Tárogató, 1945-1946 (8. évfolyam, 1-7. szám)
1945-11-01 / 5. szám
6 T Á R 0 G A TÓ JEGYZETEK NOVEMBER. A kellemetlen hónapok egyike, ha ugyan nem a legkellemetlenebb. Pusztán átmeneti jellegű, s az átmenetiségnek se múltja, se jövője nincs. Azért nincs múltja, mert a múltat másért becsüljük, mint a jelent, s a jövő, ha elértük, nem emlékeztet erre a jelenre. A múlt az ősz, a szép kanadai ősz, amelyben a napsugár kései vadvirágokat tesz deriiltebbckké, s a jövő a karácsony hónapja, amikor már senkinek se jut eszébe a ködös novemberre visszagondolni. Novemberben van a Halottak Napja; hideg, havas eső zudul a nyakunkba; az egykor virágos réteken csontvázként zörög az agyonszáradt növénymaradvány, ha ugyan nem vált minden olyan locs-poccsá, hogy a szobánkból egyáltalán nem kívánkozunk kimozdulni. Minden más hónapnak van valami kellemes oldala, csak a november egyenletesen kellemetlen. A január kemény hidege egészséget jelent s korcsolyázást vagy skiezést; operákat, szimfonikus zenekarokat hallgatunk a jól fütött szobánkban; ez folytatódhat februárban, amely néha egyenletesebben nyújtja a kanadai hideg, de becsületes telet, mint a jannuár. A március a tavaszt jelzi, ha mindjárt nyoma sincs a márciusi ibolyának; már megérezzük a föld szagát, amelyben ébredeznek a szunnyadó életerők, és megjelenik a robin, aki tudja, hogy uj élet kezdődik. Áprilisban megjelennek az első jelentéktelen vadvirágok s egy napos zugban felüti a fejét a gyermekláncfű; a kertekben kinyílnak a violák, a hóvirág, s egyébként is ez a husvét hónapja, a feltámadás ünnepéé. Májusban kizöldülnek a fák s a vadgesztenye a természet karácsonyfáját varázsolja elénk a virágcsokros gyertyáival; a madárdal még édesebbé teszi a levegőt, amelyet megillatositott a gyümölcsfák virágainak a méze; a rétek megszinesednek a korai vadvirágok változatosságától s a nagykabát a tisztitóba vagy zálogházba vándorol vagy hat hónapra, úgy hogy belül és kívül egyaránt megkönnyebbülünk, mintha nagy terhektől szabadultunk volna meg. A junius növeli a világosságot és a meleget s az éjszakának más jelentősége van, mint eddig volt: enyhe és barátságos, szeretünk este is künn sétálni. Nincs hideg és nincs hőség; a mezők virágai még nincsenek itt a teljes gazdagságukban, de ami itt van, az előkelő: a junius az orchideák hónapja. A julius a fűre való kifekvés ideje, a fürdésé, az erdei csavargásoké, vakációké: a természet diadaléneket zeng, mert mindent beborított a vadvirág úgy hogy a kormányok rendeleteket adnak ki a dudvák, a gazok kiirtására, de szerencsére a vidék fármerei csak immel-ámmal engedelmeskednek nekik. Nem kell tartani náthától és köhögéstől, künn lehet aludni a szabadban; izzadunk ugyan, de úgy kell nekünk; ha eszünk volna, térdigérő nadrágban és mezítlábas szandálban jádnánk, de mivel nincs, megérdemeljük, hogy izzadjunk. Az augusztus a rétek gazdagságát nem csökkenti, hanem még telítettebbé teszi; a júliusi milk-weed helyét a Solidago (aranyvessző) foglalja el, amely a színével jelzi, hogy teleszitta magát a nap életető sugaraival, akárcsak az a másik sárga növény, amely aratási aranyra változva készen van arra, hogy hamarosan legfontosabb táplálékunkká váljon. A november a sötétség hónapja s emlékeztet az emberiség sötét korszakaira. Ilyen november járta mindig, valahányszor az emberiség vadjai kerekedtek felül s a durvaságukkal, anyagias motívumaikkal elpusztították azt, amit el lehetett pusztítani, anélkül hogy építettek volna. A népvándorlás ideje ilyen sötét korszak volt; ilyen volt a tatárjárás, a török hódoltság kora, ilyen minden kor, amelyben pogány hordák feküdtek rá a keresztény kulturárá. A mi életünkben ilyen novemberi sötétséget jelent az, mikor úgy érezzük, hogy “sötét hatalmak”, cinikus emberek, a becstelenül szerzett pénz, a képmutató pap úgy meghatározzák a sorsunkat, hogy abból nem látszik semmiféle menekvés. Ilyenkor jusson eszünkbe, hogy az átmenetiség nemcsak átok, hanem áldás is; hogy a november nem tart örökké, ha még oly hoszunak tűnik is fel; hogy jobban méltányoljuk a világosságot,
