Tárogató, 1938-1939 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1939-03-01 / 9. szám
TÁROGATÓ 3 A SZEGÉNYSÉG DICSÉRETI ( Folytatás ) Kisfu voltam, mikor a szüleim egy este arra a tapasztalatra ébredtek, hogy a másnapi étkezés lehetősége szerves kapcsolatban van azzal a nem könnyű feladattal, hogy valami pénzt kell keríteni. Nem emlékszem már arra, hogy minő eshetőségek emlittettek és vettettek el, csak a tanácskozás eredménye maradt fenn a családi krónika még meg nem irt évkönyveiben, t. i. hogy valamit zálogba kell tenni. (Ez akkor nem először és nem utoljára .történt). Az édesanyám összeszedett néhány holmit és engem magával vitt erre a kirándulásra. De késő este lévén, a zálogház be volt zárva, amire még egy másik ok is volt, amint az ebből a történetből rögtön kiviláglik. Benézve az ablakon azonban láttuk, hogy odabenn még világosság volt. Kopogtattunk az ajtón s az ajtó nemsokára kinyílt, egy pátriárkális szakállu öreg izraelita, a zálogház tulajdonosa, igazgatója és személyzete egy személyben, nyitotta ki. Rövid, de eredményes beszélgetés után átvette a holmikat, kifizette a kölcsönt és megírta a cédulát. De mikor mindez megtörtént, bejött illetve besántikált hasonló korú felesége és zengzetes jiddis nyelven fortissimo elkezdte énekelni a hitvestársa fülébe: “sééne orthodox, sééne orthodox. miközben fel s alá sántikált az üzletben. A “sééne orthodox” dallamánál távoztunk. Jom Kippur előestéje volt s az ünnep már folyamatban volt, mikor az öreg a vallásos áhítatát pár percre félbeszakította az üzlet kedvéért. A zálogházakra mindig valami meghatódottsággal és őszinte melegséggel gondolok vissza. A sors úgy akarta, hogy több országban, sok városban éljek, de bár nem volt mindig időm ezeknek a helyeknek minden nevezetességét alaposan szemügyre venni, a zálogházakkal mindenütt megbarátkoztam. A szegény embernek határozott jóltevője a zálogház. Igaz, hogy az órámtól meg kellett válnom egy időre (az idő tartama annyira változott, hogy arra nézve semmi biztos információt nem adhatok), de ez a megválás jelentett anyagi segítséget, amire égető szükség volt, s adta ezt anélkül, a szinaranytól nem lehetett megkülönböztetni. Szöveteket is be lehet aranyozni s mivel ez az eljárás igen olcsó, az asszonyok a jövőben aranyban járhatnak. Egy orvos találmánya, aki izület-gyulladás gyógyításával való kísérletezése közben bukkant rá. hogy meg kellett volna alázkodni és hálásnak kellett volna lenni. Ha az életem úgy alakult volna, hogy vagyonra tettem volna szert s mint társasági lény iparkodtam volna elhitetni az emberekkel, hogy én mindig jómódban éltem, a zsebórámon a különböző zálogházak hierogliefjei elárulták volna a hazugságomat. Amiből két tanulság is vonható le: a második az, hogy az uj gazdagok — talán szentimentális okokból — ne ragaszkodjanak a régi zsebórájukhoz, hanem vegyenek újat. ( Rádió ) A technikai fejlődés határozottan a szegényeknek kedvez. Sok, ami azelőtt csak a gazdagoknak volt lehetséges, ma majdnem mindenki számára hozzáférhető. Egy jó koncert, egy operaházi előadás képe régente elválaszthatatlan volt a legújabb divat szerint öltözött s ékszerekkel megrakott hallgatóság jelenlététől. Ma mikor egy jó koncertre gondolunk, csak a karosszék és a rádió képe elevenül meg az emlékezetünkben. A jó zenekar mindig érdekes látvány; érdekes látni a hegedűsök vonójának párhuzamos mozgását; a fuvolás viselkedését, aki némely Wagner kompozícióban leteszi a fuvoláját, előveszi az újságját s azt nyugodtan olvassa elejétől végig vagy háromnegyed óra hosszáig, amikor leteszi az újságot, szájához illeszti a fuvolát s néhány perc múlva már játszik; vagy a trombitás tekintetét, amely egy pompásan játszott szóló után a karmester szemeit keresi; érdemes figyelni a karmestert, amint annak néha az egész teste szuggerálja a ritmust, de mindez és az ehhez hasonlóak csak másodrendüek a zenével szemben. S ami a zene látványosságára áll, az érvényes a színpad nyújtotta látványosságra is: érdekes, de nem fontos, sőt néha egyenesen kárhoztatandó, mert elvonja a figyelmet a zenétől. Én láttam jó zeneértő embereket, akik hátat fordítottak a színpadnak s behunyt szemmel élvezték a zenét; láttam zeneakadémiai növendékeket, akik a legfelső karzat leghátsó részén, ahol a lámpák már állandóan égtek, a földön ülve vagy egy ilyen lámpaoszlopnak támaszkodva az előadást a partitúrából kisérték anélkül, hogy egyetlen egyszer is a színpadra tekintettek volna. Tehát ha maga a zene fontos, azt ma már otthon is élvezhetjük vagy a szomszédunknál, ha nem telik egy jó rádiókészülékre. Magyarázó szöveget rendszerint kapunk, de az sem olyan fontos. A
