Tárogató, 1949-1950 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1949-12-01 / 6. szám
TÁROGATÓ 3 eszközt félredobni és megsemmisíteni, amint az a bálvány ellen irányul vagy látszik irányulni, azaz az ő saját exisztenciájuk ellen irányul, mert csak ők maguk-mint a bálvány képviselőimondhatják és mondják meg, hogy mikor irányul valami a bálvány ellen. Befejezésképen tegyük félre ezt a képekben való beszédet s mondjuk ki teljes határozottsággal, hogy vagy Istenben hisz az ember a saját eszességének és jobb énjének megfelelően s akkor tud tovább az eszessége és jobb énje diktálásainak megfelelően élni, vagy az ember megtagadja az eszét s akkor kénytelen az emberi mivolta alá sülyedni, az okoskodását a sarkaiból kiforgatni, az erkölcsi jót rossznak és a rosszat jónak minősíteni s igy a varázslók eszközévé válni s esetleg a bálványnak vagy feláldoztatni rövid kivégeztetéssel vagy az egész életén át a kivégzésre szántak gyötrelmeit élni. (Cz. A. 1949. okt. 16.) ELNÉMULT EMBEREK. — francia-magyar történet — A pokol akkor is pokol marad, ha az odaigyekvő abban a hitben indul, hogy a paradicsomba érkezik. — Ez a keserű tapasztalat jutott osztályrészül jóegynehány franciaországi honfitársunknak, úgynevezett “régi” emigránsoknak, akik 20-30 évvel ezelőtt — mint mondják — a 40 filléres órabér, a földesurak rettentő kizsákmányolása és Horthy csendőrszuronyai miatt vállalták a számkivetettséget. Franciaország, hagyományos szokásaihoz híven, mindig megnyitotta kapuit a hazátlan idegenek előtt, akár politikai, akár gazdasági okok kényszeritették őket az emigrációba. A francia gyárvárosok, bányatelepek, uradalmak, vagy a kisebb gazdaságok szívesen fogadták a magyar munkást is. Akkoriban nagy szükség volt itt mindenféle munkaerőre és tagadhatatlan, hogy a derék gallusok nemcsak hogy megismerték, de meg is szerették a bevándorlóit magyarokat, akikkel legtöbbször csak az volt a baj, hogy túlsókat politizáltak. így éldegéltek évtizedeken át Franciaországban a magyar munkások. Békésen megfértek nemcsak a franciákkal, hanem minden más külföldivel, sőt még önmagukkal is. (Az uj emigráció e téren igazán tanulhatna tőlük.) Dolgozgattak, úgyhogy némelyik később már kis házikót vagy kertet is vásárolhatott magának. Lassan a francia szó is kezdett a nyelvükre állni. A fiatalabbak összeházasodtak a franciákkal, gyermekek is születtek: a második generáció, amely bizony már csak igy-ugy töri a magyar nyelvet vagy egyáltalán egy szót se tud magyarul. Szóval: vegyültek, keveredtek a franciák közé. Sokan megbecsülést is szereztek itt-ott, nem annyira a magyar névnek, mint az ő éltető elemüknek: a marxista ideológiának. Mert azt a régi vörös világot, amelynek a bukása őket hontalanságra kényszeritette, bizony nem tudták elfelejteni, hiába végződött oly dicstelenül Kun Béláék rémuralma. Hogyan is felejthették volna, mikor voltak Párisban “nagy” elvtársak is, mint pl. Bölöni György (jelenleg stockholmi nagykövet), Komjáth Aladár, a hírhedt kommunista költő, Görög Erzsi, a vérestollu ujságirónő, Gergely Aladár iró és sokan mások. Ezek aztán egységbe forrasztották a szétszórtan élő magyarokat és természetesen gondoskodtak a számukra szellemi táplálékokról is. Gergely Sándor propaganda regényein kívül itt ringott a bölcsője a jelenlegi budapesti Szabad Szónak is.' Aztán jött a második világháború, majd a német megszállás. Magyarjaink közül sokan fegyvert fogtak, sőt mi több, voltak vagy hárman négyen, akik hősi halált haltak. Azután elérkezett a felszabadulás napja. No, ne a franciák felszabadulására gondoljunk most, mert hiszen az az “imperialista-fasiszta amerikaiak” segítségével történt, amiről hallgatnak az elvtársak, hanem Magyarország felszabadulására a “dicsőséges” Szovjetunió segítségével. — Csakhogy megértük ezt a napot is, — mondogatták egymásnak a honfitársak örömtől könnybe lábbadt szemekkel, és sokan, mihelyt lehetett, utaztak haza. Mások maradtak. Hazatért a Szabad Szó is. Uj lapot kellett hát csinálni Párisban, hadd zengjen itt francia földön is a magyar népi demokrácia dicsősége és hogy legyen ami tudósítsa őket a Rákosiék csinálta paradicsombeli békéről és az újjáépítés förgeteges eredményeiről. Ez a lap lett Páris mindmáig egyetlen
