Tárogató, 1949-1950 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1949-07-01 / 1-2. szám
2 TÁROGATÓ Ezek és a hozzájuk hasonló állítások a magyar helyzet teljes félreértésén alapszanak, ami egész elképpesztő az ő pozíciójával biró ember esetében. Ő annyira bedült a hivatalos magyar propagandának, hogy a Nem, Nem, Soha féle gondolkozásnak komoly támogtójává vált. Szinte halljuk a könyve számos lapjáról a szokásos fényüzéses teritékü asztalok körül ülő beszélgetéseket grófokkal, generálisokkal, főhercegekkel és nagyvállalkozókkal — jórészt zsidókkal —, akik Roosevelt képviselőjét meggyőzték arról, hogy az irredenta gondolkozás természetes termék volt. Áhitattal ismétli a magyar propaganda szokványos okoskodását: “Ha Japán levert volna bennünket s Kanadát és Mexikót csatlósállamaivá tette volna s Texast Mexikónak adta volna s New England legnagyobb részét Kanadának s bekebelezte volna Kaliforniát és Oregont, a “Nem, Nem, Soha jeligéhez valami hasonló burjánzott volna fel a virágágyainkban, a hegyoldalainkon s ott égett volna a sziveinkben.” Arról fogalma sincs, hogy ez az egybevetés hamis és pedig azért, mert a régi Magyarország nagy területei elvesztették a régi hazával való összetartozandóság érzését. Persze a szinmagyar lakosságú hatalmas területek lekapcsolása imperialisztikus rablás volt, amely megmérgezte a határvidékek életét s olyan politika kezdetét jelentette, amelyben később a szovjetek lettek az igazi mesterek. De ennek a komplikált problémának a magyar propaganda jelszavaival való kezelése nem szolgálja a jobb megértés ügyét. Csak elhomályositja a kérdést s nevetségessé teszi Wilson Elnök bölcs elveit. Hogyan lehetséges az, hogy Montgomery, aki a tejiparban gyökerezett s s ennélfogva elméleti rendszerek nem zavarták meg a fejét, elvesztette a valósághoz tapadt üzleti érzékét s ilyen kritikátlanul elhitte a romlásnak indult hűbéres és plutokratikus rendszer minden jelszavát? Két megoldást is találhatunk erre a rejtélyre. Az egyik az a tény, hogy a szerzőnek csak halvány fogalma volt úgy Magyarország múltjáról, mint a hivatalos kiküldetése előtti eseményekről. Nem tudott Horthy hatalomraj utásának a körülményeiről a román hadsereg támogatásával. Nem tudta, hogy a Horthy rendszer kezdetben ellenforradalmi tisztek és terrorista bandák (főleg Ébredő Magyarok, akik egyike fő-informátora lett a USA követének) véres bosszuállásának az időszaka volt. Nem tudta, hogy Horthy azonosította magát a “legjobb tisztjeivel”, akik fenntartották azt a terrorista uralmat Kun Béla diszkreditált diktátorságának állítólagos maradványai ellen. Nem tudta, hogy Horthy ekkép a hűbéres diktátorság szimbólumává vált a magyar munkásosztály és földnélküli parasztság szemében. Nem tudta, hogy Horthy és kormánya ál-parlamenti rendszert létesített, amelyből Rákosi jelenlegi kommunista diktátorsága sokat tanult. Nem tudta, hogy a kis-zsidók üldözéseinek a tultengései után Bethlen gróf stabilizált egy “liberális” ellenforradalmi Magyarországot a zsidó nagytőkések teljes bevonásával, s hogy azok képviselőinek sokja nagyon bizalmas lábon állt a Kormányzóval. Ezek a szerző által elhanyagolt tények határozták meg a Horthy rendszer egész szellemét és módszereit. Mivel idegen segítséggel jutott hatalomra, mivel a vesztett háború katasztrófája ránehezedett, mivel gyűlölték őt a szocialisták, a földtelen parasztok és a független értelmiségiek s mivel félt a Habsburgok visszatértétől, akiknek névlegesen a helytartójuk volt, csak két módja volt a rendszere népszerűsítésére. Az egyik a rendszeres kampány az 1918-as Októberi Forradalom diszkr editálásár a; a másik egy kíméletlen irredenta agitáció a trianoni határok ellen, igényelve a régi nagy Magyarország területi épségét. Ez a hangzatos, de teljesen hatástalan propaganda az uj államokban levő magyar kisebbségek sorsát válságosabbá tette. Az előbb elmondottak világánál Horthynak és rendszerének a nagy bűnei nem abban álltak, hogy behódoltak a náci és fasiszta zsarnokoknak, hanem hogy olyan helyzetet teremtettek, amely elkerülhetetlenül a nácik csatlósaivá tette őket. Persze Montgomerynek igaza van, mikor hangsúlyozza, hogy Magyarország az akarata ellenére vált csatlóssá, és ő inkább az akarata ellenére, mint a többi csatlósállamok akkor és most. Az időleges ragaszkodásuk Mussolinihez őszinte volt, de Hitler iránt, a forradalmi káplár iránt, a volt osztrák
