Tárogató, 1947-1948 (10. évfolyam, 3-10. szám)
1947-09-01 / 3. szám
4 TÁROGATÓ hajlamos testtel születtünk s nekünk a testünkkel kellett bajlódni s azt védeni, kimélni és ápolni, mikor mások az egészségtől duzzadva, próbálkozhattak itt is, ott is, meg is erőltethették magukat, mikor mi annak örültünk, hogy nem voltak fájdalmaink? Tehetünk mi arról, hogy jó hangunk volt ugyan, de abban az Isten háta mögötti faluban, ahol születtünk, ugyan kinek jutott volna eszébe a hangunkat kiképeztetni, vagy ha eszébe jutott volna is, ugyan hogyan tudta volna megvalósítani? Ilyen és hasonló gondolatok azok, amelyek elkeserítenek bennünket s mi azt válaszoljuk minmagunknak, hogy a sors volt aljas velünk szemben; egy kivülünk álló hatalom nehezedett ránk a mi akaratunk megkérdezése nélkül, mikor a születésünk ténykörülményeivel belehajitott bennünket a világba, ahol most észleljük a nyomorúságunkat, amelyért nem vagyunk felelősek; az életünk jelentéktelenségét, amelynek mi nem vagyunk az okai. Olyanok vagyunk mint a madár, amelyet ketrecbe zártak; hogyan röpüljön, mikor ketrecben van? A születésünk zárt bennünket ilyen ketrecbe, amely megakadályoz bennünket az életünk céljának az elérésében. Ez régi gondolkozás s otthon is hallottuk már régebben is és általánosságban ilyen formában: magyarnak születni már magában véve balszerencse; egy kis országba bezárva kell élni, amely éppen csak kenyeret ad, ha ugyan azt is megadja; olyan nyelvet kell beszélni, amelyet sehol a világon másutt meg nem értenek, Lám az angolt megértik az egész angol világbirodalomban és Amerikában és mindenütt, ahol Amerikának érdekeltsége vän és mindenütt, ahol müveit emberek vannak. Mert a közfelfogás szerint a müveit embernek kell tudnia angolul de magyarul nem kell tudnia. — Ez a sors kegyetlensége, ránk nehezedő zsarnoksága, akaratunk ellen való lenyomása, s ezért az életünk komisz és sikertelen s ezért végeredményben mi nem vagyunk felelősek. Ezt halljuk sokszor s filozófiát is építettek rá; mit szóljunk tehát hozzá? Azt, hogy sok tekintetben igaz, és néha talán egészen is igaz az, hogy a születésünk okozta az életünk sikertelenségét és az nem tőlünk függött. De vájjon érről van szó? Azért élünk-e mi, hogy az életünknek sikere legyen, vagy azért, hogy értéke legyen? Tény, hogy vannak olyan emberek, akik azért élnek, hogy az életben sikerük legyen: pénz, hatalom, ünnepeltetés s mindaz, amit es a három magával hoz. Ezek kis emberek s sokszor erkölcstelen emberek. Kicsik azért, mert az életük jelentőségét attól teszik függővé, ami az ő személyüktől rendszerint csak nagyon kis mértékben függ s nagyobb részben függ attól, amiben nem az ő személyük igazi lényege volt benne. A sikerük függ a születésüktől; a testük, az egészségük, a szépségük, a családi összeköttetéseik, a vagyonuk, a nevük segítette őket oda, ahol vannak. De az én életem értékét csak az teheti, amit én létesítettem magam; tehát az, ami az én bensőségem müve; amiben az én személyiségem a maga tisztaságában, tehát erkölcsi mivoltában van benne. És ez, ami kizárólag az enyém: az én erőfeszítésem erkölcsi céllal és erkölcsi eszközökkel, tehát pusztán és kizárólag ez méri az életem értékét. Mellékes tehát, hogy mikor és hol születtem; hogy egészségesen vagy betegesen születtem — e; hogy gazdagon vagy szegényen; mellékes, hogy ki vagyok, hol vagyok és milyen munkát végzek, elérek-e valami sikert vagy nem érek el: az a fő, hogy iparkodjam a magam bensősége szerint magamat úgy kifejezni, hogy az erkölcsileg tiszta és nemes legyen. Ez a magam erkölcsileg tiszta kifej eződni-akarása, azaz a magam megerőltetése olyan irányban, hogy mennél tisztábban, becsületesebben, nemesebben fejezzem ki magamat az életemben: méri az életem értékét. Ezért lehet az, hogy az egyszerű napszámos sokkal értékesebb életet él, mint a nagy ország népek sorsa fölött döntő miniszterelnöke. Lehet, mi nem tudjuk. Csak Isten tudja. Mert csak Ő tudja, hogy mennyink volt: értelmi és testi talentumokban s azok felhasználásában mennyire erőltettük meg magunkat. A sorsunk tehát meghatározhatja az életünk sikerét, de annak az értéke egyesegyedül mi tőlünk függ. Az életünk értéke független a sorsunktól s az örök életünket pedig egyesegyedül az életünk értéke dönti el. (Cz. A.)
