Tárogató, 1949-1950 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1949-11-01 / 5. szám

TÁROGATÓ

5

De a politikai tevékenységünk legfőbb céljának annak kellene lenni, hogy az Isten erkölcsi előírásait teljes érvényesülésükhöz segitsük, azaz kiküszöböljünk a közéletből mindent, ami a Tizparacsolatot vagy érvényteleniti vagy a követését annyira megnehezíti, hogy az áthágása majdnem szükségesnek látszik. Amig az ember tisztességes munkával nem kereshet annyit, amennyi a tisztességes megélhetéshez kell, rákényszerítik a lopásra valamilyen formában. Amig szabad verseny van, a Pénz tud hirdetni s a hirdetés révén elveszi a lehetőséget azoktól, akik nem tudnak hirdetni. A mai állapotok folytán igen sok ember nem tud annyit keresni, amennyi a családja eltartásához kellene, tehát nem alapit családot, nem nősül meg, de azért tisztasági fogadalmat se tesz.

A politikai tevékenységünknek tehát arra kellene irányulnia, hogy a Tizparanacsolatot ne csak egyesek, hanem közösségek, államok és népek egyaránt abszolút kötelező normául ismerjék el, tehát megtegyenek mindent, hogy a Tízparancsolat mint Isten törvénye érvényesülhessen. De ehelyett-sajnos-érvényesül a Párt vagy a Pénz s ahol az Isten tekintélyét akármilyen más valami foglalja el, ott felfordulás áll be (amint azt a tapasztalat bizonyítja is, mert az ilyen helyeken valami rendet csak erőszakkal vagy terrorral tudnak fenntartani) s ebben a felfordulásban elvész a szabadság. Szabadság nélkül pedig nem érdemes élni.

IV.

Miért van az, hogy az ember szabadságra törekszik? Miért származik olyan sok baj abból, ha az embernek a szabadságát elveszik? Miért folyt annyi véráldozat a szabadságért, s azt lehetne mondani, hogy önként felajánlott véráldozat, hisz az embereket nem kell kényszeríteni arra, hogy a szabadságért harcoljanak? Miért van az, hogy a szabadság egészen magától-értetődő valami, mint a táplálék, amellyel a testi mivoltunkat fenntartjuk, vagy a levegő, amelyet beszivunk?

Azért van mindez igy, mert Isten teremtette az embert szabadnak, s igy, mikor mi a szabadságunkért küzdünk, az Isten-adta jogunkért küzdünk s bátran küzdünk, mert tudjuk, hogy a küzdelmünk az Isten akaratának megfelel, tehát Isten meg is segít bennünket a küzdelmünkben.

A helyzet már most a következő:

én szabad akarok lenni s éppen azért vallásos vagyok, mert tudom, hogy a szabadságomat Isten garantálja s éppen azért én összeköttetésben vagyok Istennel. (Ennek az összeköttetésnek a neve a vallás.) Nemcsak hogy Isten garantálja a szabadságomat, hanem más nem is garantálja. Azt mondani, hogy a politika garantálja vagy a jog: tévedés, mert a politikai jog csak akkor garantálja, ha a törvényhozók hisznek Istenben; ha nem hisznek, akkor nem is garantálják, amint azt a kommunista országok elég világosan mutatják. Ők Lenint követik, aki szerint: “Az egyes ember szabadságának és méltóságának a követelménye polgári előítélet”. Éppen a hitetlen kommunizmus példája tanít meg arra, hogy>márcsak a szabadságom érdekében is okvetlenül ragaszkodnom kell Istenhez, ragaszkodnom kell a valláshoz.

Én ragaszkodom is mindkettőhöz, de nem rendelem alá egyiket se a másiknak, hanem mindakettő egyformán abszolút jelentőségű a számomra. “Abszolút jelentőségű”, mert az életemnek egyik nélkül sincs értelme.

Én tehát küzdők a szabadságért, küzdők a vallás igazságáért. Mert a vallás nem csupán, érzés, hanem egy csomó elméleti tételnek az összesége, amely összeség igazság jelleggel bir. De a vallás igazságáért küzdeni annyit jelent, mint azok ellen küzdeni, akik ezt az igazságot nem fogadják el. Ezt a küzdést az igazság abszolút mivoltának a jellege kényszeríti ki belőlünk, mert minden ember erkölcsi kötelessége az, hogy az igazságnak érvényt szerezzen.

Az emberek ennek az erkölcsi kötelességüknek a történelem folyamán tényleg engedelmeskedtek s azért vívtak rettenetes véres háborúkat, azért igázták le egymást, azért irtották ki egymást, azért vették el a győzők a legyőzőitektől a szabadságukat. És igy jutottunk mi ahhoz a dilemmához, hogy a szabadságunk megvédése érdekében vallásosak vagyunk s a vallásosságunk révén aztán vagy mi vesztjük el a szabadságunkat (mint a Mindszentyek) vagy mi vesszük el másokét (amint az pl. a 30 éves há-