Tárogató, 1944-1945 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1944-10-01 / 4. szám
s TÁROGATÓ Machiavelli a késői középkor Florencében élt (1469-1527). A Guiccardini ucca 16 számú házában született s ugyanott halt is meg. Jómódú családból származott s jó nevelésben részesítették. Huszonnyolc éves korában államtitkár lett a ílorenci köztársaság minisztériumában. Itt kezdettől fogva feltűnt a kitűnő megfigyelésével és taglalásával. Elég magas volt, fekete szemű s a szája gúnyra állt s csak ritkán mosolyra. Roppant sikereket ért el a kiküldetéseiben s ezért elhalmozták kitüntetésekkel. Jól bele tudta magát élni mások gondolkozásába. Őmaga rendkívül eszes és önzetlen volt. Egész élete végéig hajlandó volt a hazáját akármilyen szerepben szolgáim s sohase gondolt a saját előnyére- Sohase csinált semmiből se pénzt önmagának. Mikor meghalt, a családját szegénységben hagyta hátra. Florencen kívül egy kis villában élt a feleségével és öt gyermekével s könyveket irt, amelyeket azóta minden nyelvre lefordítottak. Ezek a könyvek s az olasz egység az ő dicsősége. A kora fia volt. AZ ÉLET. Irta: Finta Sándor. Atyám földmives napszámos volt, Anyám imi-olvasni nem tudott, Az élet mégis karon fogott. Atyámból az erő duzzadt, Anyám, hallgatagon suhadt, A sors, titkon fülembe sugalt. Atyám szemében remény égett, Anyámból kihajtott az élet, Sokszorozva velem testvérséget. Anyám körül gyerek szaporodott, Atyám izmát vásta napi robot, Fejünk felé szükség sorakozott. Atyám zúgta: nem kell munkás-tenyér, Anyám súgta: bennünk nyomor elér. Szűkre szabott lett a karaj-kenyér. Gyereksorból alig cseperedtem, Tehetségem szárnyán emelkedtem. Nyomor láttán, el-elkeseredtem, Irigység, rosszakarat, utam állta, Honnan származtam, firtatta, vájta, Munkám értékét, mind aláásta. S akit az élet, soká vert, ütött, Homlokomra bélyeget sütött, Babér-koronával Olympra küldött-Atyám földmives napszámos volt, Anyám imi-olvasni nem tudott, A siker mégis velem futott. JEGYZETEK AZ EMBER TRAGÉDIÁJÁHOZ Irta: CZAKÓ AMBRÓ ( Folytatás ) Ez a küzdelem nem azonos azzal, amit létért való küzdelemnek nevez a természettudomány. Ez a küzdelem erkölcsi jellegű s a létért való küzdelemmel csak ott érintkezik vagy válik azonossá, ahol a létért való küzdelem maga erkölcsi jellegű. A kenyérhiány, a betegség elleni küzdelem erkölcsi jellegű küzdelem lehet, bár mindakettő eredetileg a fiziológiai fennmaradásért való küzdelmet jelenti. Erkölcsi jelentőségűvé válik akkor, mikor az embert ahhoz van hivatva segíteni, hogy normálissá váljék. Mert nem minden ember tud normális lelki életet élni, ha éhezik, vagy beteg. (Végül is a test az eszköze a léleknek s a lélek esetleg nem tud a lényege szerint érvényesülni, ha a megfelelő eszközök hijjával van!) De kell, hogy normális szellemi élete legyen, mert csak akkor tudja megtalálni az Istent. Vannak emberek, akik hitvány testtel is hatalmas lelket tudnak úgy
