Tárogató, 1946-1947 (9. évfolyam, 7-10. szám)
1947-01-01 / 7. szám
2 TÁROGATÓ De mi nemcsak élni akarunk, hanem valamiért élni. Nekünk rendeltetésünk van, mert ilyen rendeltetés nélkül az egész emberi élet csupán komédia. A rendeltetésünk az, hogy az emberiség fejlődését előmozdítsuk. Igen: az egész emberiségét. A munkát lehet egy kisebb csoporton belül végezni, de úgy kell végezni, hogy egy nagyobb, átfogóbb közösség ügyét mozdítsuk elő. A családunkat tesszük boldoggá, mert ha minden család boldog, boldog a nemzet, s ha a nemzet boldog, az az egész emberiség javáért tud dolgozni. Az élet célja s minden ember életének a célja az, hogy az egész emberiség javáért éljen. Tehát az én életem célja is az. Hogyan fogjak neki s hogyan valósítsam meg? Nyilván a saját életkörülményeimnek megfelelően a saját tudásommal, a saját képességeimmel. Nem utánozok másokat, mert mások egyszerűen mások, más eszközökkel és más képességekkel felruházva. A magam eszét, a magam akaratát kell használnom s azt kell tennem, amit é n a legjobban tehetek meg. Minden-más emberekkel való-közösségem, más emberekhez való tartozandóságom ellenére is, magamra vagyok utalva. Nehéz feladat előtt állok, de a feladatomat meg kell oldanom, mert ettől függ az én speciális élethivatásom, ettől függ az életem értéke. Szerencsére vannak hatalmas segítőim. Az első az, hogy tényleg nem vagyok egyedül, hanem velem van az Isten, velem van Krisztus, aki törődik velem s akarja, hogy tényleg betöltsem a hivatásomat. Én tehát úgy indulok neki ennek az esztendőnek, ennek az életnek, hogy Krisztus kezét fogom meg, abba kapaszkodom, mert tudom, hogy az isteni mindenhatóságba és jóságba kapaszkodtam. És igy nem félek semmiféle akadálytól, nehézségtől és a sötétség semmiféle áskálódásától. Mindennel képes leszek megküzdeni addig, amig Krisztus kezét fogom. De merem-e Krisztus kezét megfogni? Akarom-e, hogy Ő legyen a világosságom, az útmutatóm, a vezetőm? Akarom-e az ő tanítását, hogy elnyerjem az Ő tanítását, hogy elnyerjem az Ő vigasztalását? Akarom-e az Ő tövises útját, hogy az Ő dicsőségét lássam majd meg? Akarom-e az Ő szűk kapuját, hogy egykor az örök boldogság tágas kapuja nyíljék meg nekem? A válasz tőlem függ s a saját válaszomtól függ a saját életem értéke most és mindenkor. (Cz. A.) HORNYÁNSZKY MIKLÓS ÉLETRAJZA. A kanadai fejezet. 1929—1946. Hornyánszky hét évi belgiumi tartózkodás után, mikor Brüsszel amolyan nyugateurópai főhadiszállás, volt és karrierje hívása szerint hol Angliában, hol Franciaországban látjuk, végül 1929 augsztusában Kanadába hajózott és az ontarioi Torontóban telepedett meg. Északamerikai pályafutásának vonala, a két háború közti és a második kataklizma alatti időszak, fénycsóvát vet egyben az óriási kiterjedésű Dominion fejlődésének leg fontosabb étappjára is. Magyar alkotó erő és látókör szerepét látjuk kibontakozni, mialatt egy szétszórt, nemzetté alig összefogott államból nagyhatalom lett. Kanadában, ahol csak akkor nyúlnak a hónod alá, ha talpraesettségedet és az elgondolásod igaz voltát előbb bebizonyítottad, nem szóval, de tettel, a nagy átalakulás keretében a művész hivatás uj teljessége is megérett. A szociális szerepen túl, mely az európai értelemben vett esztétikus küldetést emberi kultur- az kötelességek súlyával tetézi, a nemzetté való állam szerkezétébe a művész egyenes befolyást nyert. A hármas kulturcsoport, — a Quebec-francia, az angolszász, és európai származású, általában “bevándorlónak” hivott csoportok — egy nemzeties színezetű nevezőre hozása nagyrészt müvészfeladat. A két óceánnal és északi sarkvidékkel határolt modern Kanada újból hármas taglalódásu szereppel áll a világgal szemben: uj, nemzetközi feladatai, materiális kifejlődése és a kettő fölé épülő szellemi és kultur életszemlélet. Az utóbbli, minket érdeklő tárgy jelentősebb fejlődése a második háború és az
