Tárogató, 1947-1948 (10. évfolyam, 3-10. szám)
1948-01-01 / 7. szám
TARO CATO HAVI FOLYÓIRAT A KANADAI MAGYAROK OKULÄSARAES SZÓRAKOZTATÁSÁRA SZERKESZTI: DR.CZAKO AMBRO Tizedik évfolyam. ★ 7. szám ★ 1948 január VILÁGIASSÁG. (Az Egyesült Államok püspöki karának a nyilatkozata.) Senki sem mellőzheti Istent s játszhat ember-szerepet az Isten világában. Szerencsétlenségünkre azonban van sok olyan ember — s a számuk napról-napra nő —, aki a gyakorlatban úgy éli az életét, hogy nem ismeri el, hogy ez Isten világa. Legnagyobbrészt nem tagadják meg Istent. Formális alkalmakkor még meg is emlithetik a Nevét. Nem mindegyikük helyeselné azt az állítást, hogy minden erkölcsi érték csupán emberi megegyezésekből származik. De akár mint egyesek, akár mint a társadalom tagjai mulasztást követnek el akkor, mikor a gondolkozásukba és cselekvésükbe nem viszik bele az Isten iránti felelősségük tudatosságát. Lényegében ez az, amit világiasságnak nevezünk. Olyan életnézet ez, amely nem az anyagira szorítkozik a szellemi kihagyásával, hanem az emberire itt és most, az ember Istenhez való viszonyának a mellőzésével itt és ezután az élet után. Világiasság, vagy Isten gyakorlati kizárása az emberi gondolkozásból és életből, alkotja ma a világ vajúdásának a gyökerét. Ez volt a termékeny talaj, amelyben olyan szociális szörnyűségek, mint fasizmus, nácizmus és kommunizmus, meggyökeresedhettek és nőhettek. Minden másnál jobban akadályozza a növését a keresztény kulturális örökségünknek, amely az emberi élet különböző oldalait tökéletesíti s megadja Istennek azokat, amik Istenéi. Évszázadokon át küzdött a keresztény kultúra az ember veleszületett gonosz hajlamával. A kereszténységnek az ideáljai sohase nyertek teljes megvalósulást, ahogy a Függetlenségi Nyilatkozatunk és Alkotmányunk ideáljai sohase nyertek teljes megvalósulást az amerikai politikai életben. De azért ezeket az ideálokat se mellőzni, se félretenni nem lehet. Kétségtelen, hogy keresztények gyakran elmulasztották a kötelességeik teljesítését és a kihágásaikkal hagyták, hogy ocsmány kinövések rondítsák el a kultúrájuk intézményeit. De mindott, ahol az elcsúszásaik ellenére is szilárdan ragaszkodtak a keresztény ideáljaikhoz, a hatékony reformnak és haladásnak az útja nyitva maradt. A keresztény népek mulasztásainak és bűneinek az orvossága bizonyára nem abban áll, hogy világiassággal helyettesítjük az istenfélést, emberi szeszélyességekkel az isteni igazságot, embercsinálta kibúvókkal a jó és rossz Isten-adta standardját. Ez a világ Isten világa s ha ember-szerepet akarunk benne játszani, először is térdre kell borulnunk s alázatos szívvel elismerni Istennek a helyét az Ő világában. Ezt a világiasság nem teszi. Az egyén. Mikor a világiasság megérinti az egyént, megvakitja azt a Isten iránti felelőssége szempontjából. Az embernek minden joga, minden szabadsága eredetileg abból a tényből ered, hogy emberi személy, akit Isten teremtett a maga képmására és hasonlatosságára. Ebben az értelemben a “Teremtője felruházta bizonyos elidegeníthetetlen Jogokkal.” Sem az ész, sem a történelem nem ad
