Tárogató, 1948-1949 (11. évfolyam, 1-8. szám)
1948-11-01 / 5. szám
6 TÁROGATÓ TÁROGATÓ A Canadian Magyar Monthly Edited by A. CZAKÓ, Ph.D. 438 Jarvis St., Apt. 804, Toronto 5, Canada Published by The United Church of Canada Printed by THE CHRISTIAN PRESS, LIMITED 672 Arlington St., Winnipeg, Man., Canada Authorized as second class mail, Post Office Department, Ottawa. nincs földje. De a családom használ 25 szotimot, ami ötnyolcad holdnak felel meg. Az is a kolkhozhoz tartozik.” “Mit tudnak létesiteni ilyen kis területen?”, kérdeztem. “Többet, mint gondolná: búzát, káposztát, krumplit, répát, cukorrépát és egy pár más dolgot”, mondta az oroszországi ember. “Milyen állataik vannak?” “Két juhuk és öt csirkéjük”, válaszolta ő. “Nincs tehenük?” “Se tehenük, se disznajuk; nem lehet őket kapni”, mondta hangosan. “Honnan kapják a tejet?” “Sehonnan”. “Mi van a vajjal és hússal?” “Húsúnk háromszor vagy négyszer volt egy esztendőben”, mondta Ilcsenko, “és csirkét ritka ünnepnapokon ettünk. A kolkhoztól körülbelül két kilogram zsirt kaptunk minden januárban. Az volt a családunk része az esztendőre. Kaptunk búzát, árpát, némi krumplit és körülbelül három kiló sajtot évente a kolkhoztól”, mondta a volt kolkhozos fármer. “Az év legtöbb napján csak egyszerű főtt krumplit ettünk.” “Hány napot dolgozott a családja évente a kolkhozon?” “Az apám mindennap dolgozott, télen és nyáron s gyakran 12 órát naponta. Néha kinn is aiudt a földön, amely messze volt az orthonunktól. Az édesanyám körülbelül 270 napot dolgozott évente. Mi gyerekek is dolgoztunk, mikor nem voltunk iskolában. De mindezt összesen 250 munkanapnak értékelték a család szempontjából. Az adagainkat a 250 napi alapon kaptuk”. * “Ki mondta meg, hogy hol dolgozzanak és min?” “A brigád vezetője. Minket parasztokat brigádokba osztottak”, mondta az egykori fármer. “Kik voltak a brigádok vezetői?” . “Kommunisták, természetesen; hisz ők az urai mindennek”. “Mennyit fizetett a kolkhoz a munkájukért?” “Semmit, amennyiben pénzről van szó. Sohase fizettek semmit,” mondta az orosz ismerősöm. “Évente egyszer kaptunk ellátást 250 napi munkáért.” “Mi volt a ruhával és cipővel és hasonolókkal?” “A ruha szörnyű problémát jelentett s legtöbbünknek nem volt cipője. Én a középiskolát is cipő nélkül jártam végig. Tojás és egyéb dolgok eladásával vehettünk keroszint, szappant, sót, de nagyon kis mennyiségben”, magyarázta a látogatóm. “Hát nem volt ott valami kolkhoz bolt, amely ellátta volna magukat ilyen szükségesekkel az adagjaik részeként?” “Nem, hanem volt egy állami kooperativ. Azonban fizetnünk kellett az árukért, ahogy maguk fizetnek itt. És ritkán volt pénzünk. Majdnem mindaz, amit a családom vett, gyufa, só, szap* pan, keroszin volt”, mondta a fiatal orosz. “De biztos vagyok abban, hogy a kolkhoz ellátta magukat modern fárm-gépekkel”, mondtam én. “Bizonyos kerületekben, azt hiszem, igen”, mondta az oroszországi menekült,” de nem az én falumban. Mi a kolkhoz földeken ökrökkel szántottunk s a gabonát sarlóval és kaszával arattuk le és ökröket hajtottunk el felette csépléskor. 27 falu részére csak négy traktor volt, az is gyakran javithatatlan állapotban”. “Hol raktározta be a kolkhoz a terményeit?” “A két falusi templomban; az egyiket megtöltötték rendes gabonával és zöldségekkel, a másodikat magnak s speciális dolgoknak tartották fenn, mint sajtnak”. * “Nem adták vissza a templomokat istentiszteleti célokra?”, kérdeztem. “1943-ig az én falumban nem”, mondta a fiatal ember. “Talán miután elmentem”.
