Tárogató, 1950 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1950-12-01 / 6. szám
2 TÁROGATÓ VISSZAPILLANTÁS. A TÁROGATÓ közel tizenhárom éves léte viharos időket jelentett a világ folyásában. Mikor 1938-ban megindultunk, három életfilozófia versengett egymással és a világ szabadságszerető népével: a fasizmus, a nácizmus és a kommunizmus. Mindahárom hóditó jellegű volt, de abban az időben főleg csak Hitler nagyszájú és hazug szónoklatai tartották a világot a legnagyobb izgalomban. Úgy Hitlerék, mint Stalinék vallás-ellenesek voltak, s bár Mussolini nem támadta a vallást, a fasizmus politikai kalandoroskodása összeegyeztethetetlen volt a keresztény vallással. Mindezeknek az irányoknak hadat üzenve, a Tárogató Krisztushoz való hüség-vallomástételIel indult meg. Az volt a meggyőződésünk akkor és azóta is mindig, hogy ennek a beteg világnak a gyógyulást csak a Krisztushoz való őszinte visszatérés adhatja meg; amikor valamit dicsértünk, azt azért dicsértük, mert úgy látttuk, hogy a krisztusi kereszténységgel megegyezésben van, s kárhoztattuk azt, aminél ennek az ellenkezőjét tapasztaltuk. Ez a Krisztushoz való hűség és az Ő egyeduralmának az elismerése voltba Tárogató éltető szelleme. Közben kitört a háború, amely a konstruktiv erőket hosszú éveken át a destrukció szolgálatába állította, remélve, hogy ez az áldozat meghozza a népek szabadságát és békéjét. Ma világosan látjuk, hogy nem hozta meg. A három diktátor közül kettő ugyan gyalázatos véget ért, de a harmadik, a bolsevista, él s hazug békeszólamok hangsúlyozása mellett ismét világégést akar létesíteni. Ebben a pillanatban valahol messze már háború folyik, a feszültség az egész világon igen nagy, s minden jel arra mutat, hogy hacsak valami előre nem látható esemény ezt a feszültséget fel nem oldja, egy harmadik világháború kikerülhetetlenné válik. Sokan óhajtják is; főleg az oroszok által elnyomott kisebb országok szabadságuktól megfosztott és szolgasorsra ítélt alattvalói. Ők nem látnak más utat a szabadságuk és nemzeti jellegük visszaszerzésére. Nincs igazuk! Minden háború csak mérhetetlen nyomort és szenvedést jelent s egy atombombás háború az emberiség legjobb és legigazibb értékeit semmisítheti meg. A háború ölést jelent. Kit akarnak megölni? Az orosz népet, amely éppúgy szenved, mint ők, s amely éppúgy szeretne a rabszolgaságban tartóitól megszabadulni, mint ők? Nem; a háborút nem szabad akarni, mert semmiféle helyes célt helytelen vagy erkölcstelen eszközökkel nem szabad megvalósítani. De igenis készenlétben kell lennünk; igenis fegyverkeznünk kell. És pedig azért, mert az ellenség békét propagál, de minden erővel fegyverkezik. Csak a mi saját erősségünk tartja féken s tartja vissza attól, hogy megtámadjon bennünket. Ha mi nem állnánk készenlétben, képes volna egyszerűen háborús fenyegetéssel, a megsemmisítésünkkel való fenyegetéssel, elérni a célját. Tehát készenlétben kell lennünk. Ha aztán megtámad bennünket, hogy elvehesse tőlünk azt, ami nélkül az életünk értelmetlenné válna, a szabadságunkat, a vallásunk szabad gyakorlását, akkor szembeszállunk, akkor harcolunk. Es a harc, az önvédelmi harc, magától értetődő; ez a harc, a szabadságért és vallásért való harc, kötelesség. De imádkozzunk, hogy ez az eset ne következzék be. A tizenhárom év háborús légköre nem akadályozott bennünket abban, hogy a legtöbb terünket a kultúrának szenteljük. A tudomány közérdekű felfedezéseivel lépést iparkodtunk tartani s közöltünk két világnézeti jelentőségű hosszabb írást folytatásokban: A szegénység dicséreti és a Jegyzetek Az ember tragédiájához cimüeket. Sok elmélkedési anyag az életfilozófia egy-egy kérdését iparkodott megvilágítani a “Krisztushoz alkalmazkodó hűség” alapján. Magyarország sorsa természetesen nagyon a szivünkön feküdt és megpróbáltuk a magyar nép sorsának a javulását célzó elgondolásainkat kifejezésre juttatni. E tekintetben főleg Jászi Oszkár értekezései érdemelnek hangsúlyozott figyelmet, mint amelyek egy nagytudásu, tiszta erkölcsi gondolkozásu és Magyarország és környező államai békés együttélését és felvirágzását őszintén akaró vezető szellem korrekt
