Tanügyi Értesítő, 1918 (16. évfolyam, 5-10. szám - 17. évfolyam, 1-4. szám)
1918-05-01 / 9. szám
2. okifi!. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 9. szám. ritása a legsürgősebb feladat. Azután oly célirányos intézmények bevezetése szükséges, melyek a nemzeti egység érlelödését elősegítik, meggyorsítják. Mindezekből reánk főleg az iskolaügy tartozik. Az iskola az az olvasztó kohó, ahol a nemzeti egység leghatékonyabban munkálható. Ha a tanító építő munkája a kaszárnyákban folytatódhatnék, úgy a nemzeti egység kérdése a legjobb utón haladna. Tehát a nemzeti oktatás és a nemzeti hadsereg az a két sarkcsillag, amikre tekintetünket szegeznünk kell. A népek mai mérkőzésében elvitathatatlanul megváltottuk jogunkat ahoz, hogy e hon határain belül az egységes magyar államban egységes legyen nemzetünk nyelvben s érzelemben. A derengő uj korszak hajnalán ez az eszmény töltse el mindannyiunk egész valóját! (Szatriwr.) Neubauer tdemér. mSBIELEHT R HESYEBIK ZRUITOTT KIRDÁSH „TRNITÓKHRZO IRKrün“ 0 —i és beszerezhető kiadótulajdonosánál: LL/EI5Z ZOLTRM __ KŰHYU- É5 PRPIRKERESKEDÉSÉBEH Sz atmdr-Mémeti. — Butmann-palota. riBYELESI ! Selejtes utánzatok uannak forgalomban. Tanítói Leányotthon Budapesten. Az Eötvös-alap vezetősége tervbe vette egy leányotthon Budapesten való felállítását, amelyben elhelyezést nyernének a vidéki óvónők, tanítók, tanárok, tanfelügyelők közép-, fő-, illetve szakiskolákban tanuló leányai. Vitán felül áll, hogy ilyenszerü in- ternátus létesítése ma már közszükséglet. E kérdés felvetését — főleg a hadiárvákra tekintettel —- tovább halasztani nem lehetett. De helyeselhető a szóban forgó ügy napirendre tűzése már azért is, mert jelenben az Eötvös-alap élén Bárczy István dr., Budapest főpolgármestere áll, aki a sikerek s alkotások embere. Az ő akaraterejében, zsenialitásában látjuk legfőbb biztosítékát annak, hogy a tanítói leányotthon csakugyan megteremtődik. Amikor a budapesti s kolozsvári Tanítók Háza létesült, a magyar törvényhozás egy millió koronát bocsátott a tanítóság rendelkezésére s a törvényhatóságok is méltóan vették ki részüket az áldozatkészségből. Most sem lesz az másképpen, mert érzi az állam s a t4rsadalom, hogy a magyar tanítósággal szemben törleszteni való adósságai vannak. A kormánytól s a székesfővárostól a szükséges anyagiak egy részét az Eötvös- alap vezetősége kieszközli, a többi egybe- hozása a tanítóság életrevalóságán múlik. Elsősorban önmagnak megadóztatására kell gondolnunk, aztán mozgassuk meg a társadalmat, városi és megyei törvényhatóságokat, egyházi főhatóságokat, a testvér- egyesületeket, úgy, miként az a budapesti és kolozsvári Tanítók Háza létesítése alkalmával történt. Rákos István, az Eötvös-alap ügyvezető alelnöke irja az alábbiakat: »Joggal elvárhatjuk, hogy minden szám- bavehető tényező támogassan bennünket intézményünk, megteremtésében, mert az országban szerteszórtan, az iskoláztatási alkalmaktól részben vagy teljesen elzárt helyeken működő és a végvidékeken hűségesen őrtálló óvónők, tanítók és tanárok gyermekeinek a nevelése nem pusztán a mi kötelességünk, nem csupán egyesületi kötelesség, hanem az egész nemzetnek közös, nagy kötelessége.“ A tanítóegyesületek vezetőire s a tanügyi sajtóra háramlik az a feladat, hogy a megindított mozgalomról a társadalmat, a tanítóságot tájékoztassák, az érdeklődést felébresszék s azt lankadni a végcél eléréséig ne engedjék. — A mi dolgunk idevonatko- zólag nem nehéz, mert a szatmármegyej tanítóság — maga is tulajdonosa lévén két
