Tárogató, 1945-1946 (8. évfolyam, 1-7. szám)
1945-09-01 / 3. szám
2 TÁROGATÓ réljék ki; mig ha helytelen, elveesztik azt a lehetőséget, hogy az igazságot élénkebben és világosabban lássák, amint az akkor történik, mikor az igazság tévedéssel kerül összeütközésbe. A megbeszélés elhallgattatása azt jelenti, hogy az elhallgattató csalhatatlannak tekinti magát, mikor pedig az egész történelem azt bizonyítja, hogy se egyének, se közösségek nem csalhatatlanok. Az embereket nem lehet elégszer figyelmeztetni Sokrates és Krisztus elitéltetésére, és a keresztényeknek a nemes gondolkozásu Marcus Aurelius által való üldöztetésére. A vallási szabadság ellenfelei azt állitják, hogy az üldözés jó dolog, mert ha hibákat követ is el, kiirtja a tévedést, mig az igazságot nem tudja kiirtani. De a történelem azt mutatja, hogy ha az igazságot nem is lehet kiirtani, az érvényesülését évszázadokkal ki lehet tolni. Mi az eretneket már nem Ítéljük halálra, de az eretnekségeket társadalmilag épen olyan hatékonyan bélyegezzük meg, mikor a képviselőiket megfosztjuk a kenyérkeresetüktől. A társadalmi türelmetlenség ténylegesen nem irtja ki az eretnekségeket, de az embereket arra bírja, hogy a népszerűtlen véleményeket elrejtsék. Az eredmény az, hogy uj és eretnek vélemények ott lappanganak a gondolkozó és buzgó emberek szűk körében, akikben keletkeztek, de az emberiség általános életmenetét vagy igaz vagy csalóka világosságukkal nem világosítják meg. Az értelmi megbékél tetősért fizetett ár az emberi faj teljes erkölcsi bátorságának az áldozata. Ki tudná felmérni, hogy mennyit veszt a világ azokban a nagyszámú sokatigérő elmékben, amelyek tulgyávák ahhoz, hogy merész és független gondolatmenetüket érvényesítsék, mert attól félnek, hogy vallástalanoknak és erkölcsteleneknek tartják majd őket? Senki se lehet nagy gondolkozó, hacsak nem követi az értelmét, akármilyen következtetésekhez vezeti is az. Az értelmi rabszolgaság általános légkörében egy pár nagy gondolkozó ugyan fennmaradhat, de ilyen légkörben még nem volt és nem is lesz értelmileg tevékeny nép; az emberi értelem és emberi intézmények minden haladása visszavezethető az értelmi emancipáció periódusaira. Még akkor is, ha egy vélemény kétségtelenül igaz és kételkedés nélkül tartják is, halott dogmává válik és nem lesz élő igazság, ha minden oldalról és gyakran és félelem nélkül meg nem tárgyalják. Ha a megértés művelése inkább az egyik dologban áll, mint a másikban, akkor bizonyára a magunk véleménye alapjainak a belátásában áll, s ezeket teljesen csak úgy ismerhetjük meg, ha megfontoljuk azokat az indítékokat, amelyek az ellenkező véleménynek kedveznek. Aki csak a maga oldalát ismeri az ügynek, nagyon keveset tud arról. Hacsak nem ismeri azokat a nehézségeket, amelyeket az ő igazságának meg kell látnia és le kell győznie, keveset tud az igazsága erejéről. Valamely véleménynek nemcsak az alapjai vannak fogalmazatlanul vagy elfeledve akkor, ha azt meg nem tárgyalják, hanem igen sokszor még a vélemény értelme is. Ha az értelem nincs arra kényszerülve, hogy gyakorolja az erejét azokon a kérdéseken, amelyeket a hite jelez neki, fokozatos tendencia van arra, hogy abból a hitből mindent elfelejt a formulázásán kívül, olyannyira, hogy majdnem megszűnik összekötve lenni a személy benső életével. Ilyen esetekben a hitvallás csak őrt áll az értelem és szív kapujánál, hogy azokat üresen tartsa, amint olyan gyakran tapasztaljuk a keresztény hitvallás esetében, amint azt manapság vallják. Eddig csak két lehetőséget vettünk figyelembe, azt, hogy az elfogadott vélemény hamis lehet s ennélfogva más vélemény igaz, vagy hogy az elfogadott véélemény igaz lévén, az ellenkező tévedéssel való konfliktus lényeges arra nézve, hogy az igazságot tisztán fogjuk fel és érezzük. De van egy közönségesebb eset, mikor az ellenlábas vélemények osztják az igazságot s mikor az eretnek tanítás kiegészíti az orthodoxot. Minden olyan vélemény, amley részben tartalmaz olyan igazságot, amit a közös vélemény elejt, értékesnek tekintendő, még ha megannyi tévedést és zagyvalékot tartalmaz is. A politikában majdnem magátólértetődő az, hogy a rendnek vagy szilárdságnak a pártja és a haladásnak vagy reformnak a pártja egyaránt szükséges tényezői az egészséges politikai életnek. Hacsak a demokráciára és arisztokráciára, a tulajdonra és egyenlőségre, a. kooperációra és versenyzésre, a társulásra és egyéninek maradásra, a szabadságra és fegyelemre, és a gyakorlati élet más fennálló ellentéteire nézve egyforma szabadsággal nem mondhatunk véleményt, ha nem szerzünk nekik érvényt s nem védjük meg őket egyenlő tehetséggel és energiával, nincs lehetőség arra, hogy mindkettő elnyerje a magáét. Az igazságot rendszerint úgy érjük el, hogy ellen
