Tárogató, 1942-1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1942-09-01 / 3. szám

TÁROGATÓ

9

A tehetség jele.

így a vén ember, igy tett.

A bojtárral együtt, százszor kijelentették, Hogy a csengő mintázata kész, befejezett.

. . Másnap a fiú ismét úgy lelte öreg cim- Hogy az a csengő-mintázás felett, [bóráját, Görnyedve piszmogott.

Ha semmit nem tett is,

Hiánykutatással töltötte az idejét.

33

Egy nap a bojtár türelme,

A nem gyereknek való hosszas várakozásban, Már csurgóra állt.

Látva a nyomorát,

Zsiga egy hajlott nádra akasztva,

A már tulos-tulon-jó viasz-formát,

Rászólt Sándorra:

Addig menj, mig cserfára találsz.

Pár hét múlva fémbe öntjük a scengőt.

De ahhoz, hogy olvadjon a fém, nagy hő kell, Mit csak a cserfaszene képes adni.

Sándor nem volt tunya,

Három vármegye határát a nyakába venni. Tehette, mert lovon járt, kelt.

A fahajsza vége az lett, hogy a fiú,

Egy lóhátra való csergallyal tért meg.

Zshiga tudta a módját, hogy égesse faszénné, A kar-vastagságu cser-galyákat.

Mig a cigány a faszenet elősikeritette,

A bronzöntéshez szükséges pestet

Előre készítve, homokos agyagból formálta,

Majd téglává hevitette, égette azt.

Hogy az oly sok munkát adó viasz-mintázatot, Bronzban visszaadhassa, kiőnthesse,

Nádból, meg fűzi rozséból égetett, rostált hamuból,

Melyet homokos, iszapos, agyagos sárral kevert,

Került el a csengő üres formájához Szükséges, tűzálló anyag.

Nyirkosán kezelve, ebbe pólyálta,

Az oly féltve őrzött viasz-mintázatot.

Majd óvatosan, fokozott hőben száritgatta, Végül téglává égette azt.

Az égetésnél képződött üregbe,

Honnan a hő által elpárolgott a viasz,

Lett hely ajánlva, a folyadék bronznak.

Öntés előtti nap a bojtár,

Egy jól megtermett,

Szalontai komondor kutya, felfújt bőrét hozta. Melyből Zsiga, hőfejlesztés fokozására Szükséges fujtatót eszkábált.

34

Nagy lett másnap a sürgés-forgás,

Mikor a mester elővette, előkészítette,

Az itt-ott már dugva tartogatott,

Horgany, meg ezüst, meg réz dirib-darabját, Melyek titkos arányú keveréke,

Adja a csengő csuda-báju fémjét.

Zsiga értette a módját,

Hogy olvasztásra a nemes fémeket,

Milyen sorrendben vesse a pestbe. ;

Sándor sora lett a fújtató,

Szakadatlan szuszogtatása,

Mellyel fokozták a cserfaszén-parázs hőhatá- Pokoli meleg kelt a tűzhely körül. [sát. Izzadt a két, fémmel pepecsélő alchemista. Az olvadó réz ontotta, hányta, sziporkázta,

A színesbe játszó szikrákat.

Ilyen tüzi-játékot,

A bojtár életében soha sem látott.

Mi, mindent kérdett volna a gyerek,

Ha ott beszélni lehetett volna.

De, az öntés körül,

Elkerülendő, minden izgalom-szülte zavart,

A mester idején leintette,

A fiú kérdezősködő, tudni vágyát, így szónélkül ment minden, [gatott,

Csak a fújtató, melyet Sándor szüntelen nyag- Panaszosan szuszogott, lihegett, zakatolt,

Mig a tüzet léggel élesztette.

Nagy eset volt a mocsár kellős közepén,

Egy ezüst-bronzot olvasztó kohó.

A bojtár az izgalomba majd belehalt már.

A nehéz kivárás, majd elemésztette a lelkét. Zsiga felemelte a téglát,

Mellyel a fémet ömlesztő pest zárva volt. Nézte-nézte szakértő szemmel,

A sok színekbe futó, folyasztot fémet. Nagysokára igy szólt:

Elég a fulytatásból, hagyd abba.

Várt-várt, percekig várt.

Meg-meg keverte, kavarta az olvadt fémet, Melyben réz és ezüst társult.

Végre egy horgany-rudat sülyesztett A fémes folyadékba,

Melyet zizegve nyelt az el.

A pest előtt, földbe sülyesztve feküdt,

Az előre oda készített üres forma.

Óvatos mozdulattal, fenyőszilánkkal Kavart, tisztított, szűrt fémet,

Abba folyatta a mester.

Az ásitozó üres forma hamar megtelt,

A sárgás, aranyszínű, nehezen folyó, olvadt fémmel.

(Folytatjuk)

\