Tárogató, 1948-1949 (11. évfolyam, 1-8. szám)

1948-07-01 / 1-2. szám

4

TÁROGATÓ

propagandának, állásoknak, kitüntetéseknek egyeduralmi használása, a visszatérő fehér terror félelem-komplexére való épités nem volt elégséges. Ahhoz, hogy kommunisták jelentéktelen kisebbségéből tökéletes diktátorokat csinálhassanak, komplikáltabb és nyersebb eljárásokra volt szükség.

A főcél mindenütt az volt, hogy Oroszország számára tökéletesen megbízható kormányokat állítsanak fel. De hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezt nem lehet megcsinálni a demokratikus kormányok szokásos módszereivel. A paraszt többség nem egyezett bele a kisebbség uralmába. Csak passzívan tűri meg ezt az uralmat, mert nincs fegyvere s nincs megfelelően szervezve. De tudja, hogy arra kényszeritették, hogy diktátorság alatt éljen. A kommunisták nem kerülhették el, hogy fokozottabb médtékben használjanak büntetéseket, mikor a jutalmazások nem hozták meg a kívánt eredményt. Odáig mentek, hogy megfélemlítették és üldözték az ellenzéknek, sőt magának a koalíciónak azokat a vezéreit, akik meg próbálták megmenteni az erkölcsi és politikai integritásukat. Félelmet létesítettek a népi bíróságok halálos ítéleteivel, amelyeknek az igazságosságát az egyszerű emberek gyakran kétségbe vonták. Fenyegető hírek szállingóztak, amint az elkerülhetetlenül történik az olyan országokban, amelyekben a sajtószabadság szigorúan korlátozva van s a tényleg jelentő^ kérdések tárgyalása tiltott dolog. A diktátorságnak pont az a természete, hogy csak a hatalom kiszélesítésével és erősítésével tartható fenn. így aztán az egész demokratikus folyamat komédiává vált és a diktátorok mindjobban és jobban arra eszméltek, hogy a rendszerük egyetlen igazi alapját a hadsereg és rendőrség alkotja, a csalások a választásokban, a “jelöltek egyetlen listája” felé való törtetés, és egész pártok kizárása, amelyeket “fasiszta reakcionáriusoknak” bélyegeztek. A sajtó Szabadságának alkalmilag hirdetett jelszava helyet adott a szigorú megszorításának, amelyet kiegészítettek a nyomdászok mesterségesen szervezett sztrájkjaival, azoknak a nyomdászoknak, akiknek a lelkiismeretét felizgatták a “fasiszta újságok” ellen. És mindenkit fasiszta gyanánt Ítéltek el, aki ellentétbe került az alapvető kommunista elvekkel.

De még mindezek a brutális eljárások se tudtak komunista többséget teremteni. Végül egy hatékonyabb taktikához fordultak, amelyet “az állam és a demokratikus rend elleni összeesküvéseknek” neveztek. Ezt a politikai eszközt először Magyararszágon használták jelentős eredménnyel. Mikor a parlamenti helyzet holtponthoz jutott 1946 decembere végső napjaiban, a katonai rendőrség jelentette a Köztársaság elleni összeesküvést. Számos héttel ez előtt az esemény előtt Budapestről jött megbízható megfigyelők mondták nekem, hogy ott hamarosan fog valami történni, talán valami nyílt kisméretű lázadás, amelyet persze azonnal elnyomnának, vagy egy titkos összeesküvés vagy újabb Reichstag-tüz, amely a kommunistáknak megadná a várvavárt alkalmat arra, hogy a kisgazdákra lesújtsanak.

Nagyon ellenmondó véleményeket hallunk ezekről az “összeesküvésekről.” Hogy ilyen terv létezett, az nemcsak lehetséges, hanem valószínű. A “keleti demokráciákban” nagyon sok olyan ember van, aki elvesztette az állását és az előbbi tekintélyét, vagy akik az előbbi urakodó osztályok megalázott és éhező elemeit alkotják. Magyarországon például a hűbéres arisztokráciának, a világ leggazdagabb és legbüszkébb felső osztályai egyikének a megsemmisítése tökéletes. Egész biztos, hogy az uj társaságban sok olyan elem van, akik könnyen elveszthetik az ítélőképességüket és elhiszik azt, hogy párszáz fegyverrel és szuronynyal visszaállíthatnák a megelőző atyai örökségüket. De valószínűtlen, sőt egyenesen lehetetlen, hogy az ilyen romantikus összeesküvések akárcsak a legkisebb veszedelmet is jelenthették volna a Köztársaságnak, amely kizárólagosan monopolizált minden katonai és rendőri hatalmat az orosz hadsereg erős hátvédével együtt. De az uralkodók számára az ilyen összeesküvések hasznos intézményeknek bizonyultak a hatalmuk megerősítésére. Nagy hamarjában letartóztattak egy csomó összeesküvőt, akik beszolgáltatták a tőlük várt vallomásokat. Hogy a lázadók körét kiszélesítsék, a vádakat kiterjesztették a nem-párttagoktól a nemzetgyűlés paraszt vezetőiig.

A cseh kommunisták az ő puccsuk