Tárogató, 1938-1939 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1939-04-01 / 10. szám
4 TÁROGATÓ rontoi biró irta s 75 centért mindenütt kapható. Ebben a könyvben utasítások vannak arra vonatkozólag is, hogy hogyan fotografáljuk le a virágokat. —A. J. H. A tokioi oroszlán. Az oroszlán, a sivatagnak egyáltalán nem vérszopó, hanem inkább békés lakója, az állatok királya (Aesopus szerint), a különböző állatkertek büszkesége, böjti diétán él Tokióban. Azelőtt lovat evett, de a lóra Japánnak nagy szüksége van Kínában. Ezért az oroszlánoknak halat tálalnak. Kezdetben undorral utasították vissza ezt a fókákkal való egyenrangusitást, de aztán az éhség csak rákényszeritette őket a halra. Ez felbátoritotta az állatkert őreit s most a többi húsevő állatot is ráfogják a halkosztra. Mivel a halon kívül néha még nyulat is adnak nekik, megtörténhetik, hogy Tokióban nyulat fog szülni Nubia párduca. Amiben Hitler tehetetlen. A következő történet teljesen igaz, de érthető okoknál fogva neveket nem említhetünk. Egy fiatal német zsidó lány menekülni volt kénytelen a hazájából s roppant sok keserves kínlódás után sikerült is neki partra szállani Amerikában, ahol már elhelyezkedést is talált. A leány nagyon boldog-de nem teljesen. Még valami hiányzik a boldogságából. El van választva attól a férfitől, akit szeret s aki őt is szereti. Egy másik zsidó, aki még nem tudott kijutni? Nem; egy árja, aki a náci párt tagja, aki abban a pártban fontos szerepet játszik, de aki a nácikat legalább úgy utálja, mint a menyasszonya. A leány őt akarja kihozatni. Ez nagyon nehéz, mert könnyebb egy zsidót kijuttatni, mint egy nácit, akit ott nem engednek s aki itt nem kívánatos. De a leány minden követ megmozgat. Nem kételkedünk abban, hegy az akciója sikerrel fog járni. Hitler adózik a menekülteknek. Egy amerikai kiadó (Stackpole Sons) érdekes tervet eszelt ki arra vonatkozólag, hogy hogyan lehetne Hitlerrel valamit fizettetni. Ki fogja adni Hitkler könyvét, a jövedelem egy részét a menekülteknek adja, Hitlernek pedig egy centet se fizet. Hogyan lehetséges ez? Hát nem biztosítja a szerzői tulajdonjogot nemzetközi törvényhozás? Igen, biztosítja, de Stackpole-ék azt moondják, hogy a szerzői jog védelme (Copyright) ebben az esetben nem érvényes. Jogtánacsadóik azt mondták, hogy az amerikai alkotmány szerint a Copyright törvény célja az volt, hogy előmozdítsa (s ne korlátozza) a tudományt és művészetet. Mikor Amerika és Németország 1892-ben Copyrightszerződést kötöttek, az kölcsönös volt, azaz, ami érvényes volt Amerikában, az érvényes volt Németországban is. Ma azonban a helyzet az, hogy mig Németország mindent kiadhat Amerikában, amit csak akar, a német cenzúra nem sok teret enged az amerikai íróknak. A Stacpole társaság törvénytudói azt mondják, hogy így az egész szerződés érvénytelenné vált. Remegés a jövőért. Jórészt azok remegnek, akiknek van mit veszteniők. Hogyan lehetne megmenteni azt, ami van, vagy legalább is annak egy részét? Bankba tenni a pénzt? A bank megbukhat. Biztositó társaságnak adni át? Az is megbukhat. Félretenni a pénzt? A pénz elértéktelenedhetik. Állami kötvényeket vásárolni? Az uj kormány visszautasíthatja őket. (Hadisegély otthon!) Hát mit csináljon a szánalomraméltó gazdag ember a pénzével? Ezüstöt vegyen? Az ezüstnek nincs értéke. Aranyat vegyen? Ez törvénybe ütközik. Hát akkor mit? Megvan: platinát. S igy is történik. Az amerikaiak platinát vásárolnak. A Platinum Corporation of America kb. l/z dollár nagyságú platina darabokat árusit 36 dollárért. A legkisebb tétel 1000 dollár áru. Igaz, hogy ez a pénz kamatot nem hoz, de a platina csak platina marad, könnyen eladható s mindig értékes. A vevői legalább is azt hiszik. 400 millió dollár. Ennyit költöttek Amerika asszonyai szépitőszerekre 1938-ban. Amiből két következtetést is lehet levonni: az egyik az, hogy az amerikai hirdetés nagyon hatékony; a másik, hogy az asszonyokat nagyon könnyű elbolonditani, mikor a hiúságukról van szó. A szépitőszereket vegyészek vették vizsgálat alá s arra az eredményre jutottak, hogy azok jórészt ártalmatlanok, csak épen hogy tuldrágák. Sokszor nem 'is vegyészek készítik őket, némely ilyen gyár egyetlen vegyészt sem alkalmaz. A “gyáros” főgondja a csomagolás: ugyanazt a szert adja el a 15c-es store-nak és a Beauty Parlournak. Az előbbiben 15c az ára, az utóbbiban 6 dollár. De az asszonyok azt hiszik, hogy a szép tégely és a magas ár tényleg valami kiválóságot rejteget. Fizetnek és boldogok, mert a leikök nyugodt. De ha azt hiszik, hogy a ráncokat el tudják távolitani, tévednek. Ha azt
