Tárogató, 1939-1940 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1939-11-01 / 5. szám

10

TÁROGATÓ

Idézek én fel istent számotokra,

Ki nyájasabb lesz, mint a zord öreg:

E földnek szellemét, ismérem őt Az égi karból: szép, szerény fiú.

Jelenjél meg szellem,

Látod, nem birsz velem,

Az ősi tagadás

Hív, hisz nem merne más.

(A földből lángok csapnak fel, tömör felhő képződik szivárvánnyal, iszonyúan menny dörögve.)

LUCIFER (hátra lépve). Ki vagy te, rém? nem téged hívtalak,

Aföld nemtője gyönge és szelíd.

A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA.

Mit gyöngeül látál az égi karban,

Az önkörében végtelen, erős. — lm itt vagyok, mert a szellem szavának Engednem kelle, ámde megjegyezd,

Hogy fölzaklatni s kormányozni más.

Ha fölveszem saját képem, leroskadsz,

S eme két féreg itt megsemmisül. LUCIFER. Mondd hát, hogyan fér büszke közeledbe

Az ember, hogyha Istenül fogad?

A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA. Elrészletezve vízben, fellegekben,

Ligetben, mindenütt, hová benéz Erős vágyakkal és emelt kebellel. (Eltűnik.) (A ligetet forrást, tünde játszi Nymphák népesítik.)

ÉVA. Ah, nézd e kedves testvér-arcokat, Nézd, nézd, mi bájosan köszöntenek!

Nincs többé elhagyottság, rengeteg,

A boldogság szállott közénk velek.

Ök adnak búnak biztató szavat,

A kétkedésben jó tanácsokat.

LUCIFER. Nem is kérhettek jobb helyütt tanácsot —

Kik, amint kértek, már határozátok — Mint ép e kedves, tünde alakoktól,

Kik úgy, felelnek, mint kérdésetek szól:

A tiszta szívre mosolyogva néznek,

Ijesztő rémül a kétségbeesőnek;

Ők kisérendnek végig száz alakban, Százféleképen átalvátozottan,

A fürkésző bölcsésznek üde árnya S örök ifjú sziveknek ideálja.

ÁDÁM. Mit ér, mit ér e játék csillogása, Előttem mely íoly? nem hatok belé —

S nekem csak egy rejtéllyel több jutott.

Ne hitegess, Lucifer, ne tovább,

Hagyj tudnom mindent, úgy, mint megfogadtad.

LUCIFER (félre). Keserves lesz még egykor e tudásod,

S tudatlanságért fogsz epedni vissza. (Fent.) De türelem. Tudod, hogy a gyönyör Percét is harccal kell kiérdemelned;

Sok iskolát kell még addig kijárnod,

Sokat csalódnod, mig mindent megértesz. ÁDÁM. Könnyű neked beszélni türelemről! Előtted egy öröklét van kitárva,

De én az élet fájából nem ettem,

Arasznyi lét, mi sietésre int.

LUCIFER. Minden, mi él, az egyenlő soká él, A százados fa, s egynapos rovar.

Eszmél, örül, szeret és elbukik,

Midőn napszámát s vágyait betölté.

Nem az idő halad: mi változunk,

Egy század, egy nap szinte egyre megy. Ne félj, betöltőd célodat te is,

Csak azt ne hidd, hogy e sár-testbe van Szorítva az ember egyénisége.

Látád a hangyát és a méherajt;

Ezer munkás jár dőrén össze-vissza,

Vakon cselekszik, téved, elbukik,

De az egész, mint állandó egyén, Együttleges szellemben él, cselekszik, Kitűzött tervét bizton létesíti,

Mig eljön a vég, s az egész eláll. — Portested is széthulland igy, igaz,

De száz alakban újólag felélsz:

És nem kell újra semmit kezdened:

Ha vétkezél, fiadban bünhödöl, Köszvényedet ő benne folytatod;

Amint tapasztalsz, érzesz és tanulsz, Évmilliókra lesz tulajdonod.

ÁDÁM. Ez visszapillantása az öregnek.

De ifjú keblem forró vágya más:

Jövőmbe vetni egy tekintetet.

Hadd lássam, mért küzdők, mit szenvedek. ÉVA. Hadd lássam én is, e sok ujulásban Nem lankad-é, nem veszit-e bájam. LUCIFER. Legyen. Bübájat szállítok reátok, És a jövőnek végéig beláttok Termékeny álom képei alatt;

De hogyha látjátok, mi dőre a cél,

Mi súlyos a harc, melybe utatok tér;