Tanügyi Értesítő, 1917 (15. évfolyam, 5-10. szám - 16. évfolyam, 1-4. szám)
1917-12-01 / 4. szám
2. oldal. tanügyi értesítő 4. szám. tanítóegyesületekbe beutalható volna a tankerület területén működő összes tanszemélyzet—föl az egyetemi tanárig, a főigazgatókkal s tanfelügyelőkkel együtt, amint az a nyugati államokban is látható. Ez azonban részletkérdés, a fődolog az, hogy mindazon iskolák tanítói, akik igénybe veszik az államsegélyt, mielőbb kötelezett tagjai legyenek megyei Atalános Tanítóegyesületeknek. Érdeke ez a nemzetnek, a kultúránaksminden tanítónak egyaránt. <Szatmár.) Heubauer Elemér. meSTELENT H HESYEQIK ’ÍRUITOTT KIRüriSU „TRNITÓKHÉZR IRKFnfi“ és beszerezhető kiadótulajdonosánál: n n LUEI5Z ZOLTRH 1 iul KÖHYU- ÉS EH PÍR KERESKEDÉSÉ BEN u Szatmár-Németi. — Butmann-palata. ^IBYELEÍD l Selejtes utánzatok uannafc forgalomban. Berencei és járdánházi KOVÁTS BÉLA kir. tanácsos, nyug. tanfelügyelő. 1844 — *917. Koszorúba volt foglalva 12 évvel ezelőtt •e név, amikor viselője 25 évi érdemes tan- felügyelői működés után a kormány elismerésétől kisérve, a tanítóság hálájától s sze- retetétől övezve nyugalomba vonult. Akkor is nehéz volt a búcsuzás, mert a tisztelet, Jiála, ragaszkodás bensőséges szálaival voltunk távozó főnökünkhöz fűzve, amely érzelmek igazak vaiának, mert az idők múlásával, a hivatali hatalom megszűntével sem halványultak. De hatványozott a fájdalmunk most, amikor végleges búcsút kell mondanunk egykori szeretett főnökünknek. Érezzük, hogy ismét kevesbedett eggyel a tanítók csekély- számú megértője s jóakarója és tudjuk, hogy lélekben nemes, érzelmekben gazdag közéleti férfiú távozott az élők sorából. A tanítóság lelki világa különbözik minden más téren működő egyén lelki berendezésétől. E különbség érzékenységében mutatkozik meg. Másoknál beteges tünetnek volna mondható e tulajdonság, de a vérbeli nevelő tanítónak éppen ez az ismertető jele. Aki ezen szenzibilitást megérti, értékeli s hasznosítja, csakis az lehet a tanítóság valódi főnöke, a népművelés hivatott irányitója, különben kontár marad a tanfelügyelői pályán s maga körül nem kultúrát, hanem durvaságot terjeszt. Kováts Béla a- zon tanférfiak közül való volt, akiknek érzékük van az ilyen finomabb distinkciók iránt. Bármily irányú megnyilatkozásában az előkelőséget, bölcsességet, a kiválóságot láttuk benne. Élénken őrzöm emlékemben azt a kedves jelenetet, amikor kezdő tanító koromban kezeibe tettem le a hivatali esküt, aminek megtörténte után távozni akartam, de ő jóságos hangján utánam szólott: „Nem addig van öcsém, most már egy kicsit ie- ismerkedünk!“ Leültetett, kedélyesen elbeszélgetett s engem is beszéltetett mintegy félóráig. Tudom, hogy ama boldog érzéssel távoztam tőle, hogy nagymüveitségü, világlátott, igazi nagy ur fenhatósága alatt kezdem meg tanítói működésemet. A lefolyt beszélgetés voltaképpen vizsgáztatás volt. Gondolatvilágomba óhajtott bepillantani, műveltségi fokomat állapította meg s önérzetemet emelve bocsátott utamra. Ilyen közvetlenséggel bilincselte magához a vármegye minden tanítóját. Nincs is közöttünk egy sem, aki haló porában is áidva ne emlegetné. Fel vau jegyezve róla, hogy „soha tanítót nem üldözött, hanem mindig arra törekedett, hogy a gyengéből erőset, a rosszból jót teremtsen“. Huszonöt évre terjedő tanfelügyelői működését 1870-ben kezdte meg Kováts Béla vármegyénkben. Szomorú helyzetben taiálta itt a népnevelési állapotokat, 40 volt a magyarul nem tudó s 180 a nem képesített tanítók száma. Ez a szám buzgóikodására 40-ről semmire, 180-ról 80-ra apadt. Az ő vállaira nehezedett a tankötelezettségi törvény végrehajtása elé tornyosuló ezernyi akadály
