Tárogató, 1944-1945 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1944-09-01 / 3. szám
TÁROGATÓ II a költő világának meg nem felelnek, annak a világnak, amelyet Az ember tragédiája megelőző színeiben pergetett le előttünk, se annak a világnak, amely a mi saját tapasztalataink alapján a valóságot jelenti a számunkra. Az egyiptomi színben a nő, Éva, az egyik pillantban a rabszolga férje felett jajgató nő, a másik pillanatban már a fáraó szeretője; a konstantinápolyi színben kétes jellemű apáca; a prágai szinben ringyó; a francia forradalomban egyrészt első sorban arisztokrata s csak másodsorban nő, másrészt ringyó:a londoni szinben tisztán az érdek határozza meg a férfihez való viszonyát:a falanszter szinben gyermekei vannak, de azonnal beleszeret Ádámba, aki nem apja a gyermekeinek: az eszkimó szinben a nő is lealjasodott. Adjuk ehhez azt, hogy a bűnbeesés vele kezdődött s igy az ő csábítása folytán jött a baj és nyomorúság e világra. Ezek a női alakok nem alkalmasak arra, hogy “meghallják az égi szózatot”, aminthogy nem is hallották meg soha. S hogy minden felesleges elméleti szófecsérlésnek elejét vegyük, kérdezzük csak azt magunktól, hogy a felsorolt Éva alakok közül melyiket szeretnénk anyánknak vallani? Melyik érdemli meg azt a szeretetünket, amely tisztelettel és ragaszkodással párosul? Melyikben több Éva, mint a férfi fiziológiai szükségletének szükségszerű kielégítője? Persze ne felejtsük azt el, hogy a nő nemcsak abban a formában él, amelyben Madách állította színpadra. Tényleg vannak nők, akikben az égi szózat termékeny talajra talál s akik azt a maguk költészetet inspiráló személyiségén keresztül a férfinak továbbadják. S nem kell ezt a típust csupán apácák közt keresnünk, mint akikről tudjuk, hogy az égi szózatért élnek; nem, már csak azért sem, mert az apácák a fogadalmuknál fogva nem adják ezt a szózatot férfiaknak tovább. De igenis kér shetjük az árpádházi jSzent Erzsébetek közt, akiknek az élete csupa tisztaság és önfeláldozó jóság volt s amellett szerető hitvesei voltak a férjüknek. Igaz, hogy a nő költészetet inspirál. A költők egyik legkedvencebb témája a nő. De hogy milyen verset imák, az a nőtől függ. Beaudelaire-t is versírásra inspirálta a szeretője, de ki merné ezekben az érzéki posványokban azt a magasabb hangot keresni, amely a férfit az ideálok világába emelné s ott meg is tartaná? Ellenkezőleg:az ilyen “költészet” lerántja az embert a disznók vályújának a nivójára. Még egy szót a modem nőről. A modem nő a munkakészségével, anyagi függetlenségre való törekvésével hasznos védelmi eszközt nyert azokkal szemben, akik az erényességét meg akarták vásárolni. De épen ez az önállósága, ez a függetlensége-minden hasznos jellege mellett is — tartalmaz olyasvalamit, ami alkalmatlanná teszi arra, hogy a férfi ideáljául szolgáljon. Úgy ah hogyan lehetne az ideálunk, aki velünk együtt marakszik a kenyérért s hajlandó is bennünket a kenyérkeresetünkből kitúrni? Ha az ilyen nő, — aki keres —, hajlandó a munkanélküli férjét eltartani, az a férjének hasznos s önmagának dicséretére válik; de mivel a férjét magával szemben függő helyzetbe állította, nem fog ideáljául szolgálni. A modem nő sokszor megütközéssel utasítja vissza Szent Pál tanítását a férfi és nő viszonyáról, pedig épen ez volt az, amely a nőt a férje fölé helyezte s ideáljává tette, ha a nő tiszta erkölcsi személyisége egyébként megvolt. A modem, “egyenrangú” nő legfeljebb jóbarátja a férfinak. Az ember tragédiájának két súlyos hibája van; az egyikre már rámutattunk, mikor megmondtuk, hogy a legfőbb történeti valóságot, a földreszállt Istent, Krisztust, nem sokba vette s csak egy odavetett megjegyzésre méltatta. A másik hiba az, hogy a világ folyásából ki-
