Tárogató, 1943-1944 (6. évfolyam, 3-12. szám)
1943-10-01 / 4. szám
10 TÁROGATÓ érvényesülni akaró-egyébként tehetséges emberek-eladják a tollúkat és ott tömjéneznek a saját zsebük érdekében, ahol csak gáncsnak vagy a legjobb esetben elhallgatásnak volna helye; szóval: a szabadverseny állított a versembe olyan eszközöket, amelyek a személyiséget ugyan valami érvényesüléshez segítik, de egyszersmind megbecstelenitik, s ezeknek az eszközöknek a használata oiyan általános lett, hogy a felháborodás már el is marad, s természetesnek kezdik tekinteni azt, ami erkölcstelen. Hogy mindez az aljasság a pénz érdekében történik; hogy a szabadverseny kora minden eszközzel a pénzért való versenyt jelenti, azt a bábjátékos kifejezésre juttatja, mikor Ádámnak azt mondja, hogy álljon félre, ha nem akarja a belépődíjat megfizetni s ne foglalja el azoknak a helyét, akik esetleg az ő komédiájának a vevőivé válnának. Az uj muzsika, amelynek szabadverseny a neve, amely tehát az élet és szabadság tetszetős vágyaiból született meg, a pénzt, a pénzszerzést bírja motívumául s ami ebben a színben ezután történik, az mind csak ugyanennek a témának a változata, különböző hangszerek különböző szinü, de egy jelentőségű hordozásában. Ezeknek a hangszereknek a szereplése a következő elmélkedésünk tárgya. XXXV. Változatok a pénz témája körül. (ll.szin, a kislánytól a második mesterlegény daláig.) Itt vannak a szabadverseny versenyzői: az árva lány, akinek megélhetést ad a vadvirágok árulása si igy tudtán kívül versenyez az olcsó ékszerek árusitójával, aki azt szeretné, hogy virágdísz helyett inkább olcsó ékszert hordanának az asszonyok és leányok. Ha arra tekintünk, amit mi látunk itt magunk körül Amerikában, elmondhatjuk, hogy az ékszerárus győzött: minden nő olcsó ékszerutánzatot hord s ha virágot tűz is a ruhájára, az művirág sott árulják, ahol az olcsó ékszereket s egy áruk is van az ékszerekkel. A vásári kelméket és ékszereket bámulják a polgárleányok; jó volna, ha valaki megvenné azokat a számukra, de a “mai férfiak a pénzbefektetésért ellenértéket kívánnak”, vagy még azt se teszik, mert ha már pénzbe kerül a szerelem, a “ledérhölgyek” nyilván olcsóbbak. A kocsmáros “savanyu borral és rossz zenével” szerez pénzt, jórészt munkásoktól, akik isznak, mert elkeseredettségüknek ez az egyetlen orvossága. Azért elkeseredettek, mert a gazdag ember a “vérüket szíjjá.” Legszívesebben a “pokolba is küldenék,” de ezt nem tanácsos tenni, mert a polgári igazságszolgáltatás védi őket s “függ az”, aki boszut áll rajtuk. Lucifernek tetszik az itallal mulató társaság, mert itt emberek bolonditják önmagukat, mikor a nyomort igy akarják elfelejteni. Gyönyöröködne is bennük, de mivel a kocsmáros jövedelmét nem gyarapítják a rendelésükkel, az kidodja mindkettőjüket. A könyörületet fel lehet használni pénszerzésre, de a pénz könyörületet nem ismer. Mutatja ezt a koldusok versengése. Az egyik elfoglalta a másik helyét, erre ez tiltakozik s rendőrt akar hivni. Hiába könyörög neki amaz, hegy “könyörüljön rajta, mert már két hete nem dolgozott s az éhenhalás fenyegeti”, ez még fel is dühösödik, hogy az a munkát emliteni is meri. A koldusnak a helye olyan, mint az üzletember üzletének a helye. Némelyik hely nem olyan jó, mint a másik, tehát a jóhoz kell ragaszkodni. De alig foglalta el a helyét ő, a könyörtelen, mindjárt igy kezdi az énekét: Krisztusnak öt sebére, alamizsnát A szenvedőnek, édes uraim!
