Tárogató, 1940-1941 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1940-10-01 / 4. szám

Vajda János: ŐSZI TÁJÉK

Az égen a felhő egymást űzi hajtja. Suhogva a parton hajlong a sikár. Csóválja fejét a hegyélen a makkfa: Hogy oda megint az örömteli nyár! Gyülemlik a holló, varjú kavarogva. A cinege fázik a tüskebekorba.

A kerti haraszton zokogja a szél: Elhervad a rózsa, lehull a levél.

Elhervad a rózsa, lehull a levél! Ezért születünk hát, ez az életi cél? Csak eddig a pálya, semmit se tovább, Vagy itten az ember csak öltözik át? Mi itten örök: a halál-e, vagy a lét? Hol itten a kezdet, hal, és van-e vég? Mi itt a csalódás, hol itten az álom, Vajh innen-e, avvagy túl a határon?

Az égen a felhő egymást űzi hajtja. Bujdosni a tarlón indul a katarg. Elnémul az erdő, elszállt a galambja. Siránkozik a falubeli harang. Mezőkön az árnyék, tengereken hab Múlik, születik, mint mára a holnap. A szemfödelet rángatja hideg szél: Elhervad a rózsa, lehull a levél.

Elhervad a rózsa, lehull a levél. Hiába hisz ember, hiába remél.

Hát semmi, de semmi, ami v'gisztal Ott túl amaz árkon újra tavasszal? Ereszkedik a ravatal a gödörbe. Dörögnek a hantok: örökre, örökre, A sirra borul le hü szerető:

Semmit soha vissza a temető?!

Az égen a felhő egymást űzi hajtja. Lemegy a nap. A nyáj hazatér. Távolba vesz el halk, méla kolompja. Kiált a kuvik, száll a denevér. Sirhalmot ölelve az anya zokog.

— Majd kigyul a csillag, kisüt a hola. S ott fenn a keresztfán suttogja a szél: Kinyílik a rózsa, kihajt a levél!

Vajda János, 1827-1897. Gyermekéveit a fehérmegyei Válón töltötte, hol apja uradalmi erdész volt. Katolikus papnak készült, színésznek állt be, a szabadságharcban katonáskodott, különféle hivatalokkal kísérletezett, 1853-tól fogva Pesten élt, mint 1863-ig több lap szerkesztője, s azu án mint irói keresetére utalt, nélkülözéseknek kitett magánember. Utolsó éveiben a közoktatásügyi minisztériumtól húzott évi 2000 forint tiszteletdijat. Ginához irt szerelmi, lelki vívódást tükröző bölcselkedő, s Petőfiére emlékeztető hangulati költeményei kora legjobb lirikusai közé emelik. Igazi megbecsülésben csak élete végén, s azóta részesült. A nemzeti irányt nem tagadta meg, formában sem újított, de filozófiai tépelődéseivel a Petőfi-Arany féle törzstől lassanként elhajló uj nemzedéknek tört utat. Ady benne látta elődjét, első költőrokonát. Irt költői beszélyeket is. (Horváth János professzor jegyzete.) A sikár zsurló-t jelent.