Tárogató, 1949-1950 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1949-09-01 / 3. szám
4 TÁROGATÓ urak, papok s általában a kapitalisták pártja ellen. Persze tévednek, de legalább is a jóhiszemüeknek a motívuma jó:harcolni az igazságtalanság ellen, mert az igazságtalanság kellemetlen és felháborító. Tévednek, aminthogy tévedtek a nácik és tévednek mindazok, akik az igazságot és igazságosságot párt, osztály, nép, nemzet vagy akármilyen más elkülönültség igazságának tartják. Az igazság vagy mindenkié vagy senkié. Az elméleti igazságot el kell szükségképen fogadnia minden gondolkodó embernek, akár tetszik az neki, akár nem; s az igazságsságnak is olyannak kellene lennie, hogy azt minden elfogultság nélküli ember el tudja fogadni. De ez nem könnyű, sőt mondhatnánkügen nehéz feladat. De a feladatot meg kell oldani valahogy, mert amig igazságtalanság van, addig boldogtalanság van s csak az igazságosság ad örömet és megnyugvást és boldogságot. Márt most a helyzet ez: mi harcolunk az igazságtalanság ellen, mert az egyéneket és népeket háborít fel, lázongóvá tehet, forradalomba és háborúba sodorhat, mert az igazságtalanság olyan rossz, amelytől mindenáron szabadulni kell; mindenkép akarjuk az igazságot, mint amely örömet okoz és boldogit, de ez nehéz feladat, ezért fáradni kell s az eszünket és az egész személyiségünket állandóan ennek a szolgálatában kell állítanunk. Más szóval: az örömünkért és boldogságunkért fáradnunk és izzadnunk kell. Ez az emberi sors. Az élvezetért nem kell fáradni, az élvezetet meg lehet venni. A vétel nem szükségképen pénzkiadást jelent, hanem jedenthet hazugságot, hízelgést, szolgai meghunyászkodást, képmutatást, szóval a személyünk jobb részének a feláldozását. De ez is vétel. A vétellel kapunk élvezetet és kiábrándulást, lehangoltságot, undort, talán betegséget és halált. Az élvezet jött és ment s a nyomában sötétség van. Az örömért ellenben fáradni kell, de ha itt van, itt is marad s még az emléke is öröm. Tehát kétféle életnézet van: az egyik ember azért él, hogy mennél több élvezete legyen, a másik azért, hogy mennél több tiszta öröme elgyen. Nincs kétség afelől, hogy melyik a helyes élet: az élvezet többé kevésbé mindig életellenes, az öröm mindig élet-fenntartó és élet-fejlesztő. Az olyan ember, aki úgy él, hogy az élete ellen cselekedjék, ellenmondásosan él, azaz az élete nem ésszerű. A másik ember, aki megerőlteti magát, hogy tiszta örömei legyenek, az élete fejlesztéséért él, tehát összhangzásban van önmagával, tehát ésszerűen él. A valóságban az ellentétek nem ilyen merevek; egyik is másik is előfordul egymás mellett vagy egymás után ugyanabban a személyben. De persze amint az öröm mindig tisztit, az élvezet mindig mindent bemocskol. Ezért legalább is okos és ésszerű dolog tiszta örömöket keresni s igy összhagzásban lenni Istennel és igazi életet élni. III. Amint láttunk, a tudós fárad az igazágért s örömet érez, ha a formulája a valóságot fedi; az igazi államférfi egész életében harcol több igazságosságért az országa, népe és a népe minden tagja számára, de harcol a munkás is, s úgy az államférfi, mint a munkás életének a megnyugtató és örömteljes tartalmát ez a harc alkotja. Az igazságért harcolni kell, de ezt a harcot vállaljuk s a tiszta örömünk a jele annak, hogy mikor vállaltuk, az Isten szolgálatában állottunk. De Isten megjutalmazza a szolgáit más örömökkel is. Ilyen örömet jelent a szépség élvezése és létesítése. Hogy mi a szép, arra nézve elfogadhatjuk Kant meghatározását: szép az, ami bennünket érdek nélkül gyönyörködtet. Ez igy is van, mert nem az éhes has vagy éhes nemi ösztön mondhatja meg, hogy mi a szép, hanem a lélek, és a lélek nem mondhatja meg tanulás, fáradozás és küzdelem nélkül. A szépség meglátásának az egyik forrása a természet, de a természet szépsége sem magátől-értetődő. Van, akinek a szeme-szája eláll a bámulattól, mikor a tiroli hegyek közt csatangol s meggyőzően erősiti, hogy annál fenségesebb látványt nem látott; Petőfi ellenben nem sokba vette a “zordon Kárpátok vadregényes táját” és az Alföld síkját találta szépnek. A renaissance emberei a meghatottságtól sírva fakad-
