Tárogató, 1948-1949 (11. évfolyam, 1-8. szám)
1948-11-01 / 5. szám
TÁROGATÓ 5 nin könyveinek. Szégyenkeznek bevallani, hogy megengedték és még mindig megengedik, hogy ilyen dolgok történjenek, és hogy tehetetlenek a szovjetek megállításában; mivel a megfelelő időben elég naivak voltak azt hinni, hogy az oroszok “felfejlődtek”; hogy ugyan rettenetes dolgok történtek az orosz forradalom idején, de most az oroszok “demokratikusakká” váltak. Ez röviden fogalmat adhat neked az itteni életről. A levél ég az ujjaim alatt s megpróbálom a házból és az országból kijuttatni amint csak lehetséges. Miután elolvastad ezt a levelet, csinálj vele, amit akarsz, de sohase engedd, hogy bárki is megtudja, hogy ilyen leirást küldtem én innen ki. Ezt nyomatékkai mondom, bár tudom, hogy te benn voltál a földalatti mozgalomban. Te még most se tudod, hogy mit jelent egy szervezett világ-kém-rendszer; a németekét nem lehet összehasonlítani a kommunistákéval. Nem akarom, hogy visszavezessék rám. Megmondhatom neked a nevét számos embernek, akik most az Egyesült Államokban vannak, mint kémek, hogy vigyázhass a lépéseidre. Ne hederits arra, hogy mit beszélnek és hogyan beszélnek, és hogy milyen politikai eszméket képviselnek, ők nem csaphatnak be bennünket. Te, aki azabad országban élsz, azt gondolhatod, hogy én üldözési komplexben szenvedek. Akár komplex, akár nem, minket tényleg üldöznek. ' Eltekintve mindazoktól, amiket ezekben a sorokban mondtam, még mindig nem adtam fel a régi hitemet arra nézve, hogy vannak még jó emberek s hogy a szabadságnak még lehet jövője. De mikor lesz az meg? Nincs sok remény arra, hogy újra találkozhatunk, de bármi parányi remény is van, szeretném azt megőrizni. Ne irj, de el ne feledd az összes barátaidat, akik a vasfüggönyön belül élnek. Addig a napig, amikor ismét szabad emberekként találkozhatunk és beszélhetünk és nevethetünk s élvezhetjük Isten ajádékait, maradok ... (“America”) A rádióban hangzott el a köv. megjegyzés: “Olyan jól volt tájékozódva a világ eseményeiről, mint ahogy Szovjetoroszország átlag polgára van”. ÉLET A KOLKHOZOKON. (A kolkhozoktól retteg minden paraszt és mindazok, akik a parasztság sorsát a szivükön hordják. A kommunista rendszer a maga dogmatizmusában ragaszkodik a kolkhozokhoz s e tekintetben annyira megy, hogy hajlandó háborúra is kelni azokkal az államokkal, amelyek az ökle alatt vannak, de a kolkhozokat nem akarják bevezetni, amint azt Tito esete mutatja. Megvan a komoly veszedelem arra, hogy a kolkhozokat otthon, Magyarországon is bevezetik, mert a kommunista urakat pont azért tették oda, ahol vannak, mert az engedelmeskedésük felől a szovjeteknek nincs kétségük. Ez pedig annyit is jelent, mint a kolkhozokat bevezetni. Hogy a kolkhozoknak világftézeti szempontból és az emberiség jövője szempontjából milyen destruktiv jelentőségük van, azt Jászi Oszkár cikke megmutatta. De ilyen meggondolások nem mindenkit hatnak meg, pláne, ha nem a saját bőrükről van szó. Azért gondoltuk helyesnek leközölni a Christian Science cikkét az oroszországi kolkhozokról, mert ez csupán egyszerű leírás minden filozofálás nélkül s amellett teljesen hiteles is, mert olyan ember adatai vannak benne, aki maga is a kolkhozokon nőtt fel. Egy orosz falusi ember, akit a cikkíró Klim Ilcsenkonak nevez, mondja el a tapasztalatait a hozzá intézett kérdésekre adott válaszokként.) A cikkíró megkérdetzte, hogy személyesen ismeri-e a kolkhozokat? “Természetesen”, válaszolta kissé leereszkedően, mintha ez elég ostoba kérdés volna. “Minden szovjet falusi ember kolkhozokon él. Az apám, anyám és négy testvérem még mindig a kolkhozon dolgoznak”. (Ezért az álnév. A Szovjet keze messze ér el, amint azt a tapasztalás mutatja). “Nos, örülök, hogy hallom”, mondtam én. “Miért örül?”, szakított ő félbe”, azt hiszi talán, hogy a kolkhozok szépek?” “Nem arra gondoltam”, magyaráztam neki. “Csak annak örültem, hogy alkalmam van első kézből hallani a kolkhoz életről. Mennyi földje van a családjának?” “Semmijük sincs”, mondta Ilcsenko hangsúlyozottan. “Az orosz embernek
