Tárogató, 1938-1939 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1939-04-01 / 10. szám
6 TÁROGATÓ A SZEGÉNYSÉG DICSÉRETI ( Folytatás ) (Példák) Hogy elkerüljem azt a jogosultnak látszó szemrehányást, amely hajlandó ezt az Írást a ma annyira divatos önéletrajz álcázott formájának tartani, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy — bár a megismerés forrásául az én szolgált ezekben a vázlatokban — van példa bőven az u. n. igazi szegényekre, akik szegények és nem akarnak mások lenni, mint szegények. Hivatkozhatnám a katolikus Egyház szerzeteseire és apácáira, akik szegénységi fogadalmat tesznek; azokra a misszionáriusokra, akik szegényen indulnak neki a munkájuknak, szegényen folytatják és szegényen fejezik be. Számuk minden időben igen nagy volt. Részletesebben azonban két olyan szegény ember életével akarok foglalkozni, akik egyike sem volt katolikus, tehát nem a katolikus Egyház nevelte őket. Míndakettőt személyesen ismertem. Az egyik egy anglikán pap, aki 20 évnél tovább élt a Sarki tenger közelében az indiánusok lelki és testi jóllétének a szolgálatában. Se rádiója, se villanyvilágítása nem volt, pedig kaphatott volna a kormány szomszédos őrállomásától. Az összes luxus-tárgya egy Kodak Box Camera volt (a legolcsóbb Kodak fényképező gép), ezzel csinált egy pár felvételt a krumpli terméséről. Mert a krumpli nagyon fontos élelmiszer azon a vidéken, a nyári hónapokban megterem, mikor más aligha terem meg. így a kis Kodak boxszal fontos tanulmányok végeztettek a jelen év krumpli termésének a kilátásaira vonatkozólag, a róla készült fénykép összehasonlittatott a múlt éviről készülttel. Ez volt a barátom egyik fő szórakozása. A másik volt a napnyugta szemlélése, amelyet nemcsak hogy nem tudott megunni, hanem amelyben mindig uj örömet talált. Egyébként a hitvestársa egy özvegy asszony volt, aki 4 gyerekkel maradt özvegy, akiket a barátom szépen fölnevelt. Kérdeztem az időjárás és a munkája felől. “Az időjárás nagyon egészséges, s nincs betegség addig, mig nyáron az év egyetlen hajója be nem érkezik. Az hozza a bacillusokat, a nátháétól kezdve a szifiliszéig.” —• Hideg van-e? — “Rendszerint nincs hideg, mert a rendes hőmérséklet csak — 50 fok F, de mikor lemegy 60-ra, akkor hideg van.” A missziós munkája az indiánusok közt u. n. statisztikai sikert jelentett. Az indiánusok mind eljárnak a templomba s mind jó keresztények, de komoly kérdésekben mind a varázslójukhoz fordulnak. -— Újabban a “sarki ember” lejött melegebb éghajlatra. Az anglikán egyházi emberek épen azon törték a fejüket, hogy hogyan lehetne két plébániát egyesíteni, mert egyik se fizetett annyit, hogy egy ember megélhetett volna belőle. A vitát a barátunk szüntette meg, mikor elfogadta az egyiket, ahol a jövedelme épen egy harmincad része annak, amit az a másik “hires” anglikán pap kap, aki egész életében politizált, társaságokba járt, igen gazdagon nősült s azt hiszi, hogy ő valaki. De én azt hiszem, hogy a “valaki” a sarkvidéki pap, akinek pedig eszébe sem jut “valakinak” lenni. A másik ember unitárius volt s mikor én megismertem, épen zsákhordó munkás volt egy magyarországi nagy malomban. Ezt vállalta, mert a kötörő munkát nem birta, pedig azt egy darabig szívesen csinálta, csakhogy szabad legyen. Az illető theológiát végzett Erdélyben, ahol egyszersmind a jogot is elvégezte. Jogi doktorátust is szerzett. Mivel minden tanulmányát kitüntetéssel végezte, ösztöndíjjal az oxfordi Manchester Collegébe küldték, majd a Harvard egyetemre, ahol a filozófiai doktorátust szerezte meg. Hazajövet theológiai tanár lett, de csak igen rövid ideig. Xem birta a megkötöttséget, nem birta a szabadsága korlátozását. A szabadsága kedvéért vállalt kézi munkát, amelyet később az angol nyelv tanításával cserélt fel. Ez az ember igazi szegény ember volt: annyit dolgozott, amennyi épen elég volt a maga és családja fenntartására, a többi idejét tanulmányoknak szentelte és könyvirásnak. Mindig mások levetett ruháiban járt s az Íróasztala, amelyen értékes tudományos könyveit irta, egy szappanos láda volt. Brazíliában halt meg, ahová egy pár magyar telepessel ment kí ötvenéves korában, földet túrni. Ő róla még hallani fog a világ, mert vallási, politikai és szociológiai müvei a jövőt készítették elő. György János igazi szegény volt s mint ilyen az erkölcsiségnek és értékes életnek egy sokáig világitó fáklyája. (A szegény ember középlény.) A “szegény” szónak az a nagyon kiterjedt használata, amely egyaránt szegénynek nevezi az utszéli koldust és a bankigazgatót, akit a szeretője épen most cserélt fel egy nagy jövőjű boxbajnokkal, kényszerit bennünket arra, hogy iparkodjunk a mi szegényünk helyét
