Tárogató, 1945-1946 (8. évfolyam, 1-7. szám)
1945-11-01 / 5. szám
TÁROGATÓ 7 ha egy ideig sötétségben voltunk, s az is, hogy nem tudja az a rózsák szépségét igazán élvezni, akinek a kertjében télen-nyáron ott pompáznak. Az emberi természet olyan, hogy a “fájdalom a boldogsága egyik alkatrésze” s szomjasnak kell lennie, hogy élvezze az öditő italt. Azt a Rembrandot-ot jobban élvezzük, amelynek a kedvéért hajóra és vonatra kell ülni s átmenni a világ másik felébe, hogy megláthassuk, mint azt, amellyel állandóan együttélünk. A november rossz, de a junius jobbá válik azáltal, hogy átvergődtünk a novemberen. Befektetés a november a napsugaras, virágos és madárdalos idők mélyebb és örömteljesebb élvezetébe. HALÁLOZÁSOK OTTHON. Kevés magyarországi újságot látunk s azokban is-ősi magyar szökős szerint - túlteng a politika. Képesek sokhasábos vezércikkeket írni, mikor az egész terjedelmük négy oldal. A kitűnő Supka Géza Világjában olvastuk az első halálhírt, amely megdönbentett bennünket: ez év márciusában meghalt Imre Sándor, a kiváló magyar pedagógus és a Károlyi kormány volt adminisztratív közoktatásügyi államtitkára. Imre Sándor halála nagy vesztesége a progresszív magyarságnak, mert ez a kiváló személyiség egyesítette magában azokat a tulajdonságokat, amelyekre olyan nagy szükség lesz egy boldogabb Magyarország felépítésében: erkölcsi integritást, a kor égető problémainak a megértését s azok megvalósításán való készséges közreműködést és a magyar nép odaadó szeretetét. Templomba járó ember volt, de a kálvinistasága nem jelentett értelmetlen hagyományokhoz való ragaszkodást. Világos fő volt, akivel higgadtan meg lehetett beszélni minden problémát. Nekem különösen fáj a távozása, mert jóbarátom volt, akivel sok tanulságos és kellemes órát töltöttem együtt. -Egy másik újság jelentette a “tragikus körülmények közt elhunyt kiváló magyar Írónak, Nagy Voltának” a temetését. Ügyvéd volt s a NYUGAT irói közé tartozott. A verseit az illetékes kritikusok nagyrabecsülték. Szelíd, csendes, jómodoru ember volt, aki délutánonként megjelent a Centrál kávéháznak annál az iról asztalánál, amelyhez engem is hozzáengedtek (mint a FÜGGETLEN SZEMLE szerkesztőjét.) Rám nézve azonban Nagy Zoltán főleg egy másik tragikus eseménnyel kapcsolatban marad mindig emlékezetes. A budapesti középiskolai tanárkodásom idején kollégám volt egy Szilágyi Erzsébet nevű fiatal és intelligens tanárnő. Mindig jókedvű, barátságos és élénk szellemű leány volt, aki mosolyogva nézte az élet nehézségeit. Árva leány volt , egy középiskolai tanár hagyta árván két fiatalabb nővérével együtt. Nehezen ugyan, de valahogy csak megéltek. Aztán jött a kommunizmus s a húga Szamuelly barátnője lett. Persze a fehér terror idején a Moszkvába menekült Jolán itt maradt két nővérén álltak bosszút a Horthy legények. Becsukták őket, nyaggatták, de persze még azok se tudtak hazaárulást találni bennük. De Erzsébet az állását elvesztette s a sok hajsza és nyomor végre is öngyilkosságba kergette. Mérget vett be s az éjjeli szekrényén nyitva hagyta Nagy' Zoltán verses kötetét, amelyből a Halál-ról szólót olvasta el utolsó földi olvasmányául. Most Nagy Zoltán önmagán bizonyította be, hogy a verseit komolyan, benső meggyőződésből irta. VERMER. Jan Vermeer van Delft 1632-ben szültett s 43 éves korában halt meg. Egyike a legnagyobb hollandus tájkép és genre-kép festőknek, akinek a színei ma is csudálattal töltenek el bennünket. A szinhatásait utánozhatatlanoknak tekintették. Ez a körülmény s az a tény, hogy Vermeer keveset festett, a képeit rendkívül felérékelte. Az újabb időkben eddig ismeretlen Vermeerek kerültek piacra. Hogy tényleg Vermeerek voltak, mutatta a bennük levő utánozhat atlan vermeeri szinhatás. Természetesen nagy áruk volt s Goehring, az ismert nevű “műgyűjtő”, három millió dollárt fizetett egy ilyen újabban felfedezett Vermeerért. Összesen hét uj Vermeert fedeztek fel. Aztán kisült, hogy az uj Vermeereket egyáltalán nem Vermeer festette, hanem az 56 éves Hans van Meegeren hollandus művész. Ő maga vallotta be a hamisításait. A müértők ezért egyszerűen kinevették, mert lehetetlennek tartották azt, hogy bárki is utánozhassa Vermeert. Erre van Meegeren leült és festett egy' “Vermeert” annak az igazolására, hogy ő tényleg bírja Vermeer szinhatásainak a titkát. Persze nem közönséges festékeket használt, hanem pl. valóságos lapis lazuli-t a hires vermeeri kék elérésére. Egy ilyen tubus festék kétezer dollárjába került. A tehetsége gazdaggá tette s arra képesítette, hogy egy régi patrciusi házat vásároljon magának Amsterdamban, de most börtönben ül.
