Tárogató, 1938-1939 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1938-09-01 / 3. szám

*

TÁROGATÓ

{Árjegyzékek.)

Az intelligens szegény ember életében fontos szerepet játszanak a katalógusok, amelyeket nekünk ép úgy megküldenek (a szegénységünkkel ugyanis nem dicsekszünk), mint azoknak, akik a valószínű vásárlók közétartoznak. Ha már nincs pénzünk venni, legalább lássuk, hogy mit lehetne venni. Én mindig nagy gyönyörűséggel tanulmányoztam a katalógusokat. Itt vannak a kertészek katalógusai, amelyekből megtudjuk, hogy a múlt évi kertünk (ha lett volna) teljesen elavult. A megszokott virágaink uj színekben és nagyobb formákban kaphatók. Uj Íriszek, uj rózsák vannak, a krizantémumaink pedig egyenesen ósdiak. Milyen lehangoló gondolat annak, akinek tényleg van kertje. De mivel nekünk nincs, s a gyermekláncfű ebben az évben egészen olyan, mint a múlt évben volt: nekünk semmi okunk a lehangoltságra s a katalógusból nyert tudásunkat csak annak a fennsőbbségi érzésnek a kifejlesztésére használjuk, amellyel a szomszédunk kertjét kritizáljuk, akinek a kertje maga épen egy tucatszor annyiba kerül, mint a mi egész évi megélhetésünk.

S akármennyi katalógust tanulmányozunk, mindig egy eredményre jutunk: minden elavul, minden a divatját múlja; uj formák, uj szerkezetek jönek forgalomba, s az ember sajnálja (helyesebben: sajnálná), hogy a régit megvette. Egy konkrét példa: szenvedélyes fotográfus lévén és olyan képeket csinálván, amelyek bámulatos fejlődést matatnak visszafelé, természetes, hogy különös figyelemmel olvastam egy uj fényképező gép leírását, amely a “legtökéletesebbnek” látszott s épen a magamfajta ügyefogyott embereket lett volna hivatva ahhoz segíteni, hogy jobb képeket csináljanak. Egy egész kis könyv sorolta fel a kamera előnyeit s magyarázta meg népszerű tudományossággal, hogy miért olyan kiváló ez az uj gép. Ezt a könyvet annyiszor elolvastam, hogy majdnem betéve tudtam. De a könyv végén közölt árak a realitás korlátái közt tartottak: teljes lehetetlenségnek bizonyult a megvétele. A fotografálás tovább történt a régi módon, de most már azzal az enyhítő tudattal, hogy a rossz képek nemcsak az egyéni ügyetlenségnek, hanem részben a szegénységnek is tudhatok be. (Ilyen könnyű mártir-szerepet mindenki szívesen vállal, én is.) De nemsokára változás történt: mikor az uj katalógus megérkezett, kiderült, hogy az uj, drága gép javított és tökéletesített formában került a piacra. Ime-mondtam magamnak-milyen jó, hogy nem vettem meg az I. Mintát, most mennyire bántana, mikor a II. Minta annyival jobb. De alig tépelődtem ezen a pompás célszerűségen, amelyet a szegénységem eszközölt ki, mikor megjelent a III. Minta, amely a katalógus tanúsága szerint még tökéletesebb volt, mint a II. Most már igazán semmi nehézség sincs a lelkemben s a katalógusok az egész vásárlási problémát tisztán értelmi problémává alakították át, amelyeket csak értelmi érzések kisérnek, amelyekről Ribot bebizonyította, hogy intenzitásban messze mögötte maradnak a többi érzelmeknek. Ha nem igy volna, a filozófiának volna befolyása a gyakorlati életre, ami egyáltalán nem állítható. A filozófusok közt csak azoknak volt befolyásuk a gyakorlati életre, akik nem voltak filozófusok: Schopenhauernek (író), Nietzschének (költő), Payotnak (paedagogus), Unamunonak (a reakció számüzőttje s vallásos iró.)

(Folytatjuk)

A szabadság csak az olyan ember sajátja lehet, akinek nemcsak ajkain forog, hanem törhetetlen betűkkel szivébe is van vésve a keresztény vallásnak mindent kimerítő tanítása: “Amit magadnak nem kívánnál, azt másnak sé tedd.” Ezt azonban éppen olyan könnyű kimondani, mint nehéz teljesíteni. S egy ember élete nem elég hosszú arra, hogy ezt az. isteni tanítást, mely a valódi szabadságnak egyedüli talpköve, oly nagy tökéletességre vigye, hogy a polgári társadalom minden törvénye azon nyugodjék.

* * *

( Széchenyi)

“A csavargó a milliomos kiegészítője.” (Henry George).