Tárogató, 1949-1950 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1949-11-01 / 5. szám
4 TÁROGATÓ ról le ne kelljen mondanunk. 4. Az egészség szabályait az étkezésben, ivásban, nemi életben betartsuk s óvakodjunk az érzelmi életünk szélsőségbe való hajszolásától, azaz mindenféle indulattól és szenvedélytől, hanem ahelyett szemléljük a világot a filozófus egykedvűségével addig, amig a gonoszság nem irányul a világ Teremtője és Fenntartója ellen. III. Tegyük fel, hogy szabaddá akarok válni: ezért iparkodom tanulni, hogy minden előitóletes gondolkozástól szabaduljak; iparkodom erkölcsi életet élni, mert tudom, hogy a bűn megköti a gondolkozásom és cselekvésem szabadságát; iparkodom a megélhetésemet erkölcsi eszközökkel biztosítani, hogy el ne kelljen adnom a testemet és telkemet egyaránt; iparkodom az egészség szabályait betartani, hogy a súlyos betegség beteggé ne tehesse a gondolkozásomat és akarásomat — s egy nap azt az országot, amelyben lakom, megszállja egy diktátoroskodó hatalom s csinál belőle egy totális államot, amikor is én azt veszem észre — és nagyon helyesen veszem észre -hogy minden a személyemre irányuló fáradozásom ellenére is nem vagyok szabad. Nem vagyok szabad, mert 1. rám kényszerítenek egy politikai és világnézeti dogmatikát, amelyet el kell fogadnom kérdezés és birálgaás nélkül, ha enni akarok s nem akarok börtönbe kerülni vagy megkinoztatni vagy esetleg az életemet is elveszteni. Hiába engedelmeskedem én egy objektív tudománynak, most a párt-tudományt sózzák a nyakamba, amely annyira nem objektiv, hagy egyenesen szeszélyes és rövid időn belül egymásnak ellentmondó tételeket tartalmazhat. Ezt nemcsak el kell fogadnom, hanem még védenem és discérnem is kell s igy látom, hogy annyira nincs szabadságom, hogy egyenesen megalázó állapotba kerültem. 2. Ebben a totális államban az erkölcs többé nem erkölcs, mert nem Isten, a világ teremtője és ura, mondja meg, hogy mi a jó és mi a rossz, hanem a párt vagy a diktátor. 3. A megélhetésem valószínűleg megvan, de valószínűleg nem erkölcsi eszközökkel szereztem, mert engedelmeskedéssel szereztem, a meggyőződésem ellenére való engedelmeskedéssel. Mindez annyit jelent, hogy akkor, amikor szabad akarok lenni, pusztán a saját személyemre irányuló fáradozással nem érhetem el a célomat. Azaz politizálni kell azért, hogy mi magunk szabadok lehessünk, s aki azt mondja, hogy ő nem politizál, az ellensége önmagának és másoknak. Politizálni kell, mert a politizálásunktól is függ a szabadságunk s mivel magunkban nem lehet semmit se elérnünk, másokkal szövetkezve kell politizálnunk. Aki pl. azt mondja, hogy a papnak nem szabad politizálnia, az annyit mond, hogy a papnak nem szabad szabad személyiséggé válnia, de ő ugyanakkor ugyanattól a paptól elvárhatja azt, hogy őt megtanítsa a szabadsága elnyerésére. Ez az a fajta gondolkozás, amely önmagát semmisiti meg. Milyen legyen tehát a politika? Olyan, amely a személy számára lehetővé teszi a szabadságának a kivívását. A politika főcélja az állam polgárai szabadságának a biztoitása. Vagyis annak a biztosítása, hogy 1. tanulhassanak, 2. erkölcsi személyekké válhassanak a szó igazi értelmében, 3. a megélhetésük biztosítva legyen, 4. az egészségük biztosítva legyen. Újabban tényleg tapasztaljuk, hogy szociálisan gondolkozó államférfiak hangoztatják azt, hogy mindenkinek joga van a tisztességes megélhetéshez és joga van ahhoz, hogy a betegségétől ingyen — azaz az állam költségén — megszabaduljon. Ez helyes irány s mindenkinek kooperálnia kell abban, hogy ez az irány tökéletesedjék. Lépések történtek abban az irányban is, hogy mindenki tanulhasson. De még mindig kevés történik és pedig kétféle okból: először azért, mert az emberek nem tanulni akarnak, hanem diplomákat szerezni s a diplomát végállomásnak tekintik a jól fizető állásokhoz vezető utón; másodszor azért, mert az a felfogás uralkodik, hogy csak a szellemi munkás tanuljon, a fizikai munkás végezze a munkáját, amely után persze már fáradt a tanulásra. Még mindig nem történtek lépések arra nézve, hogy a fizikai munkás dolgozási idejét annyira megrövidítsék, hogy maradjon ideje a tanulásra is.
