Tárogató, 1947-1948 (10. évfolyam, 3-10. szám)
1947-12-01 / 6. szám
TÁROGATÓ 3 kokról még hónapok és évek múltán is. James Agate (a nemrég meghalt színikritikus) filmkritikus is volt és az egyik cikkében azt állította, hogy képtelen részletekben visszaemlékezni valamely színész szerepére a filmen, ellenben nagyon élénken emlékszik a színi előadásokra, ha mindjárt évekkel ezelőtt látta is őket. Már most mi ennek az oka? Részben az, hogy az árnyéknak csak árnyék hatása van a.7, értelemre és az emlékezetre, és a moziban csak árnyékokat figyelünk. De van egy másik, mélyebb ok is, amely rámutat a színház és a mozi közötti nagy különbségre. A mozi mást nem kíván a hallgatóságától, mint a belépőjegy árát. A filmnek nincs szüksége arra, hogy a hallgatósága közreműködjék vele. Ha az ember maga látna egy filmet, azt éppúgy élvezné, mintha a mozi tömve volna. De ha az ember maga volna a szinielőadáson, azt tompának és élettelennek találná. Mert egy színdarab előadása közreműködést jelent a színészek és a hallgatóság közt. A hallgatóság tagjai nem passzív és jelentőségnélküli szemlélők, mint a moziban. A színházban a hallgatóság nélkülözhetetlen része az előadásnak. Az előadás csak akkor lehet jó, ha úgy a hallgatóság, mint a színészek jól játsszák a szerepüket, azaz, ha a hallgatóság gyorsan és intelligensen és szívvel lélekkel válaszol arra, ami a színpadon történik. A hallgatóság szinte hangszer, amelyen a szinészek játszanak. Jo hallgatóságnak lenni és tökéletesen élvezni a színjátékot: nehéz munka. Gondoltak már arra, hogy miért van a színházi előadásban egy vagy két szünet? A legtöbb ember azt gondolja, hogy a színészeknek szükségük van pihenésre. De nem úgy van. Kevés olyan színdarab van, amelyben a vezető jellemek az egész darabon át állandóan színen vannak. A szinészek jobban is szeretnék, ha a darabot egyhuzamban játszhatnék el, szünetek nélkül. A közönségnek van szüksége pihenésre. Többször megpróbáltak kisérletképen egy darabot végigjátszani szünet nélkül, de mindig azt találták, hogy bár még alig jártak a vége felé, a közönség olyan fáradt volt, hogy nem tudott megfelelően visszahatni arra, ami a színpadon történt. De a moziban a hallgatóság két vagy három órán keresztül figyelheti a vásznat minden szünet nélkül. Azért, mert ott csak passzív szemlélők. A vászon árnyai semmit se kívánnak a hallgatóságtól. Akármennyire unatkozik, nyugtalankodik, és érdektelen a hallgatóság, a vászon lefotografált előadásai sohase változnak. A moziban az ember gondolatai elcsatangolhatnak olyannyira, hogy az ember csak immel ámmal figyel arra, hogy mi történik a vásznon. A kutya se törődik vele. De ha a színházban a hallgatóság akárcsak egy részének a figyelme lelanyhul, a színész rögtön megneszeli s ösztönszerüenküzd, hogy visszanyerje a hallgatóság figyelmét és közreműködését. Ha ebben sikertelen, akkor az előadás sikertelen, mert a közönség közreműködése nélkül tehetetlen. Éreznie kell, hogy a közönség értelme és képzelődése vele dolgozik. Ez magyarázza meg, az én véleményem szerint, hogy miért nem látunk nagy színjátszást a mozi vásznán. A nagy előadást részben a hallgatóság teremti meg, a feszültség, izgulás és emóció létesítésével, mikor a színész képzelőtehetsége feltüzeli a hallgatóság képzelőtehetségét, úgyhogy a hallgatóság és a színész eggyé válnak. A színházban résztvevők vagyunk; résztveszünk egy teremtési aktusban. A színház ösztökélő. Ezért van az, hogy a színházba járás a szó legteljesebb értelmében felüdülést jelent; ezért van az, hogy a színházban látottak még sokáig élénken élnek az emlékezetünkben, mikor a vászon árnyai már rég feledésbe merültek. Ezért van az, hogy a színházba járás ösztökélő, mig a moziba járás csupán csillapító, csupán álom. Valamelyik este egy színház és mozi mellett haladtam el, amelyek egymás mellett vannak. A közönség tódult mindkettőből kifelé. Még ha nem is tudtuk volna, hogy melyik volt a színház és melyik a mozi, egy tekintet a közönség arcára megmondta volna. A mozi közönsége nyugodt volt és csendes. Ők megelégedetten átálmodtak egy vagy két órát. A színházi közönség ellenben egészen mást mutatott. A tekintetük eleven volt és izgatott s lelkesülten tárgyalták a színdarabot. Nem
