Tárogató, 1949-1950 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1949-11-01 / 5. szám

TÁROGATO

3

mindenség abszolút törvényeihez (a tudomány és erkölcs törvényeihez), hanem attól is, hogy a megélhetése biztosítva van. És természetesen: az erkölcsi jellegű megélhetése, amelyet becsületes munkával (tudása és szorgalma van hozzá) keres meg. A szegénység, a nyomorúság megakadályoz bennünket abban, hogy a magunk életét élhessük.

Tegyük fel, hogy ez a feltétel is biztosítva van, de az ember beteg. A betegség lehet átmeneti rossz és állandó rossz. Állandó rossz a gyógyíthatatlan betegség. A gyógyíthatatlan betegség Schopenhauer esetében pesszimizmust váltott ki és igy értelmi és akarati megkötöttséget. Schopenhauer nem volt szabad ember s a megkötöttsége hitetlenné tette s arra bírta, hogy bizonyítsa, hogy az életnek nincs értelme. Egész általánosságban ugyan nem állíthatjuk, de a tapasztalat szerint sok esetben a komoly betegség megfoszt a szabadságunktól. A pathologikus embernek a gondolkozása s általában a lelki világa pathologikussá válhat.

Tehát ahhoz, hogy szabadokká válhassunk, kell megélhetés és egészség, és pedig testi és lelki egészség.

A gyakorlatba átültetve ez annyit jelent, hogy az embernek törekednie kell arra, hogy a megélhetése biztosítva legyen. És biztosítva legyen az egészsége; legalább is a lelki egészsége.

A baj az, hogy az emberek nem megélhetést akarnak, hanem vagyont s mindazt, amit a vagyon jelent. Már most a vagyon tényleg sok mindent jelent, de szabadságot egész biztosan nem. A vagyon jelentheti azt, hogy a másét elvesszük (azaz a második paranccsal kerülünk összeütközésbe) s hogy elvehessük, jelentheti azt, hogy hizelgünk másoknak, becsapjuk őket, feladjuk a jobb meggyőződésünket s alkalmazkodunk ahelyett, hogy a magunk életét élnők. A vagyonra törtető ember a saját szabadsága ellen törtet. Azért mondta Krisztus, hogy csak a mindennapi kenyérért imádkozzunk, mert Krisztus azt akarta, hogy szabadok legyünk. “Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a saját lelkének kárát vallja?”

De ha csak a kenyér van meg, sok mindenről le kell mondanunk. Ez a lemondás nem érinti a szabadságunkat.

Külső dolgok hiányában még mindig élhetünk benső életet. Nem kézzel alkotunk valamit, hanem fejjel. Nem utazhatunk, de olvashatunk és gondolkozhatunk.

A szabadságunkhoz tehát kell, hogy se többünk, se kevesebbünk ne legyen s kell, hogy legyen lelki egészségünk, amely Szent Pál szerint (a példája szerint) diadalmakodni tud a testi gyengeség felett.

Mindez a következő gyakorlati meggondolásokat igényli: ha az élet egyik főcélja az, hogy szabadokká váljunk, ak- * kor

1. tanuljunk sokat és állandóan, hogy az előítéletes és babonás gondolkozásmódtól megszabaduljunk s csökkentsük a természettől való félelmet magunkban;

2. iparkodjunk erkölcsi személyiségekké válni a Tízparancsolat alapján;

3. harcoljunk azért, hogy magunknak és embertársainknak annyijuk legyen, amennyi a tisztességes megélhetésükhöz kell;

4. iparkodjunk úgy a testi mint a lelki egészségünket fenntartani, de főleg a lelkit.

Mindez igen nagy feladat s azt mondhatnánk, hogy az egész életre szóló. Kétséges, hogy a feladatot hozzásegitenénke egyáltalán akárcsak a megoldás megközelítéséhez, ha egészen magunkra volnánk utalva. De szerencsénkre van segítségünk és pedig

1. a hitünk az isteni gondviselésben, amely megszabadít a félelmeinktől és az élettel szember bátrakká tesz bennünket. Ez a bátorság kell ahhoz, hogy egyáltalán meg is kíséreljük a magunk szabaddá válását.

2. Segít bennünket az isteni kegyelemért való imádságunk, amely tényleg mellénk áll, ha azért kérjük, hogy erkölcsi személyiségekké válhassunk, azaz erőnk legyen a gonosszal szembe szállni és pedig elsősorban a magunk gonoszságával;

3. be kell állnunk a szociális igazságért küzdők táborába, hogy valamennyiünknek meglegyen a kenyerünk, mert a magunk kenyere attól függ, hogy a másik embernek van-e kenyere. Ilyenkor azonban egy nagy veszedelemre kell felfigyelnünk: vigyáznunk kell arra, hogy a kenyérért a szabadságunk-