Tárogató, 1949-1950 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1949-09-01 / 3. szám
TAROGÄTO HAVI FOLYÓIRAT A KANADAI MAGYAROK OKULASÄRAES SZÓRAKOZTATÁSÁRA SZERKESZTI’ DR.CZAKÖ AMBRO---------------------f Tizenkettedik évfolyam 3. szám. 1949. szeptember AZ ÖRÖM. Erről a témáról nem könnyű beszélni. A fájdalomról sokkal könynyebb és pedig azért, mert sokkal több tapasztalati anyagunk van rá vonatkozólag. Az örömről kevesebb van, annyira kevesebb, hogy a nyelvünk is szegényebb a kifejezésében. Azért mondta Schopenhauer is, hogy mikor a középkor legnagyobb költője a pokol szenvedéseit irta le, óriási változatban szerepeltette a fájdalom formáit, de mikora mennyország örömeiről kellett volna énekelnie és azokat részleteznie, csupán csak annyit mondott, hogy ott az angyalok muzsikálnak. \ Az öröm nem élvezet. Az élvezet mindig rövid ideig tart, az öröm maradandó; az élvezet érzéki, az öröm lelki, ha mindjárt az érzékek szerepet is játszanak benne; az élvezetet rendszerint valami kifáradás, kiábrándulás, levertség, esetleg undor követi, az örömnek az emléke is kedves. Az élvezetnek igen sokszor testi feltételei vannak s a beteg és az öreg ember nem tud bizonyos dolgokat élvezni; az örömnek ilyen feltételei nincsenek, mert örömet, tiszta örömet élvezhet az egészséges és a beteg ember, a gyerek, ifjú, öreg és még a haldokló is (az öröm még ott van sok elhunyt embernek az arcán), örömet érezhetünk üres hassal, pénz nélkül, a nyomor napjaiban s még akkor is, mikor a kivégzés helyére cipelnek bennünket. Mi tehát az öröm? Az öröm bizonyos harmónia tudata egy élmény és a személyiségünk adottságai közt, talán igy is mondhatnánk: egy élmény és a személyiségünk lényege közt. (Paul Simon.) Nem mindenki tudja, hogy miért is örül, csak örül, mint mikor az anya hallgatja a kisleánya gagyogását és valami meleg érzés tölti be a lelkét; itt is harmónia van, de az anya erről nem tud, ő csak örül. A fiú ott ül egy nehezebb iskolai feladat megoldásánál, izzad, kinlódik, de egyszerre csak megtalálja a megoldást. Ő is örül, örül a megoldásnak, örül annak, hogy nem kell tovább vesződnie, hogy nincs már leláncolva az asztalhoz, hogy kimehet sétálni vagy játszani — de csak látszólag: ő is egy harmóniának örül, amely a megoldás ténye és a lelke lényege közt van. Valaki hallgat egy muzsikát s örül neki: a muzsika felébresztett valamit a lelkében s ez a valami és a muzsika édes testvérek, együvé tartoznak, harmónia van közöttük s ez a harmónia az öröm. Nem mindenki tud örülni. Az olyan ember, aki siet, aki habzsolja az uj benyomásokat, nem tud örülni. Azért nem tud örülni, mert a sok uj benyomásnak nincs ideje arra, hogy beszivódjék a leikébe, hogy lejusson a lélek mélyére. Pedig le kell jutni a benyomásnak a lélek mélyére, mert az ami a lélek mélyén van, alkotja a személyiségünk lényegét, amely nem egyéb, mint az elmúlt élményeknek a lerakódása s ezzel a lényeggel kell az uj élménynek vonatkozásba jutni, hogy harmónia vagy diszharmónia keletkezhessék s ennek megfelelően öröm vagy fájdalom létesülhessen. Vegyük sorra újra a példáinkat. Az anya azért örül, mert ő kilenc hónapon át állandóan arra gondolt, hogy
