Tanügyi Értesítő, 1916 (14. évfolyam, 1-10. szám - 15. évfolyam, 1-4. szám)
1916-03-01 / 7. szám
6. oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 7. szám kézhezvétele után azonnal jelentkeznie kellett. Jegyesétől, szivének legkedvesebb bálványától mindenesetre búcsút kell vénnie. Éppen alkonyat volt, mikor Erzsikéékhez betoppant. A kis madár nem rebben meg jobban ellenség közeledtére, mint Erzsiké, midőn if- ját iiy szokatlan időben jönni látta. Gábor derűs színezetet akart a dolognak adni, de Erzsiké előérzete nem csalt. Különben is a levegőben volt már a mozgósítás ténye és minden bevezetés nélkül kérdezte: Ugy-e búcsúzni jött ? Gábor ráhagyta, hogy : igen! Láttatok-e már ifjú növényt az erős dér kíméletlen hatása alatt megtörve elhalványulni ? Úgy változott át nehány perc alatt az előbb még életkedvtől, s jó egészségtől viruló bájos ara a lesújtó hir hallatára. A szép álmok, s ifjúi szép remények, melyek örök boldogságot ígértek: pár perc alatt szétfoszlottak. Az ő reményük már nem is hiú ábrándból táplálkozott, hiszen egy kész, egy emberileg szépen megalapozott jövő állt előttük, csak ki kellett érte nyújtani kezüket, hogy megfogják a jelent, melyre reményteljes jövőjüket építhették. És mindezen számítást most derékben töri ketté a távol ködében rejtőző bizonytalan ein- berisors. Gábor, férfiúhoz illő módon, erősen tartotta magát s nem akart érzékenykedni; de a család körében uralkodó ború lassankint az ő kedélyére is ráragadt. Különösen, mikor Erzsiké remegő kezét a magáéban érezte, akkor már az ő szive is hangosabban kezdett dobogni, s a válás fájdalmának minden keserűségét összegyülemleni érezte kebelében. Egymás mellett ülve, — Erzsiké ujjai akaratlanul is az ifjú dús hajfürtéi közé tévedtek, s ott a szép tiszta homlokon sokáig babrált a dúsan leomló fürtök között ujjacskáival, mintha valamely titokzatos pontot akarna onnan eltávolítani, vagy valamely vésztjósló látomást akarna onnan messze elhessegetni. A búcsú vége: a válás! Minek fessem ezt a jelenetet? Százezer számra ismétlődött ez akkortájt Magyarországon. A család Isten oltalmába ajánlja. Ő pedig sebzett szivvel indul útjára. A katonának erősnek kell lennie. így Gábor is erőt vett magán, s magányos léptekkel vetette magát hátaslovára s csakhamar eltűnt az éj sötét homályában. Még egy búcsúzáson kellett átesnie. Kön- nyü-e kiszakadni azon édesanyai ölelő karok közül, amely karok féltő gonddal takargattak legédesebb álmaink idején is? Óh! nincs az édesanyaisziv érzelmeinél igazibb érzés a világon. A gyermek, ki az édesa- nyai-sziv rejtekébe be tud tekinteni: nehéz utravalót vihet magával a harctérre! . . . így ment el szegény Gábor is. Szivét két részre osztotta: egyik felét anyjánál, — másik felét Erzsikénél hagyta. Igyekezett mindent itthon hagyni ami nehéz volt, ami teendőiben gátolta. Katonának hideg vér kell. A félénk katonát a harctéren is jobban meg keresi a golyó. Mint hadnagy teljesített a froíon szolgálatot. Vakmerő nem volt, de a saját hatáskörében kemény és kiváló katona volt. Ahol szükség volt reá, nem egy ízben adta jelét személyes bátorságának. Felebbvalói becsülték ; alantasai szerették; társai pedig a legjobb barátot tiszteltek benne. A harctérről Írott levelei telve voltak kedélyességgel. A szép őszi napok kemény küzdelmeiről úgy irt, mintha kiránduláson volna. Mint a természet szépségeiért rajongó férfiú, nem egyszer Így fejezte be levelét: Ha nem tudnám, hogy a harctéren vagyok, azt kellene hinnem, hogy valami szép fürdőn, vagy mulatóhelyen szórakozom. A nehéz napok fáradalmai között is talált mindig egy pár vigasztalószót, mellyel kedveseinek aggodalmaira gyógyirt csepegtetett. Majd jöttek az októberi s később a novemberi komor napok. Az ifjúi fűztől lelkesedő fiuknak sem kirándulás volt többé a katonásdi, hanem komoly küzdelem helye, hol lépten-nyomon vérrózsák termettek. Pergő ágyuttiz, s elszánt kézitusa közben kellett nem egyszer a fedezéket megvédelmezni. Melyik élet van itt biztosítva a százfelől jöhető gyilkos golyó ellen ?
