Tárogató, 1946-1947 (9. évfolyam, 7-10. szám)

1947-01-01 / 7. szám

■*

Egyik őrült, másik bőszült, nincs- több egyenes lélek?

Ki rám hagyna, hozzám adna, célomhoz közel férjek.

Jellemerő: fenség, hol nincs lelki kétség.

Attila dib-dábolt... idő került,

köztük megült,

Gondjából mig kilábolt.

Leány-arany-ékszer cafrang,

Megejt... benne, ördög lappang.

Megkisértés, lelki sértés.

Férfi aki nem düllöng, de ellenáll.

Inogó akarat, fékezi a tettet,

Lohasztja a sikert, mit senki sem tettet. Elhatározás a siker legfőbb adója, Bizonytalanság, tétesség megrontója.

Hosszas tépelődés,

mély lelki evődés,

Attilát meghajszolta.

Végre határozott,

ügyben átalkodott,

Tovább nem aggasztotta,

*

Az arany marad,

De e nő hagyja e helyet.

Kezéből nem akarok venni, egy mergézett kelyhet.

*

Felszisszent a visszautasított nő, csalódik, ki hamis álmokat sző.

Kinek szivét hiúság kormányozza, élte javát, gyehennán áldozza.

Honora nő volt, Róma gyermeke, bárhol szemet szúrt, csillogó termete. Szerelmes lett Attila rettenetes hírébe, mely beteges képzelet, lakást vert, a fejében és nem a szivében.

Arany-nélkül, bosszúval, szive mélyéig megsértetten,

Aetius követe,

mint egy páva távozott.

*

(Folytatjuk)

+