. S részedre nem marad több egy röpke vigasznál: Ilyen az élet! ... Ám a korántsem oly büszke tengerentúli polgár kezedbe nyomja a szerszámot,, aztán beszél... Minden szava a “job”-ról mesél és nem érdekli, hogy magyar vagy-e, vagy hottentotta, hogy zsidó hiten élsz, avagy Buddhát imádod, hogy hol ringott a bölcsőd és hogy náci voltál-e, vagy kommunista? .. Ilyen az élet!... Eblékszel-e még a bajor népkonyhákra? Órák hosszat álltái sorba egy rozsdás konzerves dobozzal és csöndben beletö rődtél, hogy ilyen az élet. De emlékezz vissza a állítólag “békebeli” Hazádra is! ... A fényes mulatókra, melyek előtt a portás eltanácsolta mindazokat, akik nem gépkocsin érkeztek. A kávéházra, ahol kérges tenyérrel nem ülhettél asztalhoz, a minden izében beteg, sőt korcs szellemi életre, ahol csak a vasalt nadrág és a gyermekszobával dicsekedhető múlt dominált. S neked rendíthetetlen volt a hited, hogy e sárgolyó minden részén — ilyen az élet. S mily hihetelen számodra, hogy itt a kékesszürke overállban is éppúgy szolgálnak ki, mint a melletted ülő állami tisztviselőt? Furcsa, de igy is lehet élni! Vagy utazni akartál Salzburg felé, mikor még zengett az “Über alles”? Emlékezz csak a lábtörlőképü kalauzra, s a dölyfös hangra, mely nyomban fölcsattant melletted, mikor a vonat lépcsőjére leraktad a hátizsákod: Weck von hier! .. Montreal... Persze ez a város nem olyan szép, mint Páris, s megközelítőleg sem olyan, mint Budapest volt, hiszen te tudod a legjobban, hogy Budapest csak egy volt, egyetlen egy, középen a Dunával, szinpompás Margitszigettel és a kivilágított Gellértheggyel, de — azért város Montreal is, sőt — világváros. Ezt is emberek lakják. Ha esti sétádon eltévedsz, s az utcád felől érdeklődsz a sarki újságárustól, az otthagyja az újságjait, otthagy téged, berohan a szemközti vendéglőbe, végigkérdezi a vendégeket, aztán kijön és elmagyrázza az utat. Hihetetlen, de itt — ilyen az élet! ... Kőszegtől Passauig ... Tündéri vidék és — amerikai szemüvegen át — csekély az ut. De te nagyon jól tudod, hogy milyen keservesen hosszú és milyen göröngyös tud lenni a legsimább országút is, ha — gyalog teszed meg mögötted csőrtető vörösök és a nap különböző részeiben váratlanul lecsapó mélyrepülők kíséretében. Gyalog... Kicsiny község Quebec tartományában. Gyönyörű völgyben terül el, noha láttál már szebb vidéket is. Érdekes, hogy pár nap alatt mindenki tudja, hogy most jöttél Európából, de senki sem szól érte, csak az taxi-soffőr, aki melléd kanyaritja gépkocsiját, int, hogy ugorj be mellé, megkínál egy cigarettával és szállásod előtt lefékezvén nem fogad el pénzt tőled... Milyen furcsa is ez — neked, de bele kell nyugodnod, hogy errefelé — ilyen az élet!...
