Tárogató, 1950 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1950-07-01 / 1-2. szám
10 TÁROGATÓ JEGYZETEK JULIUS-AUGUSZTUS. A vakáció ideje és a személyiség átformálódásának az időszaka. Ezt az utóbbit pihenésnek nevezzük s aki ezt nem tudja megtenni, annak a vakáció nem jelent vakációt. Vannak persze nagyképü szamarak, akik szentül hisznek abban, hogy a világ összedül, ha ők a nyaralásukban nem tartják fenn a “méltóságukat”. Ezek úgy nyaralnak, hogy a szolgaszemélyzettel bepakkoltatnak mindent, ami otthon a mindennapi kényelmes életmódjukhoz kellett, ezeket előreküldik a sokszobás nyaralójukba, amely tartalmazza ugyanazt a bútort s ugyanazokat a “művészi” képeket, mint a városi lakásuk, majd ők maguk is megérkeznek s a vacsora készen várja őket, amelyre ugyanazok a barátaik hivatalosak, akik a városban szokták őket meglátogatni. A beszélgetésük is ott folytatódik, ahol a városban elhagyták s csupán annyi engedményt csinálnak, hogy a bridge-et a kertben vagy a verandán játsszák. Mások okosabbak s átformálódnak. Persze nemnagyon leleményesek, mert majdnem mind halászokká formálódnak. Ezek azok, akik “kitünően nyaraltak, mert naponta annyi halat fogtak (lásd a mellékelt kodakot!), hogy megenni nem is tudták, hanem jégbe pakkolva elküldték a városi ismerőseiknek. A halászás nappal van; este italozás és kártya. Esetleg a rádió hallgatása és esetleg tánc. Aztán egy nap eljő a visszatérés ideje: gondosan bepakkolnak mindent és visszahajtanak a városba. Egyelőre csak e négy osztály könyvét néztem át. Távirat — stílusban mentem végig az egészen. Minek kommentálni? Beszél ez, sőt ordít az én siró szavaim nélkül is. Nem azért sírok, mintha félteném kis, magyar népem lelkét. A minap egy tanfelügyelő kérdésére: “Ki a mi legnagyobb ellenségünk?” — karban kiáltozták a 6 évesek: — “Az orosz! az orosz.” — Hogy mondhattok ilyet?” — De megindult a szenvedélyes kifakadások özöne: — “Nekem elhurcolták az apámat!” — “Enyémet megölték!” — “Anyámat megbecstelenitették!” — “Nővéremet halálra betegitették!” — “Mindenünket elrabolták!” — “Tönkretettek!” — A tanfelügyelő komolyan megintette a tanítónőt: nem jelenti ugyan föl, hisz világos, hogy ezt a gyerekek hazulról hozták, de állítsa át őket, mert jöhet egy rosszabb tanfelügyelő is s az Andássy ut 60-ba juttatja. A tanítónő egy ismerőse próbát tett saját 6 éves fiával, ő mit felelne e kérdésre: ki a mi legnagyobb ellenségünk? S hát a gyerek rávágja: — “Az Egyesült Államok”. — No jó, gondolja az apa keserűen, ezt hát már megfertőzték; de legalább nem fogja az apját bajba keverni. De azért megkérdezte: “Aztán miért gondolod fiacskám?” — “Nem én gondolom”, felelte, “apuskám mondta a múltkor dühösen anyának, mig az amerikai rádiót hallgatta: — “Ugyan, zárd már el, csak dumálnak, de nem jönnek fölszabadítani minket, pedig ök az okai, hogy az orosz a nyakunkon van.” Ettől hát nem kell félni. De az Istenért, hiszen szép, okos és jó dolgokat kellene azalatt tanulni, mig ilyenekkel töltetik az idejét! Megint hátravetnek a haladásban, mint a 150 éves török hódoltság alatt. S lejáratják a tanítókba, a tudásba vetett bizalmat. Én meg vagyok arról győződve, hogy ez még mindig nem az utolsó szavuk. 45 óta minden évben uj tankönyveket adtak ki s mindig ez irányban arrébb s arrébb tolva. Pár év s nemcsak orosz történelmet, “irodalmat” s “tudományt”?! fognak tanítani, hanem oroszul.
