Tárogató, 1947-1948 (10. évfolyam, 3-10. szám)

1947-12-01 / 6. szám

2 TÁROGATÓ

keresni s valamennyien éhezésre vannak kárhoztatva, ha ugyan nem rosszabbra. Előfordulhat az az eset is, hogy az ember egy pillanatra tényleg megszédült: hozzányúlt valami idegen vagyonhoz; vagy megszéditette az ösztönössége. Választania kell a gyalázatos élet vagy a megsemmisülés közt. Mit csináljon? Van-e menekvése?

Igenis van, ha hisz Istenben. Az ilyen embereknek szól Krisztus azon tanítása, amelyet Szent Lukácsnál olvasunk a gazdag ember üdvözüléséről. (18, 18-27) Azt mondja Krisztus, hogy a gazdag embernek annyi lehetősége van az üdvözülésre, mint a tevének a tü fokán való átfutásra. Ez lehetetlen s a tanítványok azonnal le is vonták ezt a következtetést, mikor azt kérdezték Krisztustól, hogy akkor hát gazdag ember egyáltalán nem üdvözölhet? S erre válaszolta Krisztus: Ami lehetetlen az embernek, lehetséges az Istennek. Isten maga az Igazságosság, de több is annál: maga a Jóság is. Ahol az igazságosság kevésnek bizonyul, a jóság célt érhet.

De a mi életünkre ugyanez áll: mikor számot vetünk minden lehetőségünkkel s egész világosan, félreérthetetlenül látjuk, hogy nincs számunkra kivezető ut az életünk reménytelenségéből, akkor ne felejtsük el, hogy egy lehetőségre nem gondoltunk, a legnagyobbra, jó Isten irgalmas jóságára. Őhozzá forduljunk tehát, alázatosan feltárva az egész nyomorúságunkat s könyörögve, hogy szánjon meg bennünket. Tegyük ezt egész bátran és habozás nélkül, mert Krisztus akarja igy s nekünk engedelmeskednünk kell Krisztusnak. Az a Krisztus akarja igy, aki figyelmeztetett bennünket arra, hogy ami lehetetlen az embereknek, az lehetséges az Istennek. (Cz. A. 1947. XI.2.)

a színház védelmében.

(Angliában a színházzal bajok vannak. Vannak ugyan előadások, amelyekre nagyon nehéz jegyet kapni, de általában rossz a kilátás. Olyannyira, hogy a parlament is foglalkozni akar a kérdéssel. Azért érdekes a következő cikk, amelyet Norman Marshall irt a London Callingba, mert meg akarja nevelni a nagyközönséget arra, hogy a

színház igazi jelentőségét meglátni és méltányolni tudja. A cikknek a fontosabb részeit fordítottuk le.)

A nagyközönségnek az a része, amely nem jár színházba, azt mondja, hogy mirevaló ez a handabadázás a színházzal kapcsolatban, mikor a színház egyszerűen idejét múlta? Nincs többé szükség színházra; a mozi foglalta el a helyét, mert a mozi mindent nyújthat, amit a színház nyújtott egykor, sőt annál jóval többet is.

Első tekintetre ez az okoskodás helytállónak látszik. A mozinak tényleg sok előnye van a színház fölött. Például: olcsóbb, mint a színház. Sokkal olcsóbban lehet a színészek árnyát vászonra vetíteni, mint húsból és vérből való színészeket szerepeltetni. A film a nagy nemzetközi sztárokat elviszi az ország legtávolabbi zugaiba, mig a színészeket csak nagyvárosokban lehet látni, amelyeknek van elég lakosságuk arra, hogy nagy színházat tartsanak el. Minek törődni tehát azzal, hogy a színház beteges? Miért nem hagyni, hogy múljon ki?

A válasz az, hogy a színház művészet, az összes művészetek egyik legnagyobbika; ténylegesen: valamennyinek a kombinációja. A mozi az én véleményem szerint nem művészet. Nem is lesz az soha. Miért? Azért, mert csupán reprodukció, kópia, fotográfia.

Senki se tartja azt, hogy mivel manapság a festőművészet nagy mesterdarabjait kitünően tudjuk színekben reprodukálni már nincs szükség műcsarnokokra, amelyekben az eredetieket lehet látni. Senki se tartja azt, hogy mivel kitűnő fotográfiáink vannak az építészet remekműveiről, már nincs szükség arra, hogy elzarándokoljunk magukhoz az épületekhez. így hát miért akarná valaki azt tartani, hogy megelevenített fotográfiáknak és megörökített hangoknak a sora, bármennyire hatásosak és élvezhetők legyenek is azok, tökéletesen pótolhatnák a színház valóságát?

A háború alatt a hadsereg nevelésügyi osztálya vizsálat tárgyává tette a filmeknek és színjátékoknak a hatását a férfi és női katonákra. Rájöttek, hogy alig volt olyan, aki összefüggő leírást tudott volna adni arról a filmről, amelyet néhány héttel azelőtt látott, de részletes felvilágosítást tudtak adni a szinjáté/