Tárogató, 1938-1939 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1939-04-01 / 10. szám

TÁROGATÓ

7

TÁROGATÓ

A Canadian Magyar Monthly Edited by A. CZAKÓ, Ph.D.

423 Queen St. W., Toronto, 2, Ont., Canada Published by The United Church of Canada

Printed by the

RUNDSCHAU PUBLISHING HOUSE 672 Arlington St., Winnipeg, Man., Canada

Entered at Winnipeg Post Office as second class matter.

pontosabban körülirni. Azt mondhatnánk, hogy a szegény — mint Aristoteles erénye — középhelyet foglal el a nyomorult és a gazdag közt. A nyomorult az, akinek nincs mit ennie; a gazdag az, aki válogathat a táplálékokban; a szegény az, akinek van mit ennie, de nem válogathat. A válogatás t. i. egy másik evés exisztenciáját kockáztatja. Nyilvánvaló, hogy az ösztönös élet szempontjából a három állapot nagyon különböző képet mutat. Fenntartási ösztönünk oly nagy bennünk, hogy az öngyilkosságot természetellenesnek minősíthetjük. De a fenntartási ösztön megkívánja, hogy táplálkozzunk, mert ha nem táplálkozunk, akkor bajok származnak, nemcsak testiek, hanem szellemiek; az emberben felébred a vadállat, amely ragadozásra képes, másszóval az ember bolseviki lesz és pedig a hamisítatlan, amely az orosz forradalom kezdeti időszakában érvényesült. S mivel az abnormis embernek nincs vallása, ezeknek az éhség révén abnormisakká váltaknak sincs vallásuk. Marxnak az a követelménye, hogy a proletár atheista legyen, nem követelmény volt, hanem inkább ténymegállapítás; de abban a percben, amikor a proletárnak meg lesz a mindennapi kenyere, azaz egyszerűen szegény emberré válik, normális emberré válik, meg lesz a vallása is. Kezdetben talán tapogatózni fog, mert nem akar tanulni olyanoktól, akik pedig segíthetnék, de előbb — utóbb meg fogja találni a helyes utat.

Mig az éhező embert az ösztöne a körülmények kényszerítő hatása alatt nyűgözte le, addig a gazdag ember maga növeli meg az ösztönös életét úgy, hogy az abnormissá teszi. Vagy nem abnormis — e a fenntartási ösztönnek az a nyilvánulása a gazdagokban, amely állandóan azt sugallja nekik, hogy a 20 millió dollár nem elég, még kellenek milliók, újak, sokan, mert egy nap tönkremehetnek s akkor éhenhalnak, vagy nem lesznek képesek a többi gazdagoknak, az ellenségeiknek a támadását kiparirozni? A fenntartási ösztön itt abnormis félelemben, kapzsiságban, az erkölcsi érzelmek hatékonyságának az elhalványulásában vagy teljes kiveszésében nyilvánul. Bennünket most csak az érdekel, hogy a gazdag ember is abnormis. S mint ilyennek, neki sincs vallása, mert — mint mondtuk — a vallás csak a normális ember életének az ismertetője. Persze valami vallást fitogtatnak, de ez nem az Isten szeretetéből fakad, hanem félelemből. Fokozatok lehetségesek, de én a szegény Spinozát — minden: egyházi vélemény ellenére is — vallásos embernek tartom, mig egy percig sem tudok hinni az elhunyt Rockefeller vallásosságában a milliók dacára, amelyeket templomi célokra adott.

( Rokonaink )

A szegények igen közeli rokonainak tekinthetők a csavargók, az életnek ezek a szabad' madarai, akik nem tudnak egy helyen maradni, mert a helyhezkötöttség megkötöttséget jelentene más tekintetben is. Ártatlan anarchisták ők, akik nem sokat esznek, de nem is sokat dolgoznak; s akik főéletelvüknek tekintik az Evangélium vigasztaló intését: Ne törődjetek a holnappal; aki a mezők liliomait ruházza, az tirólatok is gondoskodni jog. Sokan irigylik a csavargókat, anélkül hogy bemernék vallani. A csavargók lelkisége nemcsak a cigányokban van meg; igen sokunkban sok a közös vonás velük. Talán atavizmus ez; talán a népvándorlás késői visszhangja: nem tudom; lehet, hogy nem egyéb, mint szabadulni akarás a helyhez való vagy egyéb megkötöttségből; talán annak a felismerése, hogy ház, bútor, hivatal, tisztség mind hamis értékek s az embernek csak egy értéke van: a szabadsága, amelyet ezek a csavargók minden törvény és rendőri üldözés ellenére is annyira bírni és élvezni látszanak.

Én sok csavargót láttam az életemben sezek némelyike nem a szabad, hanem az erkölcsileg lezüllött, tehát rossz szokásoktól,, ösztönösségtől megkötött, rendszerint iszákos és piszkos embert mutatott. De kettőnek az: emléke elevenen él az emlékezetemben s mindaketten megérdemlik, hogy a helyen megemlékezzem róluk.

Az egyik öreg volt, a másik fiatal. Egyik hires apátságban, amelynek a neve nem sokat jelent a kanadai olvasónak, egyik este,, vacsora után, a szerzetesek egyike, aki a lelkészi teendőket látta el az apátság falujában, mesélte el a következő történetet. “A napokban a csendőrök az országúton egy öreg csavargót szedtek fel, akiről nyilvánvaló volt, hogy egészen a végét járta. Ezt mondta róla az orvos is, aki a kórházban megvizsgálta. De egy olyan kórházban, amely apácák gondozása alatt áll, nem olyan könnyű meghal-