Tárogató, 1942-1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1942-07-01 / 1-2. szám

TÁROGATÓ

11

JEGYZETEK

AZ EMBER TRAGÉDIÁJÁHOZ

Irta:

CZAKÓ AMBRÓ ( Folytatás )

, Legyen hát célod s Istennek dicsőség,

Magadnak munka. Az egyén szabad s Érvényre hozni mind, mi benne van,

Csak egy parancs kötvén le:szeretet.

Csupán csak azt szeretnénk megjegyezni, hogy “Péter” megint megfeledkezett Krisztusról; elfelejtette megmondani, hogy Krisztusnak kell engedelmeskednünk, mikor “tökéletesek akarunk lenni, mint ahogy a mi mennyei Atyánk tökéletes” s a szeretetet is nem ószövetségi, hanem krisztusi értelemben kell fefognunk és gyakorolnunk.

Madách igazi gondolatát jobban fejezi ki Lucifer, aki minden beszédről és színpadias dicsfényről csak azt tartja, hogy ami belőlük megmarad, az a “vérengző kereszt”. A következő szinnek nem is adhatnánk jobb címet, mint ezt: A vérengző kereszt.

XIX. Az a bizonyos i betű.

Nyolcszáz év választja el egymástól azt a két jelenséget, amelyeket Madách összekapcsol. Arius eretneksége a Kr. u. negyedik századba esik, mig az első keresztes hadjárat a 12.századba. Mivel a hangsúly nem az időn van, hanem az esemény jellegén, nem érezzük, hogy lehetetlenséget mond a költő s ebből a szempontból nem is lehet kifogásunk ellene. Ami nekünk feltűnő, az az események költői értékelése. Itt Madách nagy hibát követett el, amely ellen csak azért nincs hangosabb tiltakozás, mert a szinházba járó közönség legnagyobb részének fogalma sincs arról, hogy mit mondott Madách.

315 fontos dátumot jelent a kereszténység történetében. Ekkor történt, hogy a kereszténység kikerült a föld alól, a katakombákból, ahová a pogány császárok üldözése miatt menekült, Nagy Konstantin császár államvallássá tette.

A kereszténység kezdi elfoglalni azt a helyet az állami életben, amely megilleti; megszilárdítja a saját helyzetét, mikor felveszi a küzdelmet a külső és benső ellenségeivel szemben. A külsők a pogányok voltak, a bensők az eretnekek. Sokan megütköznek ezen a küzdelmen. Türelmetlenséggel vádolják az Egyházat. Azt felelhetnénk erre, hogy abban az időben nem ismertek türelmet; mindenki türelmetlen volt. Persze tévednénk. A tény az, hogy ma is kevesen ismernek türelmet. Nincs türelem a fasiszta és kommunista áállamokban s ahol van türelem, az nem anynyira erény, mint inkább közömbösség számba megy. Az olyan ember, aki meg van arról győződve, hogy bírja az igazságot, amely tényleg igazság az ő meggyőződése szerint, azaz nemcsak neki igazság, hanem mindenkinek, az ilyen ember nem türelmes, mert nem lehet türelmes. Az életünk erkölcsi értéke függ attól, hogy az igazságnak mindig és minden helyzetben érvényt szerezzünk. Az igazságnak való érvényszerzésben a különbség csak az, hogy a egyik ember bunkóval szerez érvényt neki, mig a másik szép szóval, tanítással, felvilágosítással. Ez utóbbit nevezzük a szó nemes értelmében vett türelmességnek. Én hiszem, hogy