Tárogató, 1950 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1950-07-01 / 1-2. szám
TÁROGATÓ 9 talmas képével. Az első dal a könyvben, kottával — szovjet dal. A könyv közepén végre egy olvasmány Kossuth Lajosról: hogy parittyázott agyon egy csirkét. Több magyar vonatkozású “történelem” nincs. A két Mátyás mese 3 oldal, márc. 15-e 4 oldal, Tanácsköztársaság 2 oldal, Felszabadulás ünnepe 2 oldal. No, de kárpótlásul bőséges oldalak következnek a Dicsőséges Felszabadító ... “1945-ben a Szovjetunió Győzelmes Hadserege hozta meg végre népünknek a szabadságot. Ezért harcolt Kossuth és Petőfi már száz évvel ezelőtt. De boldogok lennének, ha ma látnák a szabad hazában élő, boldogan épitő népet...” (Nem hiszem, hogy láthatnák. Már mind az Andrássy ut 60-ban lennének — vagy ott se, hanem ott, ahol nagyajtai Donáth György, az akasztófa kötelével megfojtva a föld alatt.) Rettenetes rossz, magyartalan ritmusú Köztársaság — dala következik. S végre egy cim, aminek örülhetünk: “Magyarul beszélünk”. De alatta ez a szöveg: “A háború alatt (?) sok szovjet katona fordult meg városunkban. A gyermekek szerettek volna velük beszélgetni, de nem tudtak. Később megtanultak néhány szót oroszul és örömmel mondogatták, ha orosz katonával találkoztak” ... stb. A “Magyarul beszélünk” cikk tendenciája, hogy sajnáljuk, hogy magyarul beszélünk s nem oroszul, de majd igyekszünk e születési hibát helyrehozni. (Ezzel szemben az igazság az, hogy még ma is “sok szovjet katona fordul meg városunkban”, noha a békeszerződés értelmében már rég ki kellett volna menniök és senki se szeret velük beszélgeti. Egy parasztasszony ismerősöm kérdésére: “Miért nem mentek már haza?” — ezt felelte egy: “Haza? Hisz mi itthon vagyunk! Elfoglaltuk ezt az országot”. IV. osztály. Minél magasabb osztályú könyv, annál meztelenebbül tombol benne a propaganda. — Részletezzem? Unom már és undorodom. Orosz tárgyú, orosz irók irta olvasmányok, versek a könyv kilenctizedében. Micsurinról már az ötödik olvasmány, magyar tudósról még egy se. (Micsurin, mint “tudós”!) Stahanovról 3 oldal. Gépimádó iránya mellett mégse tehette, hogy Az első vasútról ne Írjon s meg ne említse Stephensont. De szóval se jelzi, hogy angol. A repülőgépet pedig Jakovlev találta föl, akár hiszik, akár se, Blériot, Wright nem is léteztek. A rádiót meg Popov. (Utánanéztem a lexikonban: csakugyan ő találta fel — az antennát.) Ezután jön egy versezet. Nem hiszem, hogy kinti olvasóim annyira elfelejtettek volna magyarul, hogy fel ne szisszenjenek e verssorra: “Énbelőlem festő akarna lenni” — persze oroszból fordítás. Nem szenvedek a mesebeli béka hibájában (mint a muszkák) s nem fújom fel népemet — de verset aztán igazán tudtunk Írni. A költészet igazi talaja az elnyomott nemzet — s mi el voltunk nyomva és költöttünk. De kicsinyeink könyvébe a gyönyörű magyar versek helyett csapnivaló orosz fordítások kerülnek. A tatárjárásból pedig ni, milyen kedves, szép kis szelidetett vadállat lett: — “A messzi Ázsia füves pusztáin még mindig éltek vándorló, harcos pásztornépek, olyanok, mint amilyenek régebben a magyarok is voltak. Ezek még mindig csak pásztorkodással foglalkoztak és ide-odavándorltak. Gyakran megtörtént, hogy egyik-másik lovas pásztornép egy erőskezü főnök vezetése alatt hódolásra kényszeritette szomszédait. Ilyen hóditó nép volt a tatár pásztornép is. 1241-ben ütköztek meg a magyarokkal és legyőzték őket. Mindenki menekült előlük. Rövidesen azonban visszafordultak hazájukba.” A magyar történelem a IV-es könyvben 23 oldal, amiből 5 az 1919-es bolseviki kísérlet. (Mi, már igy magunk közt, rémuralomnak szoktuk mondani.) Ezzel szemben az orosz forradalom története 27 oldal. Utána két oldal utszéli hangú izgatás a Nyugat ellen. S ismét 3 oldal Ságvári. Pár szovjet dallal zárul a történelem. A földrajzi részben minden tájról egykét oldal ismertetés, utána féloldalon a mai rendszer dicsérete. Mindeniknél. A végén: “Az olvasmányok a Nersivaja priroda c. czovjet tankönyvből vannak átvéve.”
