Tanügyi Értesítő, 1916 (14. évfolyam, 1-10. szám - 15. évfolyam, 1-4. szám)
1916-03-01 / 7. szám
7. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 5. oldal. először Patóházán vállalt. Egy évi tanítóskodás után a budapesti Pedagógiumba iratkozott, de gyenge egészségi állapota és szűkös anyagi viszonyai miatt tanulmányát félbe kellett szakítania. Ekkor kapott alkalmaztatást a sátoraljaújhelyi ref. népiskolánál, honnan mihamar Szatmárra hívták meg a németi részi ref. elemi iskolához. Itt érte 1902-ben a szatmári iskolák államosítása, mely idő óta haláláig a szatmári áll. tanítói karnak volt egyik legképzettebb, legmunkásabb tagja. Irodalmi téren is szép eredménynyel működött, hangulatos versei a fővárosi lapokban jelentek meg, pedagógiai cikkeivel a „Tanügyi Értesítőben" gyakran találkoztunk. A tollat mondhatni haláláig kedvteléssel forgatta. Értékességét ismerte felsőbb hatósága is s buzgóságának némi jutalmául címzetes igazgatósággal tüntette ki. Az egyesületi életben szintén tevékeny részt vett. A megyei tanítóegyesületnek éveken át volt hűséges pénztárosa, később a Tanitókháza létesítése és irányítása körül szerzett érdemeket. Halála váratlanul jött, mindössze 8 napig betegeskedett, mondhatni munkássága színteréről dőlt a hideg sirba. Temetése 1916. február 22-én történt meg Szatmár társadalmának osztatlan részvéte mellett. Halála gyászba borította nejét, szül. Peleskey Bertát, akivel 34 évig a legboldogabb családi életet élte, továbbá Szeréna, Jolánka, Ilona nevű gyermekeit és a szatmári állami tanítói kar összességét. Legyen emléke áldott, pihenése csendes! r—r—. ♦♦♦ ♦♦♦ mEBlELEHT R HRRmHDlK ORU1TOTT KIRDRSU „TRN1TÓKHHZH IRK mR“ és beszerezhető kiadótulajdonosánál: LÜEI5Z ZOLTÁN KÖHYU- ÉS PR PÍR KERESKEDÉSÉBEN 5zatmár-Németi. — Sutmann-palota. FIBYELEdl ! Selejtes utánzatok vannak forgalomban. OTTHON. Kiszakított íap a háborúból*. Gyámoltalan özvegy kedves szemefénye, hőn szerető mátka egyetlen reménye volt Gábor, az ifjú hadnagy, amidőn a mozgósítás a harctérre szólította. Egy szive volt Gábornak ; épen azért nehéz tusát vívott magával, midőn ezt az egy szivet ketté kellett osztania. Az édes anya megérdemelte az egyik felét, mert kicsiny korától dédelgetve szerette fiát, ki — mint rövid házasságuk egyetlen záloga — becézett tárgya volt anyai szerelmének. Erzsiké, a mátka, már rég bírta a másik részt; csak az alkalmat várták, hogy kölcsönös, tiszta szerelmük árán örökre egyesüljenek. Erzsiké a szomszéd falusi pap leánya volt. Csinos, megnyerő külsővel, behízelgő megjelenéssel, mihez ügyes gazdasszonyi tulajdonai is járultak. Gábor, a gazdászati iskolát végezte. Mint komoly, törekvő ifjú, állást is nyert egy nagyobb uradalomnál. Szóval: minden kellék megvolt, hogy sorsukat összefűzve, élethajójukon elinduljanak. Az 1914. év nyarán vészes felhők kezdtek tornyosulni hazánk egén. A nemzet önérzetében sértve; szent jogaiban megtámadva, kénytelen volt az Éurópai koncertben férfiasán lépni fel, hogy őseitől örökölt jogait becsülettel megvédje. Erős férfikarokra volt szükség. Mint rohanó fergeteg zúgott keresztül a haza rónáin és bércein át ama hatalmas harci riadó: „Talpra magyar! hi a haza“! Ment mindenki, a kit a hivó szózat illetett. Senkisem kérdezte: miért kell mennie ? . . . mert tudta, hogy az édes haza ügye forog veszélyben. Mint férfiú, Gábor sem rettegett a veszélyektől, melyekkel szembekellett szállnia, csak gyámoltalan özvegy édesanyját és Er- zsikéjét féltette, hogy mi lesz velők, ha a haza java az ő életét is áldozatul kívánja. Idő sem volt a készülődésre: a behivó * Varga Benő — halála előtt tíz nappal — küldte szerkesztőségünkhöz e megható elbeszélést, mely egyben hattyúdala volt a boldogultnak.
