Tárogató, 1950 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1950-07-01 / 1-2. szám
2 TÁROGATÓ ségre léptünk egy, a zsarnokság és elnyomás ellen viselt háborúban, noha tudtuk, hogy a hódítás és leigázás rutinos szovjet taktikák voltak. Mi láttuk ezeket a taktikákat. Bizonyították őket a polgári szabadságjogok megtagadása a Szovjetunión belül, és Lengyelország, Észtország, Lettország, Litvánia és Finnország egymásután történő leigázása. Fenntartottuk a szövetséget a háború végéig. A szovjet kormánnyal kooperálva belenyugodtunk némely olyan nép rabszolgaságba való hajtásába, amelynek a szabadságáért a háborút bevallottan vívtuk. És a mi megbizottaink együttültek az oroszokkal a bírósági tárgyalásokon, amelyek azért ítélkeztek emberek fölött, mert azok együttműködtek a nácikkal, mikor pedig Stalin szövetségre lépett Hitlerrel és azt mondta, hogy az a szövetség vérszerződéses barátságot jelent, és amikor Molotov a fasizmusról azt állította, hogy az Ízlés dolga. Most hirtelen minden megváltozott. Azokat az embereket, akik közhivatalokra kommunista alapon pályáztak, üldözzük mint kommunistákat. Közhivatalnokokat, akiket vagy tiz év óta vádoltak kommunistasággal, most megvizsgálják és elitélik. Szakszervezeti vezetőket, akikről régóta tudták, hogy kommunisták voltak, most kivágják a szakszerveteikből. Rádió színdarabok kárhoztatják a kommunizmust. Ugyan hogyan magyarázzuk meg úgy a köz mint a magánfelfogásnak ezt a hirtelen átfordulását? Nyilvánvaló, hogy kommunisták céljait és taktikáit nem most ismerték fel, mert hisz a kommunizmus filozófiája 100 éves és a taktikáit évtizedek óta fitogtatja. Egész bizonyos, hogy nekünk magunknak kellett megváltoznunk, mert a kommunisták nem változtak. A jelenlegi helyzet a szovjet katonai hatalom következménye. Világos, hogy a jelenlegi helyzetünket nem elvek, hanem a hasznosság, a megfelelőség határozták meg. Mig a Szovjetunió azelőtt gyenge volt, ma elsőrendű nagyságú katonai fenyegetés. Ehhez járul az, hagy felvonulóban van, hogy atombája van s a jet-repülőgépei a legsebesebbek az egész világon. Ezek a dolgok megmásítják a helyzetet. Az olyan országnak, amely ilyen dolgokkal rendelkezik, ellene kell állnunk; ellene a filozófiájának és ellene mindenének. Ennek az okoskodásnak az a fogyatékossága, hogy a katonai fenyegetés egészen más, mint a filozófia. Mi szembeszálltunk egy katonai fenyegetéssel 1917-ben, mikor szövetségre léptünk Japánnal, Olaszországgal és Oroszországgal. Es újabban emelkedtünk ki egy másik katonai versengésből, amelyben olyan szétágazó filozófiáju országok vpltak ellenünk, mint Japán, Olaszország és Németország, és amelyben szövetkeztünk a Szovjetunióval, amelynek a filozófiája homlokegyenest ellenkezett azzal, ami hagyományos volt a kultúránkban. Másszóval, mi háborúkat nem a filozófiák alapján vívtunk, hanem a nemzeti fennmaradás alapján. Éppen azért a háború vagy a háborús fenyegetés ne határozza meg a filozófiánkat akár arra vonatkozólag, hogy mit tartunk, akár arra, hogy mit nem tartunk. A jelenlegi helyzetünk próbája ez:mi történne a kommunizmussal szemben való állásfoglalásunkkal, ha a szovjet katonai fenyegetés hirtelen megszűnne? A kommunizmussal való viszonyunk történetében semmi sincs, ami feljogosíthatna arra a kijelentésre, hogy nem térnénk vissza a megelőző apátiánkra és közömbösségünkre. Aki más véleményen van, az próbálja megmagyarázni az 1945 előtti nemzeti politikánkat, főleg a háború előttit. Egyszerűen nem lehet azt állítani, hogy a háború kinyitotta a szemünket, mert a kommunista tanítást és eljárásokat bőségesen szellőztették a második világháború előtt. Ha pedig ezek a következtetések helyesek, azok egy problémát létesítenek. Ez a probléma sokkal jelentősebb, mint az, hogy hogyan verjünk le egy katonai veszedelmet. Ez a probléma az, hogy megőrizzük az elveinket, amelyeken nyugszik minden egyéb. A kommunizmus tanítása Isten-ellenes. Nézzünk egy pillanatra a Szovjetunióra, de nem mint katonai hatalomra, hanem nézzünk a tanítására. A szovjet tanítás Isten-ellenes és ennélfogva telje-
