Tárogató, 1940-1941 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1940-07-01 / 1-2. szám
TÁROGATÓ 9 szetére nagy hatással volt Schopenhauer pesszimista filozófiája, de a szenvedő Jézus hegyi beszédének boldogságtana is. Ennek győzelmét hirdeti a pogány örömök felett Pán Halála c. legismertebb költeménye. A nemzetit nem tagadta meg, de az “általános emberi” költőjének tartotta magát.” A Magyar Nemzet áprilisi számainak egyikében a köv. jegyzet jelent meg Reviczky Gyuláról: “1885 április 9-én született és 1889 julius 11-én halt meg Reviczky Gyula. Ősi, nemes család sarja. Atyja azonban nem sokat törődik a szegény tót asszonytól származott fia nevelésével, rokonok kegyelemkenyerére szorul. Ifjúsága csupa nyomorúság. Budapesten a szerkesztőségekben szóba sem állnak vele. Mint maga írja: éhezik, hetekig visel egyetlen inget, lába kilátszik a cipőből, néha két napig csak egypár almát eszik. Majd korrektor lesz s reggel nyolctól este nyolcig olyan költők verseit korrigálja, akik a lába nyomát sem érik el. Vidéken nevelősködik: szerelmes lesz, de azt nem viszonozza az, akit szeret. Ismét Pesten próbál elhelyezkedni. Verseire az egyik szépirodalmi lap ezt feleli a szerkesztői üzenetekben: “A szerkesztők bakói tiszte a Parnasszusra feltolakodókat lehesselni, ezt a tiszünket teljesítjük is.” Megbukik az Akadémia pályázatán s Beöthy ezt Írja pályamunkájáról: “Túlzása, komolysága nevettető, tele van hóborttal.” Végre bejut a “Hon”-hoz, mikor azonban az egyesül az “Ellenőr”-rel, Jókai elbocsátja. Első verses könyvét rosszindulatúan fogadja a kritika. Vidéki újságíró lesz. Végre 1887-ben rendes újságírói álláshoz jut a fővárosban. Kezdik verseit megbecsülni. Akkor azonban erőt vesz rajta a tüdövész. Jászai Mari s barátai jóvoltából lemegy az Adriára s egyévi kínlódás után Budapesten meghal tüdővészben. Halála előtt röviddel még megbukik a Kisfaludy Társaságban. Közköltségen temetik el a Kerepesi temetőben. Ez az egyik legkitűnőbb magyar költő rövid életrajza.” A Magyar Nemzet cikkét nem találta helyesnek Sziklay János, a veterán újságíró, aki Reviczkyt személyesen ismerte s a következő helyreigazítást küldte be a lapnak: “A Reviczky Gyuláról való keddi kegyeletes megemlékezésbe több tévedés csúszott be; írója nyilván egyes dolgokat csak hallomásból, de nem szabatosan tudott meg. Való, hogy ifjúkorában hányt-vetett életet élt, nyomorúságát megírta maga önéletrajzjellegü rdgényében. De már 1878-brn a Hon szerkesztőségének tagja lett, mint rendes fizetéssel biró munkatárs, persze szerényen, de szükölködés nélkül megélhetett. Midőn a Hon-t az Ellenőr-rel fuzionáltatták s Nemzet címen nagyrészt az Ellenőr munkatársai maradtak meg, a Hon fölösleges munkatársairól úgy gondoskodtak, hogy különböző hivatalokba helyezték el (p. o. György Aladár a Statisztikai Hivatal könyvtárosa lett). Reviczky Gyula nem érezvén kedvet és hivatást a hivatalnoki pályára, végkielégítéssel vált meg, tehát nem Jókai mondóit föl neki; különben is Jókai nem intézett személvi dolgokat. Reviczky megmaradt az irodalom rögös pályáján; de már akkor igenis nagyrabecsülték költeményeit. Később a Pesti Hírlap szerkesztőségének lett tagja, ott dolgoztunk együtt jó ideig. Végzetes betegségére nem az Adria mellett keresett gyógyulást, hanem ismételten a tiroli Arco-ban, fizetését rendesen kapta betegsége alatt. Mikor már végzetessé vált baja: hogy idegenben ne haljon meg, a budapesti klinikára hozták, onnan is temettük el nemsokára, Borostyáni Nándor, a lap akkori főszerkesztője, barátai nevében Koroda Pál búcsúztatta; de nem közköltségen temették el, senkinek sem kellett egy fillérrel sem járulnia a temetéshez, mert az összes költségeket maga Légrády Károly, a lap tulajdonosa vállalta; tehát éppen nem temették el hálátlanul, mint egy koldust, a közönség könyöradományán.” Erre a Magyar Nemzet egyik olvasója a következő helyreigazítást küldte be Sziklay János cikkére vonatkozólag: “Kitűnő lapjuk április 10-i számában Sziklay János ur megcáfolta azt a rendes naptár-rovatukban megjelent cikket, amely Reviczky Gyulával foglalkozott. Sziklay ur megállapította, hogy téves a cikknek az az állítása, mintha Reviczky 1878-tól kezdve nyomorúságos viszonyok közt élt volna, azt is, hogy Jókai a “Hon” és “Ellenőr” fúziója után felmondott volna Reviczkynek s végül azt is, mintha Reviczkyt közköltségen temették volna el. Nagyra becsülöm Sziklay ur hosszú és érdemes irói működését, azonban mégis meg kell állapítanom, hogy ez egyszer ő tévedett és a megcáfolt adatok megfelelnek a valóságnak. Szenvedélyes szeretettel foglalkozom már régen Reviczky Gyulával s igy megállapíthatom, hogy minden irodalomtörténet úgy irta meg Reviczky életrajzát, mint az önök cikke és nem Sziklay ur cáfolata értelmében. Itt csak Pintér Jenő irodalomtörténetére hivatkozom. Ezt a kiváló könyvet sokan megbírálták, egy kritikus sem vonta azonban kétségbe e könyv adatainak feltétlen pontosságát. Már pedig e könyvben szószerint a következő olvaható: “Jókai Mór alkalmazta Reviczkyt a “Hon”
