Tárogató, 1948-1949 (11. évfolyam, 1-8. szám)

1948-07-01 / 1-2. szám

4 TÁROGATÓ propagandának, állásoknak, kitünteté­seknek egyeduralmi használása, a vis­szatérő fehér terror félelem-komplexére való épités nem volt elégséges. Ahhoz, hogy kommunisták jelentéktelen kisebb­ségéből tökéletes diktátorokat csinálhas­sanak, komplikáltabb és nyersebb eljá­rásokra volt szükség. A főcél mindenütt az volt, hogy Orosz­ország számára tökéletesen megbízható kormányokat állítsanak fel. De hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ezt nem lehet megcsinálni a demokratikus kormányok szokásos módszereivel. A paraszt több­ség nem egyezett bele a kisebbség ural­mába. Csak passzívan tűri meg ezt az uralmat, mert nincs fegyvere s nincs megfelelően szervezve. De tudja, hogy arra kényszeritették, hogy diktátorság alatt éljen. A kommunisták nem kerül­hették el, hogy fokozottabb médtékben használjanak büntetéseket, mikor a ju­talmazások nem hozták meg a kívánt eredményt. Odáig mentek, hogy meg­félemlítették és üldözték az ellenzéknek, sőt magának a koalíciónak azokat a ve­zéreit, akik meg próbálták megmenteni az erkölcsi és politikai integritásukat. Félelmet létesítettek a népi bíróságok halálos ítéleteivel, amelyeknek az igaz­ságosságát az egyszerű emberek gyakran kétségbe vonták. Fenyegető hírek szál­lingóztak, amint az elkerülhetetlenül történik az olyan országokban, amelyek­ben a sajtószabadság szigorúan korlá­tozva van s a tényleg jelentő^ kérdések tárgyalása tiltott dolog. A diktátorság­­nak pont az a természete, hogy csak a hatalom kiszélesítésével és erősítésével tartható fenn. így aztán az egész de­mokratikus folyamat komédiává vált és a diktátorok mindjobban és jobban arra eszméltek, hogy a rendszerük egyetlen igazi alapját a hadsereg és rendőrség alkotja, a csalások a választásokban, a “jelöltek egyetlen listája” felé való tör­­tetés, és egész pártok kizárása, amelye­ket “fasiszta reakcionáriusoknak” bé­lyegeztek. A sajtó Szabadságának al­kalmilag hirdetett jelszava helyet adott a szigorú megszorításának, amelyet kie­gészítettek a nyomdászok mesterségesen szervezett sztrájkjaival, azoknak a nyomdászoknak, akiknek a lelkiismere­tét felizgatták a “fasiszta újságok” ellen. És mindenkit fasiszta gyanánt Ítéltek el, aki ellentétbe került az alapvető kom­munista elvekkel. De még mindezek a brutális eljárások se tudtak komunista többséget terem­teni. Végül egy hatékonyabb taktiká­hoz fordultak, amelyet “az állam és a demokratikus rend elleni összeesküvé­seknek” neveztek. Ezt a politikai esz­közt először Magyararszágon használták jelentős eredménnyel. Mikor a parla­menti helyzet holtponthoz jutott 1946 decembere végső napjaiban, a katonai rendőrség jelentette a Köztársaság el­leni összeesküvést. Számos héttel ez előtt az esemény előtt Budapestről jött megbízható megfigyelők mondták ne­kem, hogy ott hamarosan fog valami tör­ténni, talán valami nyílt kisméretű lá­zadás, amelyet persze azonnal elnyom­nának, vagy egy titkos összeesküvés vagy újabb Reichstag-tüz, amely a kom­munistáknak megadná a várvavárt al­kalmat arra, hogy a kisgazdákra lesújt­sanak. Nagyon ellenmondó véleményeket hallunk ezekről az “összeesküvésekről.” Hogy ilyen terv létezett, az nemcsak le­hetséges, hanem valószínű. A “keleti demokráciákban” nagyon sok olyan em­ber van, aki elvesztette az állását és az előbbi tekintélyét, vagy akik az előbbi urakodó osztályok megalázott és éhező elemeit alkotják. Magyarországon pél­dául a hűbéres arisztokráciának, a világ leggazdagabb és legbüszkébb felső osz­tályai egyikének a megsemmisítése tö­kéletes. Egész biztos, hogy az uj társa­ságban sok olyan elem van, akik kön­nyen elveszthetik az ítélőképességüket és elhiszik azt, hogy párszáz fegyverrel és szuronynyal visszaállíthatnák a me­gelőző atyai örökségüket. De valószí­nűtlen, sőt egyenesen lehetetlen, hogy az ilyen romantikus összeesküvések akárcsak a legkisebb veszedelmet is je­lenthették volna a Köztársaságnak, amely kizárólagosan monopolizált min­den katonai és rendőri hatalmat az orosz hadsereg erős hátvédével együtt. De az uralkodók számára az ilyen ös­szeesküvések hasznos intézményeknek bizonyultak a hatalmuk megerősítésére. Nagy hamarjában letartóztattak egy csomó összeesküvőt, akik beszolgáltat­ták a tőlük várt vallomásokat. Hogy a lázadók körét kiszélesítsék, a vádakat kiterjesztették a nem-párttagoktól a nemzetgyűlés paraszt vezetőiig. A cseh kommunisták az ő puccsuk

Next

/
Thumbnails
Contents