Tárogató, 1947-1948 (10. évfolyam, 3-10. szám)
1947-09-01 / 3. szám
TÁROGATÓ 3 nista államot vagy egy még borzasztóbb ellenforradalmat szenvednek át, amely visszaállítaná a nagybirtokokat, uj börtöntáborokat létesítene s megsemmisítené a még életben maradt zsidókat. Ezt a félelmet erősitik a sokat reklámozott állam-ellenes összeesküvések. Ez a veszedelem nem igazi addig, amig a fegyveres hatalom kizárólag a kommunisták kezében van, akiket a megszálló hadsereg támogat (és ha a jövőben az orosz hadsereg kivonulna is, képes lesz motoros csapatokat néhány óra alatt küldeni Magyarország szivébe), de megerősítette a Horthy és Habsburg restauráció állítólagos fenyegetését. Mindakettő értelmetlen a jelenlegi viszonyok közt. Ámbár Horthyt a kommunisták mindig háborus-bünösnek írták le, még csak bíróság elé se állították. Ami a Habsburg restaurációt illeti, minden ilyen irányú megmozdulást a környező államok azonnal elnyomnának. De az ellenforradalom félelme mégse puszta kisértet. A magyar felső és középosztályoknak régi hagyományaik vannak a törökök és Habsburgok elleni összeesküvésekben, bár a legtöbbjük romantikus természetű volt. Bizonyára van sok elégedetlen, vagyonától megfosztott vagy éhes ember az országban, akiket mozgósítani lehetne egy reménytelen kalandos vállalkozásra. Még ez a hiányos kép is megmutathatja, hogy egy szabad, kooperáló demokrácia lehetőségei nagyon csekélyek, főleg most, mikor a Nagyhatalmak közötti minden békülékenységet megsemmisített Molotov. Mikor az uj uralom foglalta el a helyét Magyarországon az országnak a náciktól való megszabadítása után, a Foreign Affairs-be irt cikkemben (1946 április; magyar fordításban a Tárogatóban) kifejeztem valami óvatos reményt arra nézve, hogy az Oroszországgal való elkerülhetetlenül szoros összeköttetése ellenére is, Magyarország kifejleszthet egy valódi parlamentáris demokráciát az egyéni szabadság és a parasztok, munkások és teremtő értelmiségiek közötti önkéntes kooperáció fenntartásával. Az újabb események még ezt a reményt is megingatták. Oberlin, Ohio, USA, 1947. julius 4. * * * Jászi Oszkár nem egy köznapi értelemben vett politikus, hanem az Igazságnak megvesztegethetetlen és megalkuvást nem ismerő harcosa, aki rendkívüli tudását és tiszta erkölcsiségét egész életén át annak a szolgálatába állította tekintet nélkül arra, hogy személyileg milyen keserű csalódásokban és szenvedésekben lesz része. (Tudjuk, hogy mindakettőből bőven kijutott neki.) Ezért tudjuk egész bizonyossággal, hogy Jászi Oszkár diadalmaskodni fog, mert az Igazság még mindig diadalmaskodott. Néha hosszú idő kellett hozzá, de az abszolút értékek örökkévalóságában minden — bármilyen hosszúnak látszó — időtartam is csupán pillanatnyi. A nevét végül is mindenki tisztelni fogja, amint már ma is tisztelik azok, akik az ő utján iparkodnak embertársaik szolgálatában állani s azok valódi javát előmozdítani. A SORS IGAZSÁGTALANSÁGA. Vannak pillanatok az ember életében, mikor az embert elönti a kesesüség a sors mostohasága miatt, vagy az emberek hálátlansága és komiszsága miatt, talán az emberi butaság és aljasság miatt. Néha nem az emberek keserítenek el bennünket, hanem a természeti környezetünk: a hely, ahol élnünk kell; a csekély kereseti lehetőség és egyebek. Ha aztán mindennek az elkeserítő körülménynek egy közös okát keressük, akkor azt megtaláljuk egy tényben, egyetlen egyben: a születésünkben, amely nem tőlünk függött s amely azt jelenti, hogy valami külső hatalom belehajitott bennünket ebbe a világba s ekkor meg ekkor ezen vagy azon a helyen hajított bele s aztán azt mondta, hogy “nesze, most boldogulj úgy, ahogy tudsz” s ezzel magunkra hagyott. íme: a születésünkkel valamiképen meghatározódott az egész életünk s a születésünk nem a mi akaratunkból történt. Akartunk mi olyan szülőktől származni, akik nem törődtek azzal, hogy mi lesz belőlünk? Akartunk mi olyan szülőket, akiknek nem volt pénzük a neveltetésünkre? Akartuk mi azt, hogy olyan munkát kelljen végeznünk, ami se a testünknek, se a lelkűnknek nem kell? És most azt mondj ák-és igazuk van-, hogy semmire se vittük az életben. Hát hogyan vittük volna, mikor betegségre
