Tárogató, 1945-1946 (8. évfolyam, 1-7. szám)
1945-12-01 / 6. szám
TÁROGATÓ 3 az Ukrainiában készített tárgyakra áll, a kanadai ukránok már kevesebb díszítést alkalmaznak, bár annak a minősége ép oly kiváló, mint az óhazaié. De már nem nagyon dolgoznak ők se:egyetlen egy darab se volt eladó. Az ukránokéval szemben van a japán kiál litás, amelyet a Church japán papja magyaráz a látogatóknak. A lakkos dobozokat otthon is láttuk és otthon is megbámultuk a japán hímzést. Itt valami más kötötte le a figyelmemet s meg is mondom, hogy mi. Előre kell bocsátanom, hogy én a művirágokat utálom. A Harvard egyetem művirágai jók arra amire szánva vannak, azaz oktatási célokra, de művirágot tartani a lakásban s összegyűjteni rajta a szoba porát, enyhén szólva: ízléstelenség. Vagy szeretjük a virágokat s akkor utáljuk a papírból vagy viaszból készítetteket; vagy nem szeretjük a virágokat s akkor mire való az utánzóit? De ebben a japán kiállításban olyan művirágokat láttam, amelyek őszinte elismerést váltottak ki bennem: rendkívül jól sikerült papir-utánzatai voltak az eredetieknek nemcsak formában, színben, hanem a sziromlevelek vastagságában is. A kozmoszok és zinniák olyanok voltak, mintha most hozták be volna őket a kertből. Hogy ki csinálta őket? Ez külön történet. Mint ismeretes, a kanadai kormány British Columbia japánjait áttelepítette Ontarioba. Az, hogy ezek jórésze itt született Kanadában, nem számított. Az, hogy a fiaik és leányaik katonai szolgálatot teljesítettek, nem számított. Persze ezek a szegény emberek elvesztették az otthonukat, az üzletüket, elvesztettek mindetnt. így aztán rákényszerültek mindenfajta munka elvégzésére, csakhogy a kenyerüket megkeressék. A Church kiállításán a művirágokat egy japán gummi nagyiparos készítette. Mondanom se kell. hogy a torontói Church of All Nations a japánokat a száműzetésük kezdetétől fogva felkarolta; a Church egyik diakonisszája is japán leány (Mary Nishikawara), akit mindenki szeret a jó modoráért és zenei tudásáért. A finnek kiállításán képek és szövött anyagok szerepelnek s egy kissé szegényebb a kiállításuk, mint a megelőző években volt, mikor tényleges szövést demonstráltak a kiállítás ideje alatt, de ez érthető, ha meggondoljuk, hogy a papjukat két héttel ezelőtt temették. De most már elérkezett a vacsora ideje, tehát menjünk be az étterembe. A vásár első estéjén a magyar nők főzték a vacsorát, amely a kormány rendelete folytán (a fölösleges marha és disznóó húsúnk az éhező Európának megy!) nem szolgálhatott fel húst s igy elmaradt a magyar pörkölt és töltött káposzta, de volt kitűnő csirkeleves bőséges csirkével benne, szilvásgombóc, fánk és kávé. A fánk könnyűsége (Czeglédi Jánosné!) általános bámulatot keltett, mert a kanadai fánk rendszerint tégla keménységű és a magyar gyomrot úgy megfekszi, hogy hashajtót kell utána bevenni. A szilvásgombócról egyik magyar élvezője a következő kritikát mondta: “Ettem már jobbat is, de azért még vagy négyet szívesen megennék”. Az illető sok főzést kóstolt, mert Spanyolországban a nemzetközi brigádban harcolt a fasiszták ellen (s vesztette el a félszemét.) Vacsora után kinyujtózkodunk s szívjuk a cigarettánkat vagy pipánkat addig, amig az esti hangverseny megkezdődik. Az első este magyar hangverseny volt magyar szereplőkkel. Minden szám sok tapsot váltott ki s valamennyiről részletesebben Írhatnánk, ha arra helyünk volna. Hogy egy szereplőt mégis megemlítünk, azt azért tesszük, mert a véleményünk szerint nemsokára koncert pódiumokról fogjuk hallani. A fiatal Pirigyi Evelin hegedüjátéka minden tekintetben művészi jelentőségű már most is: pompás vonókezelés, techikai készég, tiszta intonáció és szép hang jellemzi a játékát. Az ő szereplése már magyar értéket jelent. Utolsónak szerepelt a műsoron s a közönség lelkesülten hagyta el a Church helyiségeit. A vásár sok előkészítője és segítője úgy érezte, hogy a belefektetett gond és fáradozás meghozta a gyümölcsét. Nekünk magyaroknak kétszeresen is fontos volt, hogy becsületet szerezzünk a magyar névnek; a háború gyanús színbe kevert bennünket s Magyarország a megszálltsága miatt sokat szerepel az újságok hirrovatában. Az angolszászok a kiállítás tapasztalatai alapján meggyőződhettek arról, hogy a magyarság akar és tud maradandó értékeket teremteni, tehát nem kell attól félteni, hagy “elnyeli a mostoha idők forgataga”. (Cz. A.) AZ ATOMBOMBA. Megígértük a TÁROGATÓ és a MAGYAR KALENDÁRIUM olvasóinak, hogy az atombombával kapcsolatos minden jelentős kérdésről informáljuk őket. Kétségtelen, hogy az atombombának jelentős befolyása lesz a jövő városi életre. Ha nem akarjuk azt, hogy egyetlen bomba kiirtson bennünket, városi lakosokat, a nagyvárosokat
