Tárogató, 1941-1942 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1941-07-01 / 1-2. szám

TÁROGATÓ 3 A nácik fennsőbbsége Azok, akik Hitler Németországát nem is­merik, hajlandók úgy okoskodni, hogy igaz ugyan, hogy Hitler komiszul bánt a zsidók­kal, kommunistákkal, katholikus és protestáns papokkal, szakszervezeti vezetőkkel, de min­dezt a német faj érdekében tette, amely az ő befolyása alatt nagyon megerősödött. Hát mindez mese. Német orvosi statisztikai adatok alapján mutatták ki, hogy a túlzásba vitt munka, hiányos táplálkozás, a megfelelő orvosi keze­lés hiánya nagyon meglátszik a német lakos­ságon. Igaz, hogy a katonáikat jól táplál­ják, de ez a többiek rovására megy. íme itt van egy pár jellemző adat. 1933-ban 33%-tel több betegség volt Né­metországban, mint 1932-ben, a német köz­társaság utolsó évében. teste csak úgy feketélik tőlük.” A cikáda junius vége felé jelenik meg. Négy évig él a földben, s csak pár hétig a föld fe­lett. Hogyne énekelne tehát örömében, mikor négy évi sötétség után végül napfényre ju­tott. Bár állandóan énekel, a cikáda telje­sen süket. Az énekével nem is az a célja, hogy a nőstényét magához csalogassa, mert az úgyis ott ül mellette az ágon. Énekel, mert énekelnie kell. Ez az ének hasbeszélés s egy dörzsölés utján keletkezett hangot a hasi ür erősít meg, amely hangfokozóként (rezoná­torként) szerepel. Ellensége a zöld sáska, amely éjjel vagy kora reggel ront rá, mikor a cikáda kimerültségében pihen. Hátul ra­gadja meg, feltépi a hasát s lenyeli annak a tartalmát. A sáska még a menekülő ciká­­dát is üldözi, pedig az nagyobb nála. A sás­ka vakmerő, a cikáda, az énekes, szelíd és bátortalan. Fabre-nak az a könyve, amelyből ezt a részletet irtuk ki, ezt a címet viseli: Social Life in the Insect World s a Pelican Books sorozatban jelent meg. Ára 20 cent. Alig tudunk kellemesebb és egyszersmind tanul­ságosabb olvasmányt ajánlani. Aki azt akar­ja, hogy az agyonzaklatott idegei megpihen­jenek, az olvassa Fabre müveit. Hitler uralma alatt átlag 80 ezer emberrel több halt meg évente, mint előbb. Mig a tüdővész csökkent az Egyesült Ál­lamokban és más országokban, erősen emel­kedett Németországban. A fiatalembereknek csak 55%-je volt alkal­mas katonai szolgálatra. A Hitler Ifjúság orvosi vizsgálata 1938-ban azt eredményezte, hogy úgy a fiuk, mint a lányok közt több mint 70% láb-betegségben szenvedett. Ugyancsak 1938-ban a Dortmundban vég­zett vizsgálat kimutatta, hogy a gyermekek 55%-je angolkórban szenved. New Yorkot a nácik mindig úgy tekintet­ték, mint a fajkeveredés áldozatát, de mig New Yorkban az 1 éven aluli halandóság 4 és yí%, Németországban 1937-ben 6.4%, volt. A német elvakultság ellenezte a szalvarzan­­nal való beoltást, mert a bujakornak ez az or­vossága zsidó találmány. Eredmény: ennek a veszedelmes nyavalyának a növekvő terje­dése. Mig a difteritisz esetek általában mindenütt csökkennek, náci-Németországban 1933-37 kö­zött az esetek száma megduplázódott. A vör­­heny esetek száma u. a. idő alatt 50%-tel emelkedett. A német munkások a rossz és elégtelen táp­lálkozás miatt letörtek. A német orvosi vé­lemény ezt a korai letörést 60%-ben a rossz táplálkozásnak tulajdonítja. Jelenleg négyszer annyi ember követ el öngyilkosságot Németországban, mint Ame­rikában. Természetes, hogy az idegbetegek száma is igen nagy. Mindezekből csak az a tanulság, hogy a nácik nemcsak lelkileg teszik tönkre a néme­teket, hanem testileg is, olyannyira, hogy min­den fajtökéletesitésről vagy fajnemesitésről való beszéd csupán propaganda a beavatatlan emberek félrevezetésére. Magyarország és a nácik Hogy Magyarország lakossága ellenségesen viselkedik a nácikkal szemben, arról érdekes tudósítás jön Hollywood egyik magyarországi ügynökétől. Ő mondja, hogy olasz film nincs Magyarországon; német ugyan van, de a né­a világ; folyásai

Next

/
Thumbnails
Contents