Tárogató, 1949-1950 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1949-10-01 / 4. szám
6 TÁROGATÓ JEGYZETEK ÚTI JEGYZETEK. Az idei vakációmban ugyanarra mentem, mint tavaly, mert látni akartam a kedvenc virágomat, a kákavirágot, a Butomus umbellatus-t, amelyet tavaly csodáltam meg először a Szent Ferenc tó partján. Az idén végigjártam a tó mindkét partját s örömmel jelentem, hogy mindenütt ottvan és pedig bőségesen. Mivel nagyon szeretem ezt a szép növényt, olvasgattam róla s az egyik szerzőnél láttam, hogy a Butomus ma a botanikának egyik legfontosabb, ha ugyan nem a legfontosabb növénye. A Butomus ugyanis most, hogy úgy mondjam a szemünk előtt, dolgozza át magát szárazföldi növénnyé is. Ilyen szemmel nézve feltűnt, hogy mindenütt nagyon közelvolt a parthoz, bár — amint a felvételeim is mutatják — a közelében ugyancsak volt sekélyes viz, de ezt a helyet a Butomus elkerülte s inkább a partot választotta mindkét oldalon. Azok, akik Írnak róla, csodálkoznak, hogy a kertekbe még nem került be. Sok kertben van vizes hely a tavirózsának, papyrusnak, kardinális virágnak, miért nem próbálkoznak meg a Butomus-szal is? Beauharnais közelében van St. Timothé. Beauharnais fontos, mert óriási méretű elektromos müveket épit és épit egy hatalmas függőhidat is. St. Timothéban csak laknak az emberek és csendben vannak. De nekem ez a csendes falu adta egyik legpompásabb élményemet: egy egész mező tele volt turbán liliommal teljes virágzásban. A turbán liliomot mindig öröm meglátni s emlékszem, hogy 36 évvel ezelőtt láttam egyet a Cuha völgyében, amelyet ki is ástunk s hazavittünk az angolkertbe. Azóta se láttam vadon s most vagy két holdnyi terület zsúfolva volt velük. Ezért a látványért magáért is érdemes lett volna elmenni a Szent Lőrinc folyó túlsó oldalán levő Quebecbe. Ugyanilyen gazdagságra bukkantam Brockvilletől északra, mikor Athens felé rándultam ki. Úgy emlékeztem, hogy tavaly arrafelé láttam a kardinális virágot olyan tömegben, hogy lehetetlen volt le nem gázolni, mikor felvételeket csináltam róla. Lehet, hogy tévedtem, de ott nem találtam egyetlenegyet se belőle. A nagy szárazság is szerepet játszhatott benne. Lehangoltan mentem Philipville felé, ahol egy fármer elhanyagolt földjén olyasmit láttam, ami kárpótolt a kardinális virágért. A fármer földje televolt — valósággal zsúfolva volt — nagy kék Lobelia (Lobelia syphilitica) gyönyörű példányaival. Az egészben az volt érdekes, hogy ez a Lobelia a vizes talajt szereti s a farmer földje teljesen száraz volt. A kerítésen át kellett másznom, hogy felvételeket csinálhassak, de a fármer nem tartotta érdemesnek kijönni a hűvös szobájából a hőségbe csak azért, hogy egy bolondtól megkérdezze, hogy mi a manót talál azokon a dudvákon. Aztán a sors ha már rám mosolygott, tovább is kitüntetett a kegyeivel. Franktown határán ott találtam a kardinális virágot elég nagy számban s margarétát is bőven. És hogy a mérték beteljesedjék, valami megcsiklandozta a nyakamat. Lepiszkáltam, hát egy szép, teljesen zöld imádkozó mantis látogatott meg. Még a nagy szeme is zöld volt. Nem haragudott rám azért, hogy a nyakamról leszedtem, jólérezte magát a tenyeremen s semmi hajlandóságot se mutatott arra, hogy elhagyjon. Végül is letettem a fűbe és elbúcsúztam tőle. Ez, amint a későbbi események mutatták, nagyon meggondolatlan és elhamarkodott cselekedet volt. Az imádkozó mantis ragaszkodása hozzám gondviselésszerü volt úgy az ő szempontjából, mint az enyémből. Mikor ugyanis hazatértem s a kabinom ajtaját rányitottam a Szent Lőrinc folyóra, a kabinom pár pillanat alatt megtelt léggyel. Hogy
