Tárogató, 1940-1941 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1940-07-01 / 1-2. szám
10 TÁROGATÓ szerkesztőségében s amikor a lap megszűnt, a fúzióból keletkező uj lapnál felmentette, végkielégítésül kiadta háromhavi fizetését...” “A fiatal költő élete kora ifjúságától az Ínség szakadatlan láncolata volt s nyomora beültette szervezetébe a halálos betegség csiráit. Egyik állását a másik után vesztette el. Az irodalmi központból 1884-ben Aradra sodródott, innen Kassára, mikor pedig sikerült visszajutnia Budapestre, ismét szörnyű nélkülözésekkel küzdött...” Pintér könyve megállapítja, hogy később ugyan nyugodt megélhetését biztosította havi 80 forintos fizetése, majd ez olvasható a.könyvben: “Temetésének költségeit az irói segélyegylet fizette s a kerepesiuti temetőben ingyen sirhelyet kapott.” Lehár Ferenc 70 éves volt az operettszinpad közismert és közkedvelt zeneszerzője ennek az évnek a tavaszán. Nem mindenki tudja, hogy Lehár magyar állampolgárrá vált akkor, mikor erre az állampolgárságra valami elválási vagy házassági ügy nyélbeütésére szüksége volt. így aztán csak természetes, hogy Magyarország is ünnepelte és pedig egy 250 terítékes bankettel, ami nagyon helyénvaló mindenkoron, s egy fényes operaházi előadással, ami talán több volt annál, amit Lehár muzsikája megérdemelt volna. Lehárt elárasztották üdvözletekkel és ajándékokkal, amelyek közt külön figyelmet érdemel a nagyzási hóbortban szenvedő náci propagandagyáros, igazmondó Göbbels József sajátkezű ajánlással ellátott arcképe. Ez persze inzultus számba megy s akármilyen szerény hely jut is Lehárnak a zenekultúra történetében, ezt nem érdemelte meg. Legalább a születésnapján senkit sem illik bántani! Bangha Béla 1940 április végén halt meg Bangha Béla jezsuita 60 éves korában. Nevét mindenki ismerte, mert az élete a magyar élet színpadán folyt le. A magyarság két táborba oszlott mögötte: az egyik követte, a másik gyűlölte. De ebben a kaméleon-termelő korban talán érdemes lesz feljegyezni, hogy Bangha Bélának volt meggyőződéses, öntudatos világnézete, amelyhez egész életén át hü maradt, amelyet sohasem lapositott el, amelyet illetőleg nem ismert megalkuvást. Életét az ideáljai érvényesítésének szentelte s rendkívül széleskörű, teljesen önzetlen munkásságot fejtett ki, egy munkásságot, amelyben elméleti fejtegetések épen olyan fontos szerepet játszottak, mint gyakorlati tevékenységek. A magyar kultúra történetében maradandó helyet érdemelt ki. (Cz. A.) Elavult-e Mr. Cserépy? Az “Igazmondó” 1860 április 25-i számában igen érdekes levél olvasható egy Cserépiy István nevű amerikai magyar kivándorlótól. Cserépy hét hét alatt tette meg az utat Hamburgtól New Yorkba. Előbb New Yorkban telepedett meg s bámulattal ir a csodavárosról, ahol öt-hatemeletes házóriások ejtik bámulatba az idegent s hihetetlen áruházakról, ahol 50 100 segéd is dolgozik egyszerre. Egyébként Cserépy uram — illetve Mr. Cserépy — igazi amerikás-magyar volt, mert igy irt többek közt cikkében:-— Nagy ország ez, gyönyörű ország. Csak a jó szív hiányzik, az igazi barátság. Sokat sóvárgok a honi soroksári kenyér, budai veres vagy badacsonyi jeliér bor után, amely a munkában elfáradt testet uj erőbe hozná, vagy a komoly gondokat eloszlatná. .. Majd bekóborolta Cserépy Amerika több vidékét. Sok helyen találkozott magyarokkal, akik többnyire jó helyzetben voltak. Minnesotta államban találkozott egy Kovács Mihály nevű, 104 éves magyarral, aki 60 esztendős korában vándorolt ki családjával együtt s mint farmer csinos vagyont gyűjtött. Még 90 éves korában unokáival reggelig táncolt dédunokája lakodalmán. Vagy százötven magyar talált Oregon államban. Ezek együtt vándoroltak ki 1851-ben. Krumpli- és almatermeléssel foglalkoztak, évek óta mit sem hallottak hazájukról s hogy a gyerekek el ne fe-
