Tanügyi Értesítő, 1917 (15. évfolyam, 5-10. szám - 16. évfolyam, 1-4. szám)
1917-04-01 / 8. szám
8. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 5. oldal. De nincs ilyen! Ó ég, hogy is lehelne Milljők között egyetlen ellened, Neked, kit a jóságos Úr kegyelme Fénylő például nékünk engedett, Ki, nagy varázsló, egy bűvös ütésre Feltártad lényünk rejtett titkait, Kitől, a múltak fátyolát letépve, Mosolygva nézett ránk megint a hit. Mi hallgatag homályba volt temetve, Mi mélyen szunnyadt annyi századig: Népünk dalszárnyas öröme, keserve Remegni készti lantod húrjait. A képzelet forrongó öserője, Mit némán érzett annyi nemzedék, Zúgó folyamként tör megint előre, Minden gátat merészen törve szét. Mint nap ha kél az éj sötét ködébiil: Előragyog Lajos király kora; Láttán a lélek bűvöletbe szédül, Úgy száll a képzet szárnyain tova. Nehéz szab ly áj át megsuhintja Toldi Az országcimer-gúnyolók felett, Nem retteg még, nem tud még meghajolni, Csak egy előtt majd, kit titkon szeret. S mikor egy ország ámul önfeledten Istenihlette szellemkincseden, Egy kéz, egy drága kéz, egy ismeretlen, Testvérkezedbe siklik csendesen. EGY érzést lüktet KÉT szív dobbanása, EGY vágytól ég dalszomjas lelketck . . . Ó, hogy két hajnal bűvös hasadása Szelíd alkonnyá együtt nem lehet! Mikor lesújt a kétségek terűje S szabadságunkért ömlik annyi vér, Ki lelkesít, maga is lelkesülve? Az ős erénynek áldást ki ígér? Visszhangjakép háborgó kebelének Vihar zúgásán ki harsogja át Az átkot, melytől megriad a lélek: Jaj annak, ki elhagyja zászlaját! . . .
